Ő maga mondta, hogy megváltozott. Más ember lett „az út végére”, és három hónappal ezelőtt nem tudta, mi minden fog történni. (Ezt mellesleg most is alig tudja sokkal jobban, bár… vö. Európai Néppárt.)
Maga ismerte be, hogy hibázott. Minden evolúciónak alapja a visszacsatolás. És nem csak az intelligenciának, de az evolúciós sikernek is: legfontosabb garanciája az alkalmazkodóképesség. Magyar Péter a kampányzáró nagygyűlésen is bizonyította ezt a képességét.
Fontos volt, amit mondott, de véleményem szerint érdekesebb volt, hogy mit nem mondott. A legfontosabb, hogy megerősítette: a Fidesznek és a NER-nek engesztelhetetlen ellensége, ugyanakkor most már nem hangsúlyozta az ellenzék „leváltását”, és bizonyos szempontból a legfontosabb, hogy a keményen elítélte a Vitézy körüli fideszes machinációkat. A Fidesz-ellenes budapestiek pedig ezt elégtétellel nyugtázták.
Ettől bizonyára nem független, hogy Karácsony Gergely utolsó tegnapi interjújában magabiztosan nyilatkozott a saját esélyeiről, jelezve, hogy a főváros élén jól fog együttműködni a Tisza közgyűlési tagjaival. Tévednénk, ha a két kijelentés mögött egyeztetéseket sejtünk, megőrzendő az ellenzék fantasztikus vívmányát: Budapest meghódítását? Akár odáig elmenően, hogy az Európai Néppárt agytrösztje, vezetői nem érik be az új tagpártjuk hat-hét szavazójával, hanem további együttműködésben gondolkodnak: egy többszintű és -színű ellenzéki összefogás létrehozásában Magyarországon, amely – jár az agyunk: Magyarral Tusk szerepében – végrehajtja az új rendszerváltást legkésőbb két év múlva? Vajon nem reálisabb ebben hinni, mint az ostoba, gyakorlatilag értelmezhetetlen „ellenzékváltásban”… (Minden jel szerint elkerülte az ellenzéki sajtó figyelmét is Manfred Weber kijelentése, hogy az EPP-ben két éve „dolgoznak” egy új magyar tagpárt felépítésén…)
Egyelőre Magyar Péter eszményi matéria. Nyers, de anyag. Agyag. Formálható. Lehet belőle impozáns szobor, és lehet, hogy a földbe döngölik. Talán elmúlik a bosszúvágya, és végleg felülkerekedik benne a jó értelemben vett küldetéstudat. Talán még a szerénysége is megjön.
De ez most még nem a NER leváltásának pillanata, nem „az út vége”. Egyelőre az európai parlamenti és az önkormányzati választások világos eredménye az, hogy a Tisza elseperte az ellenzék jó részét.
Magyart vitte előre a tömeg, a munkabírása, az események mintegy sztroboszkópikus gyors egymásutánja. A meglepetés ereje. A neheze ezután következik. Az ellenfél eszközei, lehetőségei (adatbázisok, real time felmérések, hatalmas közpénzek propagandára, megfigyelésre, zsarolásra, szavazóvásárlásra, önkényes törvénykezés, mindenekelőtt a gátlástalan alávalósága stb.) – mind olyan akadály, ami még összefogással, társakkal is nehezen győzhető le.
Magyarnak esélye lehet a nemzetközi politika kedvező alakulása. Talán nem is kell messiásnak lennie – elég, ha elhitetik vele, ha annak érzi magát.
Rovat: VÉLEM ÉN