Egy ismert anekdota
Winston Churchill, a legendás brit miniszterelnök feleségével, Clementine Hozierrel London utcáin sétált, s egy parkban megszólította őket egy utcaseprő. Clementine váltott néhány udvarias szót a férfival, majd elköszöntek egymástól, és a pár tovább sétált. Mint kiderült, a férfi valamikor Churchill feleségének udvarlója volt.
„Látod, drágám! Milyen jól tetted, hogy nem mentél hozzá, most egy utcaseprő felesége lennél” – mondta Nagy-Britannia rettenthetetlen miniszterelnöke.
„Nem, édesem. Ha őhozzá mentem volna feleségül, akkor most ő lenne a miniszterelnök” – válaszolta Clementine.
Két szóban a jelöltjelöltekről
MZP (MMM) – trójai hintaló.
FGYA (M) – rögeszmék rabja.
JP (J) – pártja mindene.
KG (PMSZPLMP) – közös evező.
DK (DK) – kedves többség.
Három tévhit
– Ha a második forduló előtt az ellenzékben bármilyen szövetkezés, kampányolás, visszalépés megtörténhet, ebből az következik, hogy a jelöltjelöltek mindent rámondhatnak egymásra, azt is, amit az orbáni karaktergyilkos propaganda kolportál.
Végzetes hiba! Hol van – a szerződésen túl is – a szolidaritás, a közös érdek, a jólneveltség? Az összefogás szelleme?
– „Szakértői kormány” (mint a politikusokból álló kormány alternatívája).
Úgy ostobaság, ahogy van. (Romániában egy akarnok, buta államelnök kierőltette, katasztrofális kudarc lett belőle, tizenhárom hónapig bírta.) Különben felesleges most kormánytisztségekről beszélni: a legnagyobb két ellenzéki párt nélkül nem lehet kinevezni senkit.
– Van jelölt/tábor, aki/amely a 2010 előtti állapotokat akarja visszaállítani.
Nincs. Szerencsére a jelöltjelöltek bevallottan mind rendszerváltást is akarnak, nem csak kormányváltást. A bizalom kizárja a sanda szándékvélelmet. Senki sehol nem akarhatja, mert nem tudhatja visszaállítani a tíz évvel ezelőtti állapotokat – a gyorsuló idő korában. Meg kell nézni a mai hatalom kísérletét a rendi társadalom visszaállítására… Az egyetlen, amit vissza kell állítani: a köztársaság. (És még ez is dehogy egyetlen! Fábián András lendületből hozzáteszi: akik a 2010 előtti időket „sírják vissza”, azok az alkotmányos köztársaságot, a demokráciát, a sajtószabadságot, a jogállamiságot hiányolják.)
Négy kérdés(csomag)
– Melyik jelöltjelölt a legalkalmasabb a kormányzásra? (Mert mindhárom alkalmas!) Melyik a legműveltebb, leggyakorlottabb politikailag? Melyikkel „nem fázunk be”? Melyik a legismertebb Európában, legkompatibilisabb annak értékrendjével? Ha úgy adódik, előny-e vagy hátrány a kihívó számára, hogy nő? Ez a választási kampányban hogyan és mennyire használható ki?
– Mikor néz már szembe Magyarország a Gyurcsány-komplexussal – amely nem az övé, hanem az Orbáné, amióta 2006-os tévévitájukban (RTL) csúfosabban alulmaradt, még jobban kikapott, mint előtte Medgyessy Pétertől? Lehetséges, hogy van jelöltjelölt, aki tényleg úgy gondolkodik az „őszödi beszédről”, a 2006-os erőszakos puccskísérletről, a karaktergyilkosságról, ahogy a Fidesz-propaganda sulykolja? Ha nem, és csak „reálpolitikai megfontolások” váltanak ki ilyen ambivalens viszonyulást, überolják az igazságérzetet, vagyis ha a valóságnál egy principiális politikus számára fontosabb annak percepciója – akkor az rendben van? A „magunk revíziója”, ami az őszödi beszéd veleje, nem komplementáris a „régi rend” eltörlésével?
– Demokratikus gesztus volt-e, amikor 2014-ben a Fidesz azzal utasította el – közleményben – az ellenzék javasolta vitát, hogy annak „feltételei nem állnak fenn, mert nincs valós alternatívát felmutató, kormányzóképes jelölt a baloldalon”? (Tehát ha az ellenfél nem tetszik/fekszik nekünk, ki sem állunk…) Most van „valós alternatívát felmutató, kormányzóképes jelölt a baloldalon”? Melyikkel érezné magát a jobban egy vitában Orbán Viktor? A langalétától elviselhetőbb kikapni, vagy egy okos és szép nőtől?
– Vajon mindenki készen áll az igazi kampányra? Elvárás lehet-e az ellenzékkel szemben, hogy kizárólag tiszta eszközökkel vegye fel a harcot egy olyan hatalommal, amelyiktől semmilyen finkelsteini machiavellista tempó nem idegen? Lesz-e elég erő, akarat és ötlet az ellenzékben tavasszal egy átütő közös meggyőző kampányra? Mer-e olyan rázós témákat felvetni – a nyilvánvaló szociális és ökológia-környezetvédelmi témák mellett –, mint az adatbázisok/információ és a sajtószabadság kérdése (pénteken lesz öt éve, hogy megszűnt a Népszabadság!), külhoni magyarok, ezzel összefüggésben visszajuttatások a támogatások nyomán, Pegazus, Pandora? Elkészíti-e az ellenzék tavaszig a Fidesz-kormányzás Fekete Könyvét? Helytálló-e a megállapítás, hogy ha most még nem is áll nyerésre az ellenzék, politikai, erkölcsi, szakmai fölénye és kampánya a választásokig biztos esélyessé teheti? Reménytelenül naivak vagyunk?