Kelemen Hunor Máramarosszigeten elmondott március 15-i beszédéből a következő bekezdést emeltük ki: „A globális Nyugatnak ma egységesnek kell maradnia. Csak így van esély arra, hogy megállítsuk Oroszországot, hogy véget vessen Putyin elnök háborús ámokfutásának, az értelmetlen vérontásnak.” Végre világos beszéd egy jól kiválasztott helyen elmondva, aminek önmagában üzenete van.
Világos beszéd:
„A szomszédban véres háború dúl. Oroszország fittyet hányva a nemzetközi jogra, a számtalan nemzetközi megállapodásra, az alapvető erkölcsi normákra és jóérzésre, lerohanta Ukrajnát.”
„Az egyik oldalon ott vannak az elnyomók, akik az érvek, a ráció, a meggyőzés helyett a fegyvereket választották. Az élet helyett a halált, a jólét helyett a nyomorúságot, az építkezés helyett a rombolást, a szabadság helyett az elnyomást.”
„Másik oldalon ott állnak azok az ukrán polgárok, akik a szabadságot, az egyén és a közösség szabadságát választották és ezért vállalják a halált. A harcot az elnyomókkal szemben, az ellenállást, a küzdelmet, mert hisznek abban, hogy egyetlen népnek sem szabhatja meg egy másik nép, hogy milyen életformát válasszon, milyen utat kövessen.”
„Egyetlen nép sem jogosult arra, de egyetlenegy sem, hogy egy másik népet megfosszon a szabadságától. És egyetlen, de egyetlen állam sem kapott arra felhatalmazást, hogy egy másik állam létére törjön, területeit elfoglalja és polgári lakosságát legyilkolja vagy elűzze otthonról.”
„A szomszédban zajló háború elől százezrek keresnek menedéket errefelé, keresik a reményt, a kiutat és mentik az életüket. Nők és gyerekek, szegények és gazdagok együtt menekülnek és együtt hisznek abban, hogy előbb vagy utóbb visszatérhetnek szülőföldjükre.”
„Ma Ukrajna polgárai szabadságharcot vívnak! Ahogy szabadságharcot vívtak ezelőtt 174 esztendővel a márciusi ifjak.”
„Minden szabadságszerető ember ma mellettük áll. A szabadság oldalán áll. Szemben áll az agresszorral, szemben az orosz invázióval. Mi magunk is így teszünk. Ma ez az egyetlen helyes magatartás.”
„Mi már megtanultuk a történelemből, hogy keletről soha nem jött sem biztonság, sem jólét, sem szabadság. Mi kelet-európaiak az oroszoktól soha nem kaptunk szabadságot. Mi magyarok az oroszoktól sem 1848-ban, sem 1956-ban, sem később nem kaptunk szabadságot.”
Megtehette volna Kelemen Hunor, hogy mindezeket nem mondja? Nem egészen. Talán mondhatta volna kevésbé határozottan. Talán kényszerítőbb volt a hazai politikai elvárás, mint az odaáti, és valaki szólt neki, hogy tudassa a népével is: Romániában élünk. De miért csak azt az igyekezetet lássuk Kelemen Hunorban, hogy azonos hullámhosszon legyen a román kormány – nem mellesleg Európa és a NATO – álláspontjával? Miért ne lássuk meg a felszabadultságot, hogy felidézve valamikori alapvetően liberális énjét: szabadon kimondhatja, hogy ő tulajdonképpen a jó oldalon áll? Ellentétben Orbán Viktorral.
Ugyanis ilyeneket Orbán Viktor a mai napig megközelítőleg sem mondott. A hajdani liberális, aki örök szégyenünkre Erdélyben hirdette meg az illiberális állam – ma már látjuk, tudjuk: vegytisztán putyini – elveit mint vezércsillagot, politikai ars poeticát és célt, az idei március 15-én is sok ünnepélyes képzavart elmondott, mint egy dicséretre vágyó fűzfapoéta, de beszédesebbek voltak a ki nem mondott szavai. Még a sajtószabadságot vagy kihívója, Márki-Zay Péter nevét sem volt bátorsága kimondani (talán hogy ne kelljen férfias és demokratikus vitára kiállnia vele), nemhogy Oroszország és az agresszor Vlagyimir Putyin elnök (egy hónapja még puszipajtása) nevét.
Orbán Viktor nem mondja – most Kelemen Hunor kimondta, hogy Oroszország véres háborút folytat, fittyet hányva a nemzetközi jogra, a számtalan nemzetközi megállapodásra, az alapvető erkölcsi normákra és jóérzésre. És kimondta, amit Orbán sose mer kimondani: hogy Putyin ámokfutó agresszor.
Beszéde vége felé szót ejtett a magyarországi választásokról is. Egy korábbi választáskor az erdélyiek opciójáról azt mondta, „tudják, kire szavazzanak”. Most kicsit másképp biztatott: „Két hét múlva fontos döntés előtt állunk: a választás tétje nem kevesebb, mint hogy a mostani kormány folytassa, folytathassa munkáját Magyarország élén. Itt az idő tehát, hogy kinyilvánítsuk akaratunkat. Azt kérem mindenkitől, éljen a szavazati jogával.”
Rendben van, ez a minimum, éljen mindenki, akivel lehet, ennyit el kellett mondani (utána több is jön talán), no de: csakugyan folytassa-e, Hunor? Folytassa „munkáját”? Folytassa a sajtó elnyomását, propagandacélokra történő hazug, gátlástalan felhasználását? Folytassa a korrupciót, az ország kifosztását? Folytassa a népbutítást, a gyűlöletpolitikát, a karaktergyilkosságokat? Folytassa vérlázító, hányingert keltő hazugságait, például hogy az ellenzék oltásellenes és háborút akar? Folytassa az egészségügy, az oktatás, a tudomány és ezek intézményeinek lezüllesztését? Lehet, hogy félrevezetett erdélyi népünk egy része, a klérus hivatásukból csúfot űző egyes tagjai ezt az orbáni „folytatást” akarják – de akarhatják-e a felvilágosult értelmiségiek, akik vagyunk, akarhatja-e tiszta lelkiismerettel az érdekképviseleti szervezetünk?
Mindegy, a meglepetés az, hogy Kelemen Hunor, bár közvetett módon, félreérthetetlenül ellentmondott Orbán Viktornak azokban a sorskérdésekben, amelyek most markánsan megosztják a világot. Lényegében ellentmondott neki – a magyar szabadság ünnepén – a szabadság kérdésében! Lehet, hogy magától, lehet, hogy Bukarestben előtte már „választásra” szólították fel: Orbán vagy Európa? És az elnök választott. Követi-e a népe? Orbán vagy Európa! Ez a kérdés, válasszatok!
Tekintve a tekintendőket, Orbán Viktor helyében nem lennék teljesen nyugodt Kelemen Hunor (az EU- és NATO-puszipajtás román kormány miniszterelnök-helyettese, fontos/bizalmas információk birtokosa) március 15-i beszéde után…
