Legfőbb érve: jó ideje személyesen ismeri a magyar kormányfőt, ezért ki meri jelenteni, hogy „Orbánban egy cseppnyi rasszizmus nincsen”. Véleményünk szerint Orbán Viktort még Orbán Viktor sem ismerheti (ki) eléggé, de az igaz lehet, hogy Kelemen Hunor előtt nem tett rasszista kijelentéseket – mint ahogy valószínű az is, hogy ha mégis, akkor azt szövetségi elnökünk nem kötné az orrunkra.
Viszont az, hogy „magánban” Orbán nem rasszista, nem jelenti azt, hogy a világ előtt annak mutatkozhat; ahogy visszavonult tanácsadója, Hegedüs Zsuzsa szociológus is írta: mindeddig biztos volt benne, hogy az antiszemitizmus olyan távol áll Orbántól, mint Makó Jeruzsálemtől, ezért is védte meg többször, amikor ilyen vádakkal illették. És bár ezt ma is így gondolja, mármint hogy Orbán magánemberként nem antiszemita, de a tusványosi szereplése „egy nyíltan fajgyűlölő beszéddé fajult”. Ez a baj. Jóvátehetetlen, súlyos következményekkel. Még akkor is, ha netán a beszédírója szívatja a kormányfőt…
(Hogy a tárgyra térhessünk, K. H. gyorsan magyarázza el O. V.-nak, hogy Gens una sumus – ez mellékesen a világ sakkozóinak a jelszava – , vagyis a Homo sapiens sapiens egy faj, legfeljebb alfajokról lehetne beszélni, ezek a rasszok, bár elég bonyolult az ügy, tekintve például, hogy Orbán totemje, Trump nem hisz az evolúcióban, még majmozik…).
További érv: Az RMDSZ elnöke szerint bármilyen mondatot „kontextualizálni” kell, „másképp a legjobb szándék mellett is félre lehet értelmezni, arról nem is beszélve, amikor valaki szándékosan félre akarja értelmezni és a saját véleményét vagy előítéleteit akarja a félreértelmezés által erősíteni. Ma amúgy is nagy divat, hogy minden mélyebb, árnyaltabb gondolkodás nélkül lefasisztázzuk, lerasszistázzuk azt, aki nem ért velünk egyet, vagy nem egy hangon beszél velünk.” Utóbbi divat hódolói, a „szándékos félremagyarázók” közé kell sorolnunk több millió internet-olvasót Indonéziától Reykjavíkig stb., több ezer újságot, újságírót az egész világon, a Pluralizmus Erdélyben csoport petíciójának nyolcszáz aláíróját, vagy a Magyar Tudományos Akadémia tagjai petíciójának 1700 aláíróját, némelyikük neve ismerős lehet még szövetségi elnökünk számára is, bár a harcos magyar kormánytól nem idegen Trump tudományellenessége sem…
A kontextus? A szövegösszefüggés megértéséhez olvassuk el figyelmesen Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn elmondott beszédét. A szűkebb kontextus, a hely: Románia, Erdély, Hargita megye, Băile Tușnad, Tusnádfürdő, Bad Tuschnad, Kaiserbad. Idő: XXI. század, 2022. július 23., szombat, kánikula. Körülmények: aszály erdőtüzekkel, világjárvány, háború, terrorizmus, migráció, élelmiszer- és ivóvízválság. Káosz. Korszellem: kaotikus, bizonytalan, átmeneti, szélsőséges áramlatok, recesszió, reprimitivizáció, megosztottság, gyűlölethullám, halódó humanizmus. Bónuszként felelőtlen, impotens, gazember, idióta vezetők.
További érv: „A keveredés magánügy, mindenkinek a magánügye a nyugati világban, és általában szinte mindenhol, nem politikai, nem pártpolitikai, nem társadalomszervezési és nem államigazgatási kérdés. Ha szabad így fogalmazni, ez a szív kérdése.” Ehhez az érvhez Orbán Viktor kontextust körvonalazó felvezetése így kezdődik: „A következő évtizedeknek lesz egy vezérkérdése Európában, ez pedig úgy hangzik, hogy az európaiaké marad-e Európa? (…) Ez a történelmi kérdés, amellyel ma szembe kell néznünk. Ami a konkrét helyzetet illeti – és ez sokat elárul arról a világról, amiben élünk –, konkrét, megbízható adat nincs arra nézve, hogy Európában a hagyományos, bennszülött, keresztény és az ahhoz beáramló muszlim közösség milyen arányban él ma Európa egy-egy országában.” A fő kifogásolt rész pedig, amely Tusnádfürdőn és utána millió helyen kiverte a biztosítékot: „Ugyanis van az a világ, ahol az európai népek összekeverednek az Európán kívül érkezőkkel. Na, az kevert fajú világ. És vagyunk mi, ahol Európán belül élő népek keverednek össze egymással: mozognak, munkát vállalnak, meg átköltöznek. Ezért például a Kárpát-medencében mi nem vagyunk kevert fajúak… Egymással hajlandóak vagyunk keveredni, de nem akarunk kevert fajúvá válni…” Hát ez az… A Fradi focistái szerződéskötéskor valószínűleg szűzességi fogadalmat is aláírtak.
Különben Orbán 2017-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén vette elő ezt a tézist, témától és alkalomtól teljesen függetlenül: akkor is „kevert fajokról” beszélt, csak éppen „etnikai homogenitásként” kerülgette a témát. Kelemen ennek is biztosan örült, hisz Romániában az etnikai homogenitás nekünk is szívügyünk volt és maradt.
Hanem a kontextusról még beszélnünk kell. Ugyanis vannak az orbáni szövegekben olyan mondatok, amelyek pontos összefüggéseikbe ágyazottan még rettenetesebbek, még nácibbak. Íme néhány példa.
Orbán ellenségképének plasztikus leírásában antiszemita sztereotípiák bőséges készletéből válogat, szavait az egykori Der Stürmer, a Völkischer Beobachter vagy a Harc hasábjain is olvashatnánk. Az „ők” csoportjának tipologizálásánál az európai hagyomány egyik legismertebb zsidó alakjához, Shakespeare Shylockjához fordul, Orbán szavaival a „fortélyos”, „alantas”, „bosszúálló” kalmárhoz, aki „nem a munkában hisz, hanem pénzzel spekulál” és „mindig a szívet támadja, különösen, ha az piros, fehér és zöld”. (Na, ki lehet az, aki a magyar szívet támadja? írjuk visszafelé a megoldást: SoroS.) Hitler megfogalmazásában ez a bizonyos kalmár „csalásaival”, „harácsolásaival” „más népek testén élősködik”, Szálasinál ugyanez a kép a „tőkerabló és tőkepusztító, haszonleső és felvilágosult világpolgáré” a „mindent elnyelő, megszentségtelenítő állammoloché”, aki az aranyat is sárrá változtatja…
Orbán tehát szónoklataiban gyakran eleveníti fel a bolygó zsidó toposzát, azt hangsúlyozva, hogy az idegen „másmilyen, mint mi vagyunk”, „nincs saját hazája”, s hazátlan idegenekként, kitaszítottságukból adódóan mindenhol otthon érzi magát; a „gyűlölet magvait szórják szét, amerre csak járnak”, s a „bennszülötteket kiűzik házaikból”. (2018. március 15.)
Nem semmi az sem, amit a nagy antirasszista a végső megoldásról a tusványosi táborban mondott. Azt fejtegette, hogy az Európai Unió vezetése szerint „Mindenkinek csökkentenie kell kötelezően 15 százalékkal a gázfogyasztását. Nem látom, hogy hogy’ kényszerítik ki, bár erre van német know how – régebbről, úgy értem.” Semmi taps? Hisz itt a gázprobléma megoldásáról van szó!? Mégsem értették elegen a rekkenőségben? Biztosak lehetünk benne, hogy Németországban még Merkel is csóválná a fejét, a zöldballibsi kormánytól pedig ezért jobban kikap a művelt putyinimádó imágó, mint a Hitler által is megbélyegzett fajkeveredésért. Kelemen Hunor erre a know how-ra nem tért ki, félmillió magyar zsidóra mégsem mondhatja senki, hogy magánügy.
Tegnap Bécsben Orbán Viktor olyasmivel védekezett – szemlátomást az erkölcsi másnaposság állapotában –: „előfordul, hogy félreérthetően fogalmazok”. Félő, hogy még ez sem teljesen igaz. Elsősorban nem előfordul, hanem gyakran, egyre gyakrabban fogalmaz félreérthetően, arról nem is beszélve, hogy napokon belül mást mond, mint korábban; másodsorban gyakran nem is olyan félreérthető az utalása, ha kissé utánanézünk.
Három évvel ezelőtt évértékelőjében ezt mondta: „Mi, bennszülöttek, akiknek van saját hazájuk (…), amihez ráadásul foggal-körömmel ragaszkodunk, azt harc nélkül nem engedhetjük át, s meg kell védenünk saját világunkat.” Érzékelhető, hogy szókészletére általában jellemző az olyan érzelmi konnotációval telített kifejezések használata, amelyek túlmutatnak eredeti jelentésükön, és már-már jelszavakként funkcionálnak – állapítja meg egy elemzés, amelyből fentebb is idéztünk. Ugyanabban az évben március 15-i ünnepi beszédét a miniszterelnök harsogó felszólítással zárta: „Magasba a zászlókat! Menjetek és harcoljatok!” Történetesen ugyanazokkal a szavakkal, amelyek a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt himnuszát, a közkedvelt Horst Wessel-Liedet is, első és utolsó versszakában keretezi: „Die Fahne hoch! (Magasba a zászlókat!)”
Véletlen? Félreérthető fogalmazás? Szívügy?
A szerkesztő megjegyzése
Jegyzetünk megírásához a Maszol és a Krónika cikkét használtuk fel. Mindkettő alapító tagjaként (előbbi lapelődjének alapító főszerkesztőjeként, utóbbinak f.-helyetteseként) a szakmai kíváncsiság is vezérelt. Nem csalódtunk, pontosabban nem lepődtünk meg. A Maszol cikke meg van írva, a Krónika cikke: annak ismertetése. A lényeg mindkettőben benne van (Kelemen megvédte Orbánt, mert ismeri), ami nem azt jelenti, hogy amivel az előbbi terjedelmesebb, az felesleges lenne.
A Maszol cikke alá támogatásul, hozzászólásként, két linket is mellékeltünk, más szöveg, kommentár nélkül:
– https://ujhet.com/orban-politikai-antropologiaja/
Ezeket törölték. Csodálatosan keveri a dolgokat a sors! Véletlenül ráakadtunk ugyanis Kelemen Hunornak egy tavalyi védésére: olvassák el, mielőtt még valaki innen is kiveszi. És várjuk a jövő évi védést…
