Sajnos nincs elég belőlem. Ha láthatatlan lennék, száz is elkelne.
Egyszer régen egy középiskolában, ahol alsó tagozat is tanult, a tizenkettedikben helyettesítettem egy áldott állapotban hiányzó kolléganőt. Óra után épp indultam volna haza, amikor utánam futott az igazgatónő, hogy nem ugornék-e be a hat bébe, mert oda egy áldatlan állapotban levő (tökrészeg) tanító bácsit nem engedhet be, s hallható, hogy zajonganak. Fizika? – kérdeztem. – Nem, magyar, de írassak dolgozatot, mondassak verset vagy csináljak, amit akarok – hadarta kétségbeesetten a diri, és kezembe is nyomta az osztálynaplót. Legyen – gondoltam és mondtam, s hónom alatt a katalógussal bementem a hat bébe.
Bemutatkoztam, névsort olvastam, megkérdeztem, mi volt a lecke és ki akar felelni, miután visszhang nem jött, azt mondtam, na jó, akkor vegyetek elő egy papírt, ellenőrző dolgozatot írunk. Egyetlen kérdésre kell válaszolni – felírtam a táblára is –: „Mit csinálnék, ha láthatatlan lennék?” Nem jegyre megy, tettem hozzá, s a neveteket nem kell feltüntetni.
Felszabadult sóhaj az éretlen keblekből, félóra múlva kezdtem kiengedni azokat, akik befejezték, kicsengetéskor egyedül voltam az osztályban, a „dolgozatokat” olvasva. Sok jó ötletet vázoltak a gyerekek, a pereclopástól a leskelődésig, most az egész úgy jutott eszembe, hogy az egyik nebuló azt írta: seggbe rúgná az osztályfőnököt.
Ez megihletett. Arra gondolok, ha láthatatlan lennék, jól seggbe rúgnám a politikusokat, valahányszor hazugságon kapnám őket. Ha láthatatlan lennék, tizenegy-tizenkét éves fejjel természetesen minden információhoz hozzáférnék, miközben az ítélőképességem a mostani lenne. Persze egymagam nem sok mindent tudnék megoldani, ezért is kezdtem azzal, hogy száz is elkelne belőlem.
Felmerülne a működési területem, az area kérdése. Bukarestben közel fél évszázadot húztam le a sajtóban. A román politika kiábrándító, diffúz, képlékeny, mindenki tudja, hogy mindenki mindig hazudik, alkati dolog, ki győzné. Budapest izgalmasabb, karakteresebb. Budapesten nagyobb horderejűek a célirányos hazugságok, ott Finkelsteinok tanították a Hazudnilopnicsalnigyalázkodni tantárgyat, és nézzük meg a mostani szakembereket – szóval a világon a legszeretettebb városom (Marosvásárhely után): legyen Budapest.
Csapongani fogok, nem rendszereztem sem időrend, sem kaliber szerint a NER-osztályfőnökök hazugságait, de először mindenképpen azt rúgnám seggbe, aki azt mondta, hogy Bécs – a világ legélhetőbb városainak egyike – elviselhetetlen a migránsok miatt, és még koszos is. A menekültprobléma persze életbevágóan fontos Európában, épp ezért gazemberek, akik anyagi érdekből, propagandisztikusan, önző bunkó és embertelen módon nyúlnak hozzá. Az álvalóság, a dezinformálás, a „mindenáron győzni kell” a legnagyobb hazugság.
Seggbe rúgnám azt az osztályfőnököt is, aki azt mondta, hogy a politikai baloldal háborúpárti. Ha a nemzetközi szerződéseket semmibe vevő agresszor győz, az nem csökkenti az aljasságát. A háború béke, a béke háború stb.: Orwell. Ha soha semmilyen tévedésünket, kudarcunkat nem ismerjük el, az is hazugság, akkor is, ha sokan elhiszik.
Külön kategória az olyan, hogy „csak olyan munkahelyekre lehet külföldit felvenni, ahová nincsen magyar jelentkező” (ez mintha egyenesen „törvény” lenne, de mi törvény egy olyan országban, ahol – micsoda kapitális hazugság önmagában! – a „kőbe vésett” meleg „Alaptörvényt” n-szer módosítják?), miközben mindenki látja-tudja, hogy a kormány cinkosságával a multik szervezetten, tömegesen hozzák a vendégmunkásokat Magyarországra… Persze egy kormányt hogy lehet seggbe rúgni? Ja, éppen lehet, de ez nem egyetlen személyre szabott feladat. Tetszettek volna riadalmat csinálni!
Ha rövid a memóriád, toldd meg idézetekkel. Idézetek következnek, így leszek az Új Hét első innen-onnanistája.
„Orbán Viktor a post-truth, azaz az igazságon túli, a félrevezetést normává emelő politika globális arca, de a rezsicsökkentés-csökkentéssel és az új katatörvénnyel úgy felültette az egész országot, amiért kormányokat szokott dönteni a nép.„
„Az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugsága a rezsicsökkentés, ami arra a hazugságra épült, hogy az oroszok – puszta barátságból, nyilván – olcsóbban adják nekünk a gázt, mint másoknak. Ebből következik az a hazugság, hogy azért kell jóban lenni a Kremllel (vagyis kiszolgálni Putyin érdekeit), mert ebből lesz az olcsó energia.
Mostanra eljött az igazság pillanata: a rezsicsökkentésnek vége, ezek szerint nincs is olcsó orosz gáz, és természetesen nem az energia miatt kell a háborús agresszort kiszolgálni.”
„Ma Magyarország az európai emberek hangja – mondta Orbán Viktor a Századvég szuverenitásvédelmi konferenciáján. A miniszterelnök szerint az itthoni politikai rendszer jóval demokratikusabb, mint a nyugati.” Persze, például az igazságszolgáltatás vagy az esélyegyenlőség.
Nem is folytatom, aki kíváncsi vagy aki doktorálni akar ebből a témából, olvassa el az Orbán Viktor 200 hazugsága című cikket. És ha már így beleéltem magam, felhívnám az Új Hét olvasóinak figyelmét arra, hogy milyen remek hazugságvizsgáló Bolgár György heti rendes rovata a Népszavában. (Az is a címe a sorozatának: Hazugságvizsgáló.) Ráadásul a kiváló újságíró, szerkesztő cáfolatai önmagukban felérnek egy-egy kiadós seggberúgással.
És erről megint eszembe jut, hogy nem győzném ezt a munkát egyedül, több kellene belőlem. Miközben lassan egy se lesz, tényleg láthatatlanná válok.
Fontos megjegyeznem: még a hat bés gyerekek dolgozatai alapján is kirajzolódott, hogy a láthatatlanság nem azért lenne fontos, hogy ne kapjanak el, hanem inkább azért, hogy könnyebben megközelíthessük a szándékolt művelet kordonokkal körülvett tárgyát.
Mottó: „Hazugságban nem lehet élni, mert az ember belebetegszik.” Orbán Viktor
