Az utolsó szombat, hajnal, Marosvásárhely… Hogyhogy meghalt András? Mi történik velünk?
Hiszen itt vannak a gyermekversei, készen egy napja az összeállítás a szilveszteri különszámba, gondoltam, nem is jelzem neki, legyen meglepetés, benne a 2019-es ETV-interjú, az interjú legvége András lágy, mindenen túlmutató meleg mosolyával: „Ábrahám fiam pedig hatéves. Ő… örülök… Attól boldog vagyok. Ez a boldogság legbiztosabb bástyája, Ábriska.” (Abban az évben, 2019-ben halt meg – nyolcvanhét éves korában – Kovács András Ferenc édesanyja, Elekes Emma színművésznő.)
Ritkán találkoztunk, az ilyesmi azért jó, mert mindegyik találkozás: mérföldkő a barátság útján. András meleg szíve ezt az utat zökkenőmentessé, egyenessé tette, körülötte szép volt a táj, az élet. Azt hiszem, egy barátság fokmérője nem a találkozások gyakorisága, hanem hogy mennyire jóleső, mennyire boldoggá tesz egymásra gondolnunk.
Hányat emeljek ki találkozásaink, beszélgetéseink közül?
Egy régi dedikációt (sörkert a főtéri mozi fölött, Marosvásárhely, Adventi fagyban angyalok, válogatás 1994 – 1997, az egyik rész mottója: „a sajátosság vértócsája”): „Ágoston Hugónak nagy májusi didergésekben… Barátsággal: Kovács András Ferenc (KAF) Marosvásárhelyt, 1998. május 14.” Tökéletes, gyönyörű a kézírása, kissé a Gazsiéra emlékeztet, csak apróbb betűkkel ír. Megjegyzés: beszélgetéseinkben, levelezésünkben sosem neveztem őt KAF-nak.
2023. december 5. Körbekérdezem a hatvan barátomtól, akiknek az Új Hét napi menüjét küldöm: „Küldjem-E még?”. Vagy húszan válaszolnak. Köztük András, hajnalban: „Igen, kedves Hugó! Küldjed! Merci beaucoup! Szép Adventet, szép Karácsonyt! Baráti szeretettel: Kovács András Ferenc!” Tudtam, tudhatjuk, igénye, hogy olvassa az Új Hét cikkeit, felért egy szigorú politikai állásfoglalással. Válaszom, délután, betűhíven, a történeti hűség kedvéért: „Ó, hát szabad a vén faszit így meghatni? Ölel Azagg” Válasza, negyedórára rá: „Ó, drága Hugó! Rég nem láttál. Rohamosan idősödöm, rokkanok, roppanok, ropogok, nem ragozom, bár korai még, de derék, gerinc, hát, bal csípő, lumbagó, reumás stb. Hirtelen aggulok én mán! Ölelések! András” Válaszom, újabb negyedóra múltán: „Sejtettem. Fugit irreparabile. Ugye. De oszt írsz-e ily bajokba’? Hol látható? Úgy közölnélek! Ölel Hugg (zöngés csuklás, boldog órák szép emlékeképen)” Válasz negyedóra múltán: „Drága Hugg! 2017 májusától csak 18 versikecím, vagyis alig, azaz nem is írok voltaképpen… Elvagyok hát – Ábrahám fiam (Kovács Ábrahám Tamás), azaz Ábris fiacskánk idén (augusztus 15-én, Napóleonnak is a szülinapján) töltötte be 10. évét! Van azért boldogság és öröm is, lásd! Idő sehogy sincs… Ez van. Ölelés Neked: András”
December 24. Szeplőtlen karácsonyt, kellemes olvasmányokat kívánok barátaimnak az Új Hét aznapi menüjének kíséretében. Néhányan válaszolnak. Az ő válasza: „Áldott, békés Karácsonyt, drága Hugó! Sok szeretettel: András”.
Tizenöt évvel – volt? ez most már hogy is van? – fiatalabb nálam. Beszélt a boldogságról, de nem hiszem, hogy alapvetően boldog lett volna. És talán mintha önmagába menekülnie se mindig sikerült neki.
Beleremegek. Hát mindent elveszítünk? Mit kezdünk magunkkal, ha már még mondanivalónk sincs, csak a fájdalom… Egy a szerencsénk: „Idő sehogy sincs…” Beteljesült. Kovács András Ferenc: „Én úgy vagyok, hogy néha nem vagyok.”
Kovács András Ferenc: Levél barátaimhoz
Kedves Pehotnij! Kedves Nyezvanov! Ma
Írok… Vasárnap lomha Novgorod…
Naponta mintha más keresztfa nyomna –
Későre jár… Nem óvnak jobb korok.
Gyomrom korog. Ma sem telik pirogra.
Savas, kesernyés téát hörpölök…
Kint vén kutyámat heccelik vihogva
Merész jövendők… Néhány hős kölök.
Suhancos évek gyűlnek élcsapatként,
Meg-meggyötörnek, mint csapzott ebet:
Kiolvasom szemükből még a vad fényt…
Félnek. Röhögnek… Mind nagyot nevet!
Beszélni nem tud, szólni fél a falka –
Üvöltve koplal, támad, oldalog…
Rettegni bátor, gyilkol készakarva –
Ártatlanabbak tán az ordasok…
Vonít a száj, ha friss étekbe téphet:
Magát alázza, falja fel, szegény…
Meggyűltek itt az éhek, vétkek, évek,
Miként a nyál s a vád a nyelv hegyén.
Hány új hazugság billeg már a nyelven!
Eszmék rohadnak… Fojtó, furcsa szag!
Elmék rágódnak egypár száraz elven…
S a szebb jövő kutyákba rúg… Kacag.
Nem is levél – leláncolt hír, hasonlat,
Vers ez, Sztyepan… Oly téma, Nyezvanov,
Mi bárkivel megeshetik… Ma… Holnap.
Én úgy vagyok, hogy néha nem vagyok…
