Orbán Viktor Tusnádfürdőn idén (2009 júliusában – a szerk. megj.) lelkesen beszélt a jobboldal európai győzelméről. Hogy mit hoz ez a győzelem a válság sújtotta országok népeinek, egyszerű embereinek, majd elválik, de az eszmei megtisztulás és a reformtörekvések diadalaként ünnepelni enyhén szólva korai. Alkalmasint éppen hogy az értékek válságát tükrözi, egy nagy gazdasági világciklus apályállapota vitte sikerre, és egyfajta európai megkésettséget, fáziseltolódást jelez, legfőképpen a nagy geopolitikai tényezőkhöz képest, az elszigetelődés veszélyét hordozva magában.
Volt (jobboldali) kelet-európai vezetők a múlt héten éppen efölötti aggodalmukat fejezték ki Barack Obama amerikai elnökhöz írott levelükben. Vagyis azt, hogy Európa megsínyli az Egyesült Államok és Oroszország világtörténelmi közeledését. De vajon a rendkívül eklektikus Európai Néppártnak például, némely kelet-európai „ideológusának” nem éppen az a fő problémája, hogy megrekedt az anakronikus Bush-féle neokonzervatív politika bűvkörében? Márpedig ahhoz a politikához: a konfrontációk, a konfliktusok, a gyűlöletbeszéd kultuszához, a hidegháborús hangulathoz Obama és a világ többi felvilágosult vezetői – legalábbis reméljük – nem fognak visszatérni az európai populista jobboldal kedvéért. Mindenesetre, túl a jellegzetes önbátorításon, Orbán szövegéből sem derül ki, miként lesz hatékony a balellenes szigor az életminőség javításában.
Majd meglátjuk.
Érdekes és sajátos viszont, hogy a diadalmas európai jobboldalt a jelek szerint meg-
lehetősen kevéssé aggasztják a fasizmus egyre félelmetesebb jelei. Ahol a stadionokban heilhitlereznek, ahol faji alapon szervezetten gyilkolnak, az már fasizmus. És számunkra nagyon zavaró, hogy a jobboldali szélsőségesekkel kell osztoznunk autonómiánk köve-
telésében, ellenzőinek legnagyobb örömére.
Miközben pedig a magyar jobboldal kéjes megalázkodással hívja meg a román elnököt, hogy ismételten fityiszt mutasson a mi szent autonómiánknak, egy RMDSZ-es megyei tanácselnökünk közpénzekből neonácinak nevezett szervezetek meghívását támogatja! Valahogy – felfogóképességéhez igazodva – meg kellene magyarázni neki: éppen hogy „világnézeti alapon” kellett volna óvakodnia ettől, ugyanis a neonáci ideológia (még) nem törvényes.
Amíg azonban Tusnádon folyt az árnyékbokszolás (kevés szóval a magyar összefogás-
ról, kevés reklamációval a magyar vezetők leváltása miatt), történt még valami. Ma-
gyarország, Románia és Szerbia külügyminiszterei Temesváron Európa folyójának és a Duna–Maros–Tisza eurorégiónak a közös jövőjéről tárgyaltak, higgadtan, célratörően – és derűlátóan. Ahogyan a szerb tárcavezető mondta: nincs messze a nap, amikor a három ország között teljesen eltűnnek a határok.
Ez az a hang…
Vezércikk. Megjelent az Új Magyar Szó V. évfolyama 134. (951.) számában 2009. július 20-án, hétfői napon. A cikk szerzője – az országos napilap alapító főszerkesztője (2005) – ekkor az ÚMSZ vezető publicistája, Vélemény rovatának és Szempont szombati mellékletének a szerkesztője.
A politikai- és szövegkörnyezet érzékeltetésére íme a szóbanforgó lapszám Lap-top című rövidszemle-rovata:
A hétvége címe. Egy palacsinta története,
Mircea Dinescu, Cotidianul
Magyarázat, túróval. A kormányátalakítás megtörtént, Ridzi helyett jött Plăcintă, egy hölgy, akiről nagyon keveset tudni, még a valódi végzettségét sem (elődjéről legalább megírták, hogy eredetileg puffancsárus volt). Milyen szép is a demokrácia, miniszter lehet bárki, a sztriptíztáncosnő és a bálanya, a tökmagos és a pénzügyek élén a kohász. Mircea Dinescu fergeteges humorral említi meg, hogy Plăcintă miniszterasszony legfőbb támogatója William Brânză (Túró Will – röhögést kérjük visszafojtani), és hogy a hölgy nemrég textil-termékeiből kiárusítást rendezett a képviselőházban. (Amitől az államfőnek nosztalgiája támadhatott a régi szép időkre emlékezve, amikor farmernadrágokkal csencselt.)
Polihisztor. Bármennyire izgató téma, hogy a turisztikai miniszterasszony a hétvégén
nyilvánosan furulyázott, meg kell maradnunk a végzettségnél. Amennyire homályos ez a
kérdés az új sportminiszter esetében, annyira kirívó a másik végleten: egy hatvanöt éves
bákói férfi a Spiru Haret egyetemen nem kevesebb, mint tíz szakot végzett el, és ugyan-
annyi oklevelet szerzett. Felsorolni is nehéz (az Adevărul megteszi), elég az hozzá, a hat év alatt szerzett tengernyi tudás 200 ezer lejébe került.
A válság tudományos meghatározása. A Ziua zseniális karikaturistájától, Ion Barbutól
származik; rajzán a definíciót maga Emil Boc mini szterelnök adja meg: „Válság akkor van, amikor az éhségtől összeesett emberek száma meghaladja azokét, akiket a meleg tepert le.” (Télen a fagy.)
Újra itt vagyunk. E rovat eredeti mindenese ünnepélyesen köszönetet mond azoknak a lelkes kollégáknak, akik két héten át könnyedséget, szellemet és bájt nem kímélve helyettesítették. Az olvasónak e hasábokon most ismét be kell érnie velünk, a régivel. (Aki rossz szokása szerint felségtöbbesben beszél.)
A nap álhíre. Bármennyire hihetetlen, a miniszterelnököt nemrég ismét rajtakapták, hogy betartja a szavát: „Rövid leszek”, mondta Emil Boc egyik sajtóbeszámolója
előtt.
Minden napra egy mondás
„Ha rád ront egy kutya, füttyentsd magadhoz.” Henry David Thoreau
