Ismeretterjesztéssel foglalkozó türelmes, szelíd emberként megtartóztatom magam, nem fejtem ki, mit is gondoltam, milyen minősítések jutottak eszembe olvasva erdélyi egyházi vezetőink elítélő véleményét a párizsi olimpia megnyitójának sokat vitatott jelenetéről.
Rendben van, a francia püspöki kar indította el a vitát, aminek lényege, hogy az említett jelenet Leonardo híres Utolsó vacsorájának parafrázisa (értsd: más szerző művéből vett téma szabad feldolgozása, „átírása”), közben gyűlnek még mindig a felháborodott vélemények stb. – mindezek ismeretében most még csak nem is azt kérdezem, hogy egyházi vezetőink követték-e a vita alakulását (még kevésbé, hogy érvényesítették-e az audiatur et altera pars korántsem keresztényellenes elvét, ahogyan azt Poncius Pilátus is példázza Jézus Krisztus perében; hiszen a magyarországi hangadó mélykeresztény sajtó – Magyar Nemzet, Mandiner, Pesti Srácok stb. – sem vette azt tudomásul, az ellenzéki sajtót pedig bűn lenne olvasniuk), szóval mellőzve a piszkálódást, egy nagyon egyszerű dolgot kérdeznék tőlük: meg tudnák-e mondani, hogy az inkriminált kép előterében látható alak ugyan kit, milyen bibliai alakot mintáz/utánoz/parafrazeál Leonardo Da Vinci estebédes képéből?
Addig is, amíg választ kapunk a kérdésre, íme néhány tény a vitakultúra és a hallgattassék meg… jegyében
Thomas Jolly, az olimpia megnyitójának művészeti vezetője cáfolta, hogy Leonardo da Vinci alkotását vette alapul az éles kritikákat és megbotránkozást kiváltó Ünnepség című jelenet rendezésénél.
A félreértés alapja, hogy valóban egy vacsorát ábrázolt az Ünnepség című jelenet, ám azt nem Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című alkotása ihlette. Thomas Jolly művészeti vezető ezt határozottan kijelentette a francia BFM hírtelevízióban, majd hangsúlyozta „Soha nem lehet nálam, sem a munkáimban arra szándékot találni, hogy bármit is kigúnyoljak vagy bárkit is becsméreljek. Én egy olyan ünnepséget terveztem, amely megbékít. Amely megerősíti a köztársaságunk értékeit, amelyek a szabadság, egyenlőség, testvériség„.
„Azt hiszem, teljesen egyértelmű volt, hogy Dionüszosz érkezik erre az asztalra. Azért van ott, mert a görög mitológiában ő a mámor, a bor istene, ami egyébként Franciaország egyik legismertebb jelképe, na meg ő Sequana, a Szajna istennőjének az atyja” – mondta a rendező. „Az elképzelés inkább az volt, hogy egy nagy pogány ünnepet idézzünk meg, amely az Olümposz isteneihez kapcsolódik, azaz az olimpizmushoz” – tette hozzá a negyvenkét éves művész.
Az egyház sok körrel le van maradva modern világunkban, és ennek maga issza a levét. (Hogy a tudománnyal nehezen birkózik meg, hagyján, de most már a művészettörténettel is…) A szándékvélelmeket, erőltetett felfortyanásokat az ő esetében is könnyű felismerni, különösen, ha azokat a világi igazodás szándéka vezérli.
Egyetlen tanácsunk lehet: tájékozódni, tájékozódni, tájékozódni – hogy egy ismert világmegváltó történelmi hitbuzgót parafrazeáljunk.
A szerkesztő megjegyzése
A szerzőnek alapjában véve igaza van, mindazonáltal nem kellene túlzásba vinnie az épater le bourgeois-t (Baudelaire párizsi költőnek tulajdonított szókapcsolat, lásd bárhol). És hangsúlyoznia kellett volna, hogy nem általánosít. Meg hogy az olimpia, az olimpiák, az olimpizmus: megelőzi a kereszténységet.
De mivel a párizsiak elképzelése az volt, hogy „egy nagy pogány ünnepet idézzenek meg, amely az Olümposz isteneihez, az olimpizmushoz kapcsolódik”, tekintsük meg az eredeti művészettörténeti előzményt, akár kockáztatva, hogy – szándékunk ellenére – ez az igazi nagy paraphrase-sacrilège (amelyet, nota bene, a korban korántsem ítéltek el oly vehemenciával, mint most az egyház és egyes hívek a félreértelmezett párizsi tablót) háborgó papjainknál végleg kiveri a biztosítékot.
„Az istenek ünnepe” (1635), Jan Harmensz. Ez a festmény az olümposzi isteneket ábrázolja, amint Thetis és Peleus esküvőjét ünneplik, az asztal közepén Apolló koronával (nem Jézus!), az előtérben pedig Dionüszosz. (A bor istene, a Szajna istennőjének atyja.)
A festményről és szerzőjéről ITT lehet olvasni.
A bejegyzés szerzője Benjamin Cremer tiszteletes.
