A ’maidan’ románul, de feltételezem, hogy ukrán nyelven is eredetileg bekerítetlen, jobbára elhagyott telket jelent. Szabad (köz)területet, talán pont grundot, mint gyermekkorunkban – a grundon fociztunk, mint a Pál utcai fiúk, grundnak hívták nem csak Józsefvárosban, hanem a szász kisvárosban is a bekerítetlen telkeket. A grund jó volt.
Most a Majdan Kijevben egy nagy tér, és a Függetlenség terén egyre növekvő számban halnak meg emberek, olyan eseményekben, amelyeket pontosan senki sem ért (a normális, politikailag nem ide vagy oda tartozó embereknek azért van róla elképzelésük, legalábbis forgatókönyvük). Tüntetők halnak meg rendőrkéztől, és rendőrök halnak meg tüntetők fegyvereitől.
A hírforrások úgy írják: majdani tüntetők, majdani rendőrök. Csak majdani tüntetők, és már halnak: a majdani térre kivezényelt rohamrendőrök fegyvereitől. És nem is mind így. Sokan halnak meg egyszerűen mert ott vannak a forgatagban, történik velük valami, aki szerencsés, megússza sebesüléssel, de már az ilyen szerencsések száma is százas nagyságrendű, és néhányan feltételezhetően meghalnak személyes orvbosszú miatt, amit a zűrzavar tesz lehetővé és tisztázhatatlanná. (Ellen)forradalmakban ez nem ritka. Meghalt egy ukrán újságíró kolléga is, haslövés érte, a tettes természetesen ismeretlen. Mint tudjuk, az ismeretlen katonákat általában más ismeretlen katonák ölik meg, ez már így van. De legalább logikus.
A többi nem logikus. Igazat adni bármelyik félnek – lehetetlen. Igaza lehet azoknak a civil mozgalmistáknak, akik szerint az ukrán vezetés, illetve a különleges belügyi alakulat, a Berkut rohamrendőrei az utóbbi hónapban a békés tüntetőkkel szemben emberiség elleni bűntetteket követtek el. De hol vannak már a békés tüntetők?! Nincsen az a narancs, az a (politikai) perben börtönbe zárt ellenzéki vezető, nincsen az a boxvilágbajnoki aranyöv, amelyik indokolná a szándékos emberölést, még ha undok, hatalompárti rendőrök is az áldozatok. És aki csőbe húzza, felfegyverzi és tüzeli a tüntetőket, még ha a „demokrácia kivívása” jegyében teszi is, annak megvan a felelőssége, s ha nem tud róla, akkori is elkíséri őt a normális emberek megvetése!
Az ukrán ellenzék is tudhatná, hogy a szellemet, ha egyszer kiszabadult, lehetetlen a palackba visszakényszeríteni. Az agresszió agressziót gerjeszt, és hiába a demokratikus világ vezetőinek felhívása az ukrajnai hatóságokhoz, hogy „ne reagáljanak durván a kijevi erőszakos tiltakozásra” – hol van az a hely, ahol a biztonságát (de még a lakosság biztonságát is) féltő hatalom nem reagál „durván” az erőszakra, gyújtogatásra, lövöldözésre? Amit – mert ilyen a politika – néha a megtorló hatalom maga provokál ki vagy egyenesen maga visz véghez: pont azért, hogy legyen oka beavatkozni. Láttunk „profi” rendőri beavatkozásokat zavargások ellen itt-ott néhányszor, az én emlékezetemben leginkább egy dél-koreai csihipuhi maradt meg. Csak egy kis túlfeszítettség, egy kis keleti keserűség, beijedés, és máris csőcselékként viselkedik a rendőrosztag is.
Ukrajna a jelek szerint képtelen elviselni az államiság terhét, a haza megosztottságát. Különben kétes felosztás, hogy az ország egyik fele szabadságszerető, a másik fele szovjetimádó. (Csak mellékesen: az orosz elnök nehezen nevezhető baloldalinak, inkább ellenkezőleg, Oroszországban a kommunisták ellenzékben vannak.)
Volt már narancsos forradalom Ukrajnában, emlékszünk, nyertesei, Juscsenko és Timosenko képtelennek bizonyultak a kormányzásra, utána diadalmasan visszatért Janukovics. Libikóka. Ilyen ihletés hatott Grúziában, sőt Romániában is, az ismert eredménnyel.
Ukrajna ketté van szakadva, valószínűleg Európa is, Oroszország is beéri a maga részével, hát várnak, hogy ha már a csel bevetve, a derék lázadók meg a derék karhatalom vére folyjon, amíg folynia kell, aztán megint lehet majd osztani-szorozni: főleg tárgyalni, más alapon. Valami ilyesmi volt Szíriában is, az ellenzék ott is bevette a cselt, elkábult az ígéretektől, most pedig tárgyalnak. Tárgyalni nagyon szeretnek a nemzetközi urak, tárgyalni felemelő. (Amúgy olyan, mint amit a házasságra mondanak: egyedüli megoldása mindazoknak a problémáknak, amelyek különben nem lennének.)
És ha bármelyik félnek valami nem tetszik, lehet elölről kezdeni. Éket verni a nép és az általa megválasztott vezetés, az ország nyugati és keleti része, az oroszul beszélők és az oroszul nem beszélők, az Európára vágyók és az Európára nem vágyók közé.
Vannak helyek és vannak időszakok, amikor könnyű csőbe húzni, csellel zavart kelteni a grundokon és a fejekben, éket verni különböző csoportok között. A világ így megyen. De hogy nem előre, az biztos.
Megjelent a Maszol portál Vélemény rovatában 2014. február 19-én.
A szerkesztő megjegyzése
Sok minden megesett a cikk megjelenése óta eltelt kilenc évben, de a történtek csak megerősítették a szerzőt akkori elítélő véleményében. Majdan, narancsos forradalom… Bizonyossá váltak nyugati politikusok körmönfont manipulációi (persze „a demokrácia nevében”), bizonyossá vált, hogy a mai bajok gyökerénél a kijevi Majdan kilenc évvel ezelőtti eseményei álltak. Azokban a hetekben több cikkben is igyekeztünk feltárni a Majdan sötét hátterét, egyelőre ezt – a fentit – sikerült előbányászni.
Mert mi is történt? 2013. november 21-én tüntetések kezdődtek Kijev főterén, a Majdanon, az Euromajdan ellenzéki társulás szervezésében. A tüntetések kiváltó oka az volt, hogy az euroatlanti integrációból, konkrétan az Európai Unió társulási szerződéstől az elnök, Viktor Fedorovics Janukovics visszalépett, miután számára kedvezőbb ajánlatot kapott az orosz elnöktől, Vlagyimir Putyintól. November 30-án a tüntetést ismeretlen parancsra erőszakosan feloszlatták, számos tüntetőt őrizetbe vettek. Az egész országban növekvő elégedetlenség hatására egyre nagyobb, több százezres tömeg kezdett kialakulni. (Wikipédia)
Következmény: A Krím félsziget a Szovjetunió felbomlása óta Ukrajnához tartozott. 2014-ben, az oroszbarát Janukovics ukrán elnököt elkergető forradalom, a Majdan után egy kétséges hitelességű helyi népszavazásra hivatkozva Oroszország gyakorlatilag harc nélkül elfoglalta.
A cikkben: „És aki csőbe húzza, felfegyverzi és tüzeli a tüntetőket, még ha a „demokrácia kivívása” jegyében teszi is, annak megvan a felelőssége, s ha nem tud róla, akkori is elkíséri őt a normális emberek megvetése!” A célzás arra vonatkozott, hogy 2013. december 13-án a washingtoni Nemzeti Sajtóklubban Victoria Nuland, az USA külügyi államtitkár-helyettese ezt mondta: „Több mint 5 milliárd dollárt fektettünk be abba, hogy elérjük ezt és más célokat”. Az „ezt” – a Majdan volt, a megválasztott ukrán kormány elleni, gyújtogatásokkal, épületfoglalásokkal és gyilkosságokkal kísért „narancs forradalom”. (Nuland jelenleg a politikai ügyekért felelős külügyminiszter-helyettes.)
Putyin ma: „Ami Kijevben történt, az az alkotmányos rend fegyveres megdöntése volt. Janukovics elvesztette az összes hatalmát, mindenbe beleegyezett, pozitívan reagált a nyugati előterjesztésekre, és a belügyi csapatokat is kivonta Kijevből. Aztán ahogy kitette a lábát Kijevből, megdöntötték a hatalmát. Erre mégis miért volt szükség, ha mindenki tudta, hogy Janukovicsot nem fogják újraválasztani?”
Tehát emlékezzünk a Majdanra, amikor és amivel elkezdődött…
