Ki figyel már itt nüanszokra, ár-nyalatokra! Hogy hol és miért volt rosszkor rossz helyen (illetve, ami majdnem ugyanaz: jókor rossz helyen, rosszkor jó helyen, de semmiképpen sem jókor jó helyen) az államtitkár, aki megint leszarta a kalapács nyelét. Itt máris helyesbíteni kell, nem leszarta, hanem ő volt a kaszaverő kalapács: vele élezték a konfliktust, ütték esmét a magyarokat, székelyeket, magyarokat, na, az ármányos oláhok. Különben is Székely himnusz, vagy a székelyek himnusza? – akárhogy használnók, kiigazítanák nálunk es székelyebbek. A kérdés természetesen át van politizálva. Ez a fő baj, ezért kell énekelni – vagy nem szabad énekelni.
De ők nem értik, hogy énekelni kell. Ők is énekelnek, hogy aszongya „a mérgezett fű tűnjék el a honbul”. És nem arra a fűre gondolnak, beszívott idiótái, hanem ránk. Le kéne már ecce’ fordítani a rasszista mitikáknak a dalunkat, legalább ott biztosan elérzékenyülnének, hogy: „Prinţul Cioabă pe Calea Victoriei Lacteei”…
Véssék be, hogy – idézünk a Wikipédiából – „A Székely himnusz 1921-ben született, szövegét Csanády György, zenéjét Mihalik Kálmán szerezte. A szerzők szándéka nem az volt, hogy valódi himnuszt alkossanak a székely népnek; eredetileg egy Budapesten előadott misztériumjáték egy betétdala volt Bujdosó ének címmel, és 1940-ig meg sem jelent nyomtatásban. Az évtizedek során azonban a magyarság összetartozás-tudatának kifejezőjévé vált, és bár 1989-ig Romániában és Magyarországon is a tiltott dalok listáján szerepelt, terjedését a hatóságok nem tudták megállítani. Napjainkra közismert és közkedvelt ének lett, 2009-től Székelyföld hivatalos himnusza. ISWC azonosítója T-007.191.527-9.” Értik? Misztériumjáték, betétdal, nem tudták megakadályozni, hivatalos!
Hogy ki hivatalosította? Hát maga a A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés, Akinek ez nem elég, két választása van: 1. nézzen utána, hogy mi is a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés, 2. magára vessen.
Értehetetlen érzéktelenségre vall, hogy vannak magyarok is, akiknek nem dobban meg a szívük, és nem fakadnak oldalra a göröngyös úton sötét éjjelen, egyben a népek tengerén porló sziklától és -ról, amelyet (ti. fejünket) az ár elborítja, miközben a labanc rabigál… és itt elcsuklik a hangunk, mert eszünbe jut, hogy ennek a tömény szépségnek és emelkedettségnek (hol van ettől Kölcsey/Erkel?) esetleg politikai okokból nem szabad a mélyére hatolni, nem lehet racionalisztikusan elemezni.
Ha ez sem elég, legalább minket magyarokat (és főleg székelyeket) nyugtasson meg, hogy Himnuszunkat – bárhol, akárhol, mindenhol lennénk, hisz „ki tudja, innen merre visz a végzet, Országhatáron, óceánon át” – még az Országgyűlés férfikórusa is előadta: Áder János beiktatásánál. (Reméljük, nem lesz bántódása Sólyom Lászlónak, ha észrevételezzük, hogy – nem énekelt… Áder meg már halászlé-alaplé-készítés közben dúdolhatja…)
Nehéz ilyen múzsaszomorító időkben tárgyilagosnak maradni, állni a rabigálók záporának nyilát és fokhagymaszagát. Észre kell azonban venni, hogy – mint jeles frakcionált honatyánk is figyelmeztetett rá – a román putyinisták a bajkeverők, akiknek „tudjuk mi, hogy ki az eszményképük”, akik ki akarják használni, hogy érdekképviseleti szervezetünkre a parlamenti többség szempontjából nincs szükség a kormánykoalícióban…
Amúgy Erdély – a szülőföldünk, ahol boldogulnunk kell, ezért kéretik helyesen szavazni, itthon pedig kitölteni a népszámlálási ívet –, nos, Erdély úgy nagyjából azért megvan, mondjuk eltérően a tengertől. Bár persze épp lehet elveszettnek tekinteni, és akkor tényleg elveszett.
A betétdal szövege, jaj
Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár-török dúlt, a labanc rabigált.
Jussunk el honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk el honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.
Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.
Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Mádéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
Már másfélezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj de, gyakran tépte,
Nem értett egyet akkor sem soha.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
