Hamikor írok: „Rettegek saját butaságomtól, rettegek a szavak kukaságától és rettegek a gondolat elárulásától: micsoda megcsalatottság, micsoda szégyentelenkedés! roncsolás! megürülés! baltával – vakbéloperáció! szavakkal – csillagokra!” Az idézet forrása Határ Győző 1947-ben megjelent Heliáné című szürrealista prózaköltemény-regénye.

Van-e az alkotás közben érzett szorongásnak ellenszere? Van, de egyetlen: ha osztályozunk, ha mindent szabszokványos mérnöki rendbe terelünk. Ez a fegyelem. Nekünk ritkásan sikerül, ezért írás közben folyton fojtón és kéjesen szorongunk. Ma azonban – sejhaj! – ellenállhatatlan taxonomizáló hangulatban kapott el a múzsa: ennek eredménye az alábbi képsorozat.

Osztályozunk, hát osztályozunk

Volt nekünk egy kedves műhelytanárunk, egyszer az órán mondott egy nagyon pontos dolgot, nevezetesen, hogy a kalapácsok háromfélék: kicsik, közepesek és nagyok. Osztálytársnőink buzgón jegyezték a rendszertannak ezt a paradigmatikus vezéreszméjét, mi fiúk azonban letettük leginkább közepes méretű ceruzáinkat, és nagyot csettintettünk magunkban: ez igen! Íme, egy igazság, amit elég egyszer hallani, és az ember sohasem felejti el. Hozzá is tettük menten: kicsik, közepesek és nagyok továbbá a harangok és a remények, a harapófogók és a didergések, a csillárok és a csalódások, a vendégfogadók és vizesárkok, a nagyítók és a kerti törpék. Amúgy a műhelytanárunk a több fokozatú skálának is a legalsó grádicsáig ért fel, a small is beatiful amolyan avant la lettre megtestesítőjeként, viszont a Minderwertigkeitsgefühl szempontjából a másik végleten helyezkedett el.

Az ember észrevétlenül felcseperedik: az egyetemen (hiába, az egyetem az egyetem) elektomosságtan tanárunk – néhány év múlva a diktátor oldalbordájának jobbkezévé vált – az osztályozást magasabb szintre emelve azt hirdette, hogy az elektroncsövek a következőkkel lehetnek töltve: 1. légüres térrel; vagy 2. valamilyen (nemes)gázzal; vagy 3. a kettő keverékével. Ilyen vicceset még Latabár sem mondhatott volna! Különben erről a tanárunkról az hírlett, hogy szépen hegedül.

Gyakran találkozunk a felismeréssel, hogy dolgok, amelyeket öntudatlanul beskatulyáztunk, egyszer csak új értelmet kapnak. Meg kell köszönnöm műveltségem két idézett pallérozójának a leckét – rájöttem, hogy mélységesen igazuk volt, meglátásaik a világ rendjének mély lényegi vonását tárták fel.

Ennek felismeréséhez persze a román fővárosban kellett élnem, jóformán három évtizedig… Kérem, ha hiszik, ha nem, Bukarestben a gödrök vagy kicsik, vagy közepesek, vagy nagyok! E tétel Ágoston-féle értelmezésében (nyilvánvalóan nem a szentről van szó) kicsi az a gödör, amelyben az ember kificamítja a bokáját. A közepes gödör is járhat bokaficammal, de ez nekije nem differentia specificája, a közepes gödörbe lépve az ember orra esik, kegyetlenül beveri a térdét, és eltörik a szemüvege. Az igazi azonban a nagy gödör, ez az úttesten van, tengelytörés az ára (aminek az embernél combnyaktörés felel meg).

Váltig csodálkozom, hogy a bukaresti taxisofőrök között olyan kevés a dadogós.

(Megjegyzés: A fenti okfejtés csakis a természetes gödrökre érvényes, amelyek mintegy maguktól alakulnak ki az utcán, nem tudatos ásás eredményei. Például egyszer egy nő Bukarestben beleesett a kanálisba, amelynek fedelét valakik, feltételezhetően az öntöttvas iránt érzett vonzódástól hajtatva, elvitték. Ettől a szegény nő nyilván nem vált csatornatöltelékké, ám a csatorna sem gödörré.)

Privát

Ha volna. Ha volna az időnek. Ha volna az időnek zuga (ahogy a térben vannak szeparék) – oda elbújni, oda elbújni néha, elbújni néha, mikor az ember megbántja azt, akit szeret. Közben folyjék tova nélkülünk az idő, áramoljék örvénylőn az idő hordaléka, de az ember a csendes öbölben nézhessen hosszan magába mozdulatlanul, kivonva énjét mindenből, kivált abból a lélekből.

S képzelhesse, hogy a szomszéd öbölben ott ringatózik nagyon csendesen (hosszú haja szétterülve az idő felszínén) ő is, a megbántott – és ugyanúgy szenved. Ugyanúgy szenved, mert nem tud megbocsátani.

(P.S. El lehetne töprengeni a gödör, az öböl és egyéb üregek topológiai hasonlóságán.)

1999. április 29.