Olyan ez rovat/sorozat/napló vagy micsoda, mint az Ezeregy éjszaka meséi: elkezdi s aztán mind mondja/írja az ember (travesztált Se here/zádé) = hogy el ne felejtsék. Mert az (afelejtés/ha elfelejtik/ejtik) egyenlő a halállal. Meg hogy ne felejtse önmagát. Bukarest ide vagy oda – modernség bizony van! Ez esetünkben azt jelenti, hogy az 1001 az 9. Mert/ugyanis/hiszen a kettes alapú számrendszerben az 1, 0, 0, 1 szám/sorozat – vagyis az ezeregy szám – annyit tesz, mint a tízes alapúban a kilansz/nine/nouă szám (aki nem hiszi, járjon utána). Ez nekünk azért jó, mert akkor tehát elég évente kilenc ilyen „életképeket”/mesét beírni mi tintás sornyomtatónkba, s teljesítettük feladatunkat.
Koranyár
Még nincs az a nagymeleg, ami később, augusztusban lesz, a hajnalok még hűvösek. Megy az ember frissen műtve az utcán, a járdán, tegnap gyors zápor csiszolta fel az aszfaltot, a fák koronájában kitört a virágháború, minden lüktet, minden pattan szét a belső erőtől, mint süldő lányok mellén a kikeményített tavalyi blúz. Mintha folytatódna az éjszakai álom, az ember arasznyi magasságban a talaj fölött lebegve halad/repül. Görkorcsolyás csitrik, csivitelő görlök húznak el mellette, arcukon átszellemült mosoly.
Az ember – szobájának/számítógépének/kéziratpapírjának foglya – kiáll a járdaszigetre. A Nap felé fordul, hogy minél többet bepótoljon hátrányából arcának albedóját illetően. Erre/ettől persze azonnal jön a villamos (a villamos csak akkor nem jön, ha csupán rá koncent rálva várjuk; mihelyt valami egyebet is csinálni akarunk, jön). Az ember hatodfél évtizedének minden rugalmasságával felpattan rá/a villamosra, nem kimondottan úgy, mint egy nikkelbolha, de nem is úgy, mint egy agyagelefánt. Fent, mintha már várnák/várták volna, keringeni, rágógumit kérődzve orbitálni kezdenek körötte heherésző, kihívóan vagy ideges kacérsággal pillantgató lányok, elnagyoltan kisminkelve, testhezálló apró ruhadarabokban. (Mi lehet a neve annak a melltartó és blúz közötti provokációnak, ami látni engedi elöl a köldököt, hátul a féltekésedésnek nekiveselkedő, a nap leheletétől már megérintett, picinypihés hátat?) Körbeveszik az embert, álmatag/élveteg/huncutag flaszteroidák. Tessék előbbre menni! – ezt már egy szigorú középkorú nő mondja, s tényleg célszerűbb a villamos eleje felé araszolni, mint hagyni, hogy ő dörzsölje az ember lábikrájához megrakott szatyrait. Elöl testes, fáradt/közönyös nők ülnek a székeken vagy állnak mozdulatlanul/mozdíthatatlanul, senki soha ki nem találja, hogy mire gondolnak. Olyan teljesen-mindegy-hogy-hogy öltözöttek, ólmos unottságuktól mintha a villamos is nehezebben halad, néha fékez, és olyankor panaszosan felvonít. De ott, legelöl, az első ajtó körül bezzeg vidám ám a társaság! Beszédes anyókák elragadtatott méltatlankodással mesélik kalandjaikat öt deka párizsikkal (amiből egy dekát ribanc elárusítónők le akartak csalni), szidják a neveletlen gyermekeket, és rikoltják vidáman, hogy régebben/azelőtt jobb volt.Közben – az utazó észre sem vette – beszürküledett. Az ember, tele az úttévesztés és az elkésettség nyugtalanságával, mégis előrefurakodik, s erőtlen/alig hallható hangon odaszól a vezetőnek: – Tessék mondani, jó irányban haladunk? Fehér arcú nő a kormány mellett, hátrafordul: – Csak a jó irányba mehetünk, mert ez az egyetlen. Miért nem nézte meg, mire száll fel? Különben is, végállomás következik. – És visszafelé mikor indul? – kérdezzük halkan, szinte gondolatban. – Hahaha – nevet fel a kortalan, fehér arcú villamosvezető nő, majd kioktató hangon, mint a tévébemondónők, azt mondja: váltani…
A hangját fékcsikorgás, majd ütközés robaja nyomja el.
Axion gratuit
Tavaly volt Bukaresten egy nagyon jó promóciós, bevezető hírverése egy mosószergyártó cégnek: az Egyetem téren, ahol 1990-ben bányászok tisztogattak, dobozaiból felállított néhány oszlopot/dombot, és ingyen osztogatni kezdte. A derék kétlábúak derekasan megharcoltak egymással, hogy minél több doboz tisztaságot vigyenek haza, összeverekedtek, és – képzelhető – egyáltalán nem makulátlan szavakat vágtak egymáshoz. Tudjuk/olvastuk, hogy némely nyugat-európai városokban mosóporral tisztítják az utcákat. Jártamban-keltemben gyakran eszembe jut: mennyire ráférne ez Bukarestre is. Olvasom azt is, hogy másutt, például Szófiában a járókelők milyen könnyen élelemhez juthatnak, van hova betérniük. Fővárosunkban még mindig nagy gondot okoz a szolid (és tiszta) gyorsvendéglők, falatozók hiánya. Sokan várják, én mégis nagyon félek attól az időtől, amikor az utcán ingyen élelmet osztogatnak.
Abszurdoid
1. A héten a lottón kéttalálatos nem volt; a háromtalálatosok száma huszonhét, a négytalálatosoké kétszázötvenhat, az öttalálatosoké hatszázhuszonöt. A huszonhét háromtalálatost egyazon személy érte el, minthogy szórakozottságában huszonhétszer játszotta meg ugyanazokat a számokat. Nyereményét – tizenhét milliárd lejt – természetesen nem vette át, mondván, hogy számait véletlenül tette meg.
2. Bukarest – mondják – a Szabad Sajtó Házáról a legszebb, mert onnan nem látszik a Szabad Sajtó Háza. Bukarestnek azonban több ilyen épülete van, ahonnan nézve a város szép.
3. Az 5-ös villamos vonalán egy csapat bőrkabátos garázda fiatalember elállta az utat; amikor a jármű megállt, felszálltak, és megverték azokat az utasokat, akik lyukasztott jeggyel utaztak.
4. Hirdetés a legdinamikusabb tévéadóban: Figyelem! Figyelem! Ha ön tudja, hány éves és mi a neve, és ezt bemondja a 6666666 vagy a 6969696 telefonszámon, úszómedencés villát nyerhet a francia Riviérán; azonkívül nyerhet (Ön) tízezer térdzoknit és két okmánybélyeget, vagy húszezer golflabdát és egy belépőjegyet a 2002-es labdarúgó világbajnokság egyik mérkőzésére.
5. Bukarestben a stoplámpáknál álldogáló és orvul autószélvédőket lemosó, majd – fizetség hiányában – beverő gyerekek/kamaszok kiterjesztették szolgáltatásaikat: újabban embereket is rendbetesznek. A férfiakat megfésülik, megborotválják, ruhájukat leporolják, cipőjüket kifényesítik, fülökből kiveszik a vattát és kihúzzák a szőrszálakat; a nőket bepúderozzák, kifestik – esetleg, fizetség hiányában, beverik – a szemüket.
A Hét, 1998. szeptember 24..