Vásárhelyen nem ismertük egymást, Laci nyilván hallott A Hétről, jómagam Bukarestben nem hallottam az ifjú marosvásárhelyi, Temesváron végzett közgazdászról. Tehát a román fővárosban ismerkedtünk össze, és nagyon sokáig csak társaságban – szinte mindig politikustársai társaságában – futottunk össze. Az utóbbi években már azért is nehéz lett volna vele találkoznom, mert míg én vásárhelyi kalandorként a szobámban ültem gép előtt, ő végigloholta a Földet, hol az ENSZ-ben, hol Brüssszelben és további hasonlóan egotikus helyeken bukkant fel küldetéstudattól hajtva.
Azt hiszem, az ország – Erdély magyarsága is – akkor figyelt fel rá igazából, amikor (2007-ben) a lehető legmérvadóbb fórum „kikiáltotta” a fejlesztési tárcát (!) akkor fél éve vezető Borbély Lászlót a legjobb román miniszternek. Ha akkor nem tudatosodik bennem, hogy Borbély azért alkalmas egy csomó szakpolitikai feladat ellátására, mert velejéig aktív természetű problémamegoldó ember, talán nem vállaltam volna a kalandot, Markó Béla után vele is könyvet csinálni.
polgármester-jelöltként ő állított be az üzletbe, és nyírt, és nyírt…
Gondolom, tudom, hogy elégedett a könyvvel, megjelenését életpályája jelentős mozzanatának tartja. Számomra azért is fontos, mert mindenkinek ajánlva az elolvasását, mentesít Laci fennállásának hetvenedik évforulóján a bemutatásától. Illetve dehogyis mentesít! Legalább azt feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy gazdag politikusi eredményei után figyelemre méltó pályáját a fenntartható fejlődés romániai apostolaként, intézményvezetőként zárja.
Zárja? Szabad ezt nekem akár erről a hetvenéves fiatalemberről is így kijelentenem? A könyvünkből, a könyvből nem tudhattam „kibeszélni”, most talán elnézi nekem. Nem tudok úgy rágondolni kalandunkra, hogy ne jusson eszembe: akkor fejeztük be a könyvet, amikor Magyarországon NER-ék beszüntették a Népszabadságot; és az is eszembe jut, hogy az év végén a Maszol nem újított szerződést nyolc kiváló jegyzetírójával. (Fiam után magam is úszhattam szabadon…)
Borbély Lászlóval legutóbb a marosvásárhelyi temetőben beszélgettünk, egymás mellett álltunk megilletődve, végtelenül szomorúan Kovács András Ferenc temetésén. Akkor mondta Laci, hogy ennek az évnek a végén… na, ezt most hogy mondják? Szóval hogy visszavonul. (Tegyük hozzá: ha hagyják, ha le nem beszélik, ha nem gondolja meg magát…) Véleményem szerint a csúcson, dicsőségben teszi: hasznára vált közösségünknek.
Rengeteg figyelnivaló van izgalmas korunkban. És ahogy ismerem, Borbély László biztosan talál tennivalót, intéznivalót is.
