Tegnap jelent meg lapunkban a Bálint György publicisztikájából válogatott szemelvények sorozatának utolsó része. Tegnap olvastuk, hogy öt évvel ezelőtt december 17-én hunyt el Megyesi Gusztáv. Így került össze a két káprázatos publicista, így jut eszünkbe Ady Endre publicisztikája – és az, hogy akárcsak a tudományban és az irodalomban (fordításirodalom!) milyen kevesek által tudottan gazdag emlékezetes alkotásokban a magyar publicisztika. A mai is! (Olvassák az Új Hetet!)
Sokatmondó a szabványos „meghatározása” – az irodalom egyik ága, amely a politikai, társadalmi és kulturális élet eseményeit, problémáit az időszaki sajtóban, brosúrákban, röpiratokban, ill. a rádióban és televízióban tárgyalja. Számos szépirodalmi műfaj kialakulásához és elterjedéséhez járult hozzá. Jelentős műfaja a kritika és az esszé. –, de sokfélesége csak úgy ragadható meg, ha minél többet olvasunk, a múltból és a jelenből.
Ma már sajnos a vélemény(cikk)ek buborékban születnek és élnek, amelyek közt nincs átjárás, a bal nem tudja, mit ír a jobb: olvasóik egymást kapásból letromfolják, mondhatni letrumpolják, kívülről pedig sokan egyenértékűnek tartják a párhuzamos világokat. Az ilyen hadviselésnek már megvan az üzleti-logisztikai háttere, megvannak a martalócai. (Olvassuk, hogy R. Ph. troll hatvan bejegyzéséért nyolcvanmillió forint fölötti összeget kapott megrendelőitől/eltartóitól!)
Nehéz ilyen körülmények között a publicisztika értékeiről, erejéről és fontosságáról beszélni, az indulat gyakorta megfojtja a gondolatot – de van, amit szabad, amit lehet és amit jó tenni: olvasni.
Lapunk frissen megjelent írásai között Megyesi Gusztávról és Megyesi Gusztávtól is olvashatunk, három saját írása emlékezés egy riportra, egyéni felelevenítése az 1848. március 15-én történtetnek, azzal a mondanivalóval, hogy Nem üzennek semmit, végül utolsó írásainak egyike a Népszabadság kivégzéséről.
Nagyon hiányzik Megyesi Gusztáv az Élet és Irodalomnak is, nekünk is. Csak a hetvenegyet töltötte volna nem egészen egy hónapja.
