A hírközléselmélet kialakulása a konkrét és absztrakt, az anyagi és anyagtalan, a szavak, illetve képek és ezek anyagi hordozói közti állandó küzdelemben fejlődött. Boldog forradalom ez, fontos mérföldkő az emberiség történetében: olyan forradalom, amely nagy gyakorlati előnyöket eredményezett anélkül, hogy újságszenzáció lett volna belőle. S ebben a forradalomban nem volt egyetlen Hirosima sem. (Az atomkor enciklopédiája)
Armin Hary, a 100 méteres síkfutás volt világbajnoka arra a kérdésre, hogy melyik a legnehezebb sport, azt válaszolta: az Olimpiai Játékok megrendezése. Pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (CIO) 1966-ban valószínűleg éppen azért fogadta el München jelentkezését a huszadik Olimpiai Játékok megrendezésére (négy pályázó város – Madrid, Detroit, Montreal és München – közül), mert a bajor főváros nyújthatta a legtöbb biztosítékot, hogy egyszerű és pontos program keretében, megbízható technika segédletével, s aránylag kis területen bonyolítja le a Mexikóvárosi Olimpia óta eltelt négy év legnagyobb sporteseményét.
S ha elfogadjuk is, hogy a nyugatnémet Olimpiai Bizottság nagy fába vágta a fejszéjét, ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy – legalábbis műszaki szempontból – az Olimpia nem állította új, addig megoldatlan feladatok elé a rendezőket. A müncheni Olimpián nem alkalmaznak egyetlen gyökeresen új tudományos vagy technikai megoldást sem, annál inkább „csúcsformába“ lendítik viszont mindazt, amit napjainkig a korszerű hírközlés, mérési és számítástechnika elért.
A számítógépeket már az építkezési munkálatok előtt bevonták a rendezésbe. A komputer, amikor a kiindulási alap (anyagi és műszaki lehetőségekre, munkaerőre, munkaritmusra vonatkozó) adatait betáplálták, jó viccel válaszolt: 1976-ot jelölte meg, mint legközelebbi dátumot, amelyre a játékokat meg lehet rendezni. A számítógép-technikusok akkor rájöttek néhány „illogikus összefüggésre“, ami után közreműködésük a számítógépekkel zavartalanná vált.
Münchenben egyébként nincs olyan sportág, amely ne részesülne elektronikai „kezelésben“. Komputer segítségével folyt az építkezés, komputer segítségével történik a sportolók és a turisták elszállásolása, azzal történik az eredmények feldolgozása is.
Az atomkor enciklopédiájából idézett rész igazára, a vezérlés- és számítástechnika eddig talán legnagyobb teljesítményére jó példát nyújt a müncheni Olimpián alkalmazott gépi információs rendszer. Az információközlő szolgálat számítóközpontjának elektronikus agya: három számítógép, amelyet távközlési rendszer csatol az összes sportpályákhoz, termekhez.
A számítóközpont feladata a szervezők, a sajtó, a rádió, a televízió és a nézőközönség informálása. Persze, a mesterséges holdas tévéközvetítés nem új, s csakúgy megszoktuk már az eredményjelző táblákat és az oly hatásos replay-okat is. Ami viszont Münchenben új, az a tájékoztatás rendkívüli gyorsasága és a szolgáltatott adatok elképzelhetetlenül nagy volumene. A Siemens cég által gyártott számítógépek memóriája 262 kilobitet képes befogadni; az olimpiai „agytröszt-gépek“ együtt mintegy 500 millió adatot tárolnak. Az egyik, amelynek betáplálását már korábban elkezdték, 10 000 versenyző és 5000 edző, bíró, orvos stb. főbb adatait szolgáltatja, a 21 sportág 196 versenyének szabályait (800 ezer utasítás), a legfontosabb sportműszavakat németül, franciául és angolul. Az adatbank minden este kiegészül az aznapi eredményekkel.
Az információhálózat említett három – az adatbanktól független – számítógépe közül az első az adatok be- és kiírásáról és a sportpályák közvetlen közelében levő 300 távgépíró regisztráló készülékkel folytatott dialógusról gondoskodik; a második az adatok feldolgozásáról, jelzi az esetleges világ-, olimpiai, Európa- vagy nemzeti csúcsot, megjelöli a továbbjutott versenyzőket, a mérkőzések sorrendjét, s mindezt legfennebb két másodperc alatt; a harmadik komputer tartalékul szolgál. Az eredmények 38 telex-készülékpár közvetítésével, másodpercenkénti 13,6 jel sebességgel jutnak el a versenyek színhelyére. És így tovább.
Az Olimpia minden eredményét összefoglaló két kötetet már szeptember 10-én, a versenyek utolsó napján az újságírók kezébe adják. Ebből az információáradatból nyilván nem maradhatnak ki azok sem, akik nincsenek Münchenben. A Játékok audiovizuális krónikáját 110 rádióadó és 60 televíziós adóállomás biztosítja mintegy 100 ország számára. Az Olimpiai Játékokat a becslések szerint egymilliárd tévénéző fogja látni. Az elektronika korának legelektronikaibb olimpiáján minden a stopperóra pontosságával folyik. A hasonlat egyébként nem pontos az olimpiák történetében először, az eredmények mérését ugyanis nem a kronométerekkel felszerelt versenybírók végzik, hanem elektronikai készülékek. Elvileg a gépi időmérés sem új, Münchenben azonban teljesen általánosították.
A futóversenyeken a már-már „hagyományos“ fotocellás módszer mellett a sportszerűbb célfotós eljárást alkalmazzák, amely ezredmásodpercnyi különbségek megállapítását teszi lehetővé. Az úszásban a rajtkőbe, illetve a célba épített érzékelők segítségével mérik az időt, illetve – ha ezek elromlanának – filmfelvevő kamera segítségével, századmásodpercnyi pontossággal. A dobószámokban a mérőszalagok helyét új mérési rendszer vette át, mely teleszkópból, infravörös sugárforrásból és számítógépből áll. Az eredmények – ezek után ez már természetes – azonnal megjelennek a (szintén ultramodern) eredményjelző táblákon, s így a versenybírók és a versenyzők egyszerre tudják meg az eredményeket. Szép, komoly fiaikat, a számítógépeket a rendezők játszani is hagyták. Egy augsburgi gyár komputere szerint a müncheni olimpián az aranyérem elnyeréséhez a következő eredményekre lesz szükség (férfiak – nők):
100 m síkfutás 9,9 mp – 10,9 mp
200 m síkfutás 19,8 mp – 22,1 mp
800 m síkfutás 1:42,7 mp – 2:00,8 mp
Magasugrás 228 cm – 198 cm
Távolugrás 820 cm – 698 cm
Súlylökés 21,63 m – 20,70 m
Éppen a technika dömpingje kapcsán merül fel a kérdés: vajon a technika eluralkodása nem vezet-e a sportolók egyfajta elidegenedéséhez? A sportpszichológusok, akik ilyen tárgyú tanulmányaikban szintén bőségesen felhasználják a tudomány és technika legújabb vívmányait, egyelőre úgy látják, hogy a sport és a technika szimbiózisa mindkettőnek hasznára válik. Ha pedig valakiben esetleg az a gyanú merülne fel, hogy jobban megilletődik az építkezések gigantikus voltától, a tudományos-fantasztikus regények hangulatát idéző látványos műszaki megoldásoktól, a technika dömpingjétől, mint például egy 10 másodpercig tartó 100 méteres síkfutás döntőjétől, annak a rendezők azt válaszolnák: ezt is meg kell már szokni – a XX. század utolsó harmadában élünk.
Megjelent A Hét III. évfolyama 34. számában, 1972. augusztus 25-én.