„… az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág,
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol…”
József Attila: Thomas Mann üdvözlése

Háborúban születtem. Ha néhány mozzanata, a végső kimeneteléről nem is beszélve, másképp alakul, most nem ez a világ lenne. Fasizmus mindenképpen lett volna, hiszen volt, az antifasizmussal más a helyzet. Néhány mozzanata döntően hatott az én szegény kis életemre is.

Elég az hozzá, hogy a körülmények és neveltetésem folytán elemista koromtól ádáz antifasiszta lettem, voltam. Fegyverrel a kezemben harcoltam a nácik ellen, és nemzőm csak azért nem forgott a sírjában (Mein Vater hätte sich im Grab nicht umgedreht), mert vesztesként is túlélte a második világégést, ahogy gyermekként az elsőt. Persze játékfegyverrel fontoskodtunk, amolyan játék-antifásként, bár természetesen ez a fogalom sem létezett még. Fasizmus sem létezett, mert felszámolták, sokáig azt hitte a világ, hogy örökre (a hivatalos Németország példamutatóan tiltotta), de egy ideje, napjainkban néhány felelőtlen, véleményem szerint nem csupán erkölcsileg, de elmeállapotát tekintve is sérült politikus eszement dolgokat tesz a felélesztésére. Ők a válasz a kérdésre, hogy „honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék”.

Mielőtt megpróbálnám megindokolni, hogy miért is vagyok antifasiszta, miért gyűlölöm a fasizmust és a fasisztákat, kérem olvassák el, hogyan határozza meg híres esszéjében – Ur-Fascism (Ősfasiszmus, 1995) – Umberto Eco tizennégy kritérium alapján a jelenséget. (Eco nem azt mondja, hogy minden fasiszta mozgalomnak mind a tizennégy jellemzővel rendelkeznie kell; „elég”, ha több ismert elem jelen van.)

– Kultusz a múlt dicsősége iránt. A múlt „aranykorának” idealizálása, a jelen megvetése
– A mai társadalmi problémák egyszerűsítése ellenségképekre. Egy „belső ellenség” (pl. kisebbségek, zsidók) okolása minden bajért
– A kritikai gondolkodás elutasítása. Az irracionális, ösztönös gondolatok, mítoszok, szlogenek felmagasztalása
– Az individuum leértékelése. A közösség, a nemzet, a párt fontosabb, az egyén érdekei nem számítanak
– Állandó ellenségkeresés. Külső és belső ellenségek démonizálása, fenyegetettség-érzet fenntartása
– A hierarchia dicsőítése. Erős vezető, karizmatikus vezér, engedelmesség fontossága
– A szexualitás ellenőrzése és a férfiasság kultusza. Az agresszió, bátorság és férfiasság túlzott idealizálása
– Rendszeres hazugság és propaganda. A valóság manipulálása, az igazság relativizálása a politikai cél érdekében
– Kollektivista szemlélet, az egyéni identitás felszámolása. A csoporthoz való tartozás, a párt és nemzet elsőbbsége
– Művészet és kultúra instrumentalizálása. Minden művészet és tudomány a fasiszta ideológia szolgálatában áll
– Káosz és ellenségkép fenntartása a hatalom stabilizálására. Folyamatos félelemkeltés, a rend és a vezető iránti igény erősítése
– Az élet és a társadalom militarizálása. Katonai értékek, harc, fegyelem, agresszió dicsőítése
– Az elit és a közösség egybeolvasztása. A vezető (vezér) és a „nemzet” azonosítása
– A félelemre és gyűlöletre épített kommunikáció. Az ellenség démonizálása, a propagandában gyakran előforduló erőszak és retorikai fenyegetés.

Miért vagyok hát tántoríthatatlan antifasiszta? Elnézést kérek, ha felsorolásomban fellengzősnek tűnő kölcsönszavak, -mondatok ismerhetőek fel. Nem baj, ha úgy néz ki, mint egy kiáltvány, aláírásra, csatlakozásra felszólító argumentáció – voltaképpen csak egy egyszerű vallomás.

Antifasiszta vagyok, mert hiszek az emberi méltóságban. Hiszem, hogy minden ember szabadnak születik, és senki sem uralkodhat mások fölött pusztán származás, vallás, nemi hovatartozás vagy politikai vélemény alapján. A fasizmus ennek éppen az ellenkezőjét képviseli: a gyűlöletet, a kirekesztést, a félelemkeltést és a másik ember leértékelését.

Antifasiszta vagyok, mert a történelem megmutatta, milyen rettenetes következményekkel jár, ha a fasizmus ideológiája hatalomra kerül. Tanulni kellett volna belőle. Világháborúk, népirtások, koncentrációs táborok, elnyomás – mindez nem elvont múlt, hanem valóság, amely családok millióinak életét tette tönkre. Nem akarom, hogy a történelem ismételje önmagát.

Antifasiszta vagyok, mert számomra az egyenlőség nem üres szó, hanem erkölcsi kötelezettség. Nem nézhetem tétlenül, ha bárkit megaláznak, bántalmaznak, vagy kirekesztenek pusztán azért, mert más. Az antifasizmus nem csupán tiltakozás a gyűlölet ellen, hanem kiállás a szabadság, a szolidaritás és az igazságosság mellett.

Antifasiszta vagyok, mert elkötelezett demokrata vagyok, és mert tudom, hogy a demokrácia törékeny, minden nemzedéknek újra és újra meg kell védenie a szélsőségekkel, az erőszakkal és az elnyomással szemben. Nem múltba révedő gesztusról van tehát szó, hanem eleven felelősségvállalásról a jelenben.

Antifasiszta vagyok, mert szeretném, hogy a jövő világában gyermekeink ne félelemből, hanem bizalomból és tiszteletből építsék kapcsolataikat. Ezért vallom: antifasisztának lenni nem szégyen, nem szélsőség, hanem az emberiesség és a szabadság melletti legtermészetesebb kiállás.

Egyszerűbben és indulatosabban: antifasiszta vagyok, mert megvetem a fasizmust, amely embermilliók halálához vezetett, és irtózom a mai fasiszták gyűlöletkeltésétől, karaktergyilkosságaitól, álkereszténységétől, gyalázatos hazug propagandájától, erőszakosságától, kegyetlenségétől, embertelenségétől.

Antifasiszta vagyok, mert a 20. századi fasizmus egyik alapideológiája volt a zsidóellenesség (náci Németország: holokauszt, deportálások, jogfosztások). A fasiszta rendszerek a zsidókat „belső ellenségként” bélyegezték meg, és bűnbakként használták a társadalmi problémákra. Márpedig – szintén neveltetésemnél fogva – a krisztusi elvet, a szeretetet a zsidók iránt különösen fontosnak tartottam érvényesíteni: ahogy az embernek mindig az áldozatok, a megalázottak és magszomorítottak oldalán kell állnia. Anyám is lelkes filoszemita volt, és nyugodtan bevallom: bár olykor kritikusan („érted, nem ellened”), magam is az vagyok. De vegyük másképpen is: ne feledjük, hogy az antifasiszta mozgalmak nagy része a fasizmus áldozatainak, köztük a zsidóknak a védelmében jött létre. Zsidó közösségek maguk is aktív szerepet vállaltak antifasiszta ellenállásban (gettófelkelések, partizáncsoportok), az antifasizmus egyik erkölcsi alapja épp a holokauszt és a fasizmus által elkövetett bűnök elutasítása. Aki a fasizmushoz közel áll vagy az antifasizmus ellen harcol, az gyakran antiszemita retorikát is használ (szélsőjobboldali mozgalmakban ma is gyakori). Persze nem minden „anti-antifasiszta” azonnal antiszemita – lehet, hogy csak az Antifa módszereit bírálja.

Antifasiszta vagyok, mert antifasiszta volt Bartók Béla, Károlyi Mihály, Kodály Zoltán, József Attila, Radnóti Miklós (nem is lehetett más, szegény), Kassák Lajos, Márai Sándor, továbbá más „utcanevek”, nem is említve mondjuk Bajcsy-Zsilinszky Endrét, Rajk Lászlót, Ságvári Endrét, akik ugye fegyverrel a kezükben harcoltak a fasiszták ellen. Bartók Béla ma is kiállna a menekültek, a kisebbségek, az üldözöttek mellett (ahogy a harmincas években a fajelmélet ellen). Radnóti Miklós aligha tudna közömbös maradni a mai antiszemita vagy neonáci jelenségekkel szemben. Márai Sándor a polgári szabadságjogok védelmében szólalna fel, és szintén a fasizmus-ellenes táborban állna. Kodály Zoltán inkább a tanítás és a kultúra révén küzdene, de ugyanazért az ügyért.

Különösen aktuális ma Thomas Mann példája. Thomas Mann (1875–1955), a német irodalom egyik legnagyobb alakja konzervatív, nacionalista színezetű gondolkodóként indult, de a harmincas években egyértelműen antifasiszta lett. 1933-ban, Hitler hatalomra jutásakor emigrált, és Svájcban, majd az Egyesült Államokban élt. A második világháború alatt rádióbeszédeket intézett a német néphez („Deutsche Hörer!”), amelyekben a náci rendszer bűneire hívta fel a figyelmet. 1939-ben írt figyelmeztető szövege, amelynek jelszava: „Europa, nimm dich in Acht!” (magyarul: „Európa, vigyázz!”) – élesen rámutatott, hogy a fasizmus és a háború veszélye nem csak Németországot, hanem az egész kontinenst fenyegeti, nem lehet, nem szabad azt gondolni, hogy Hitler agressziója csak Németország ügye: előbb-utóbb minden országot elér. Ez a gondolat nagyon hasonló ahhoz, amit az antifasiszta mozgalmak mindig is vallottak: „A fasizmust nem lehet félretenni – meg kell állítani.”

Bartók, Balázs Béla vagy Márai is hasonlóképpen gondolkodtak: a fasizmus nem csupán belpolitikai, hanem egész Európát veszélyeztető morális és kulturális járvány. Ezek a gondolatok ma különösen érvényesek, ha a fasizmus veszélye talán nemileg más formában jelentkezik is. Mindenki tudja, mire és ki(k)re gondolok.

Hát ezért vagyok antifasiszta. És/bár persze nem vagyok magyar állampolgár…

Vagy… antifasiszta vagyok, mert naiv vagyok?

A szerkesztő megjegyzése

News Alert! Konok Péter Facebook bejegyzése néhány perce:

„Nos, ha már így rendeletileg terrorizmus lett az antifasizmus, akkor igazán ideje lenne rehabilitálni Szálasit, mert a következetesség fontos erény.”