Avagy: milyen (ne) legyen Magyarország új államelnöke, és ha igen, miért nem?

Színes téglalapba írt szellemes kádenciát láttam a fészbukon: „Polgár Judit visszautasította, hogy köztársasági elnök legyen, s ezzel bebizonyította, hogy alkalmas lenne rá.” Tetszett, hogyne tetszett volna, nagyon egyezett azzal a gyakran J.K. Rowlingnak vagy más modern szerzőknek tulajdonított, de voltaképpen Platontól származó bölcs gondolattal, hogy a hatalom azoknak való, akik nem vágynak rá. Václav Havellel kapcsolatban is említik, ő csakugyan élő példája, mintegy megtestesülése volt az enyhén paradoxális elképzelésnek. (A paradoxonokat, akárcsak általában az iróniát könnyű kifordítani, már azzal is, hogy szó szerint veszik: ha valaki nagyon nem akarja a hatalmat – itt vagyok például én –, azt hogyan veszik rá, hogy mégis? hátracsavarják a kezét? megfenyegetik, zsarolják? Vagy jó előre be kell jelentenie, mint az öreg székely/zsidó/stb. hogy rá ne számítsanak?)
Szóval Magyar Péter megkérdezte Polgár Judittól, hogy vállalná-e, s Polgár Judit megüzente, hogy nem. Nem egészen értem, hogy ebből miért lett botrány, vagy fogalmazzak úgy, hogy ki miért, milyen okon tartotta botrányosnak. Amiért a fészbukon kitört az antiszemitizmus? Elsősorban az mindig mindenért kitör, az olyan, egy fészbukos antiszemitának mindenről az jut eszébe, mert a fészbukos antiszemita az nem csak zsigerien gyűlölködő, hanem idülten idióta is. S ha nem antiszemita, krónikus kötekedő.

Magyar Péternek a nem is villámszerűen született, spontán ötletével (tizenhat tagú, nem akármilyen személyiségekből álló csoport „dobta be”, Lovász László, Rubik Ernő, Barabási Albert-László és tsaik) nyilván nem volt semmilyen sanda szándéka, szerte a világon, Izraelben különösen éppen az váltott ki elismerést, hogy a legmagasabb szinten bizonyította előítéletmentességét, képességét a merész döntésekre. Hogy nem beszélte meg Polgár Judittal? Honnan tudjuk? Különben egy nappal korábban már bejelentette, hogy meg fogja kérdezni tőle… Polgár Jutkának pedig mivel ártott? A hölgy őszintén megtiszteltetésnek vette! Én egyetlen sakknagymestert ismerek, ahogy mondani szokás, mert persze nem ismerem, ő meg engem még annyira sem, aki vállalt volna ilyesmit, de azt Oroszországban korábban akarta, mozgalmat is alapított: ő Garry Kaszparov, ugyanúgy zseni, mint Polgár Judit, persze Magyarország nem olyan még, mint Oroszország, és Sulyok utódának lenni sem ugyanaz, mint Putyinénak, ezen is érdemes elmélázni. Kaszparov nyilvánosan gratulált Magyar Péternek, azt írta, javaslata telitalálat.
Csodálkozom viszont, hogy a „Polgár-üggyel” kapcsolatban (lám, ügy lett belőle gyors reagálású életfiloszófosó fészbukottak nyomán), senkinek nem jutott eszébe mint még történelmibb előzmény Albert Einstein hasonló esete.
1952 novemberében meghalt Izrael elnöke, Chaim Weizmann. Ekkor az izraeli kormány – David Ben-Gurion, Izrael első miniszterelnöke kezdeményezésére – puhatolózni kezdett, hogy elfogadná-e a tisztséget Albert Einstein. Az ajánlatot Washingtonban Izrael nagykövete, Abba Eban közvetítette. Az izraeli elnöki tisztség már akkor is nagyrészt reprezentatív szerep volt, de szimbolikus jelentősége óriási lett volna: a világ legismertebb zsidó származású tudósa lett volna Izrael államfője. (Csak úgy mellékesen: másképp alakult volna a történelem.) Einstein ekkor hetvennegyedik évében járt, Princetonban élt, amerikai (és svájci) állampolgárként. Válaszlevele rendkívül szerény és őszinte volt: „Mélyen meghatott Izrael Államának ajánlata, és egyszerre elszomorít és szégyennel tölt el, hogy nem fogadhatom el. Egész életemben tárgyilagos dolgokkal foglalkoztam; ezért hiányzik belőlem az emberekkel való bánásmódhoz és a hivatalos feladatok ellátásához szükséges természetes adottság és tapasztalat.”

Még hozzátette, hogy előrehaladott kora is egyre inkább korlátozza erejét. Ráadásul Einstein viszonya a cionizmushoz is összetett volt. Erősen támogatta a zsidó közösséget és a jeruzsálemi Hebrew University of Jerusalem létrehozását, ugyanakkor sokáig inkább a zsidók és arabok békés együttélésében hitt, és tartott a túlzott nacionalizmustól.

Szóval így történt, hogy Izraelnek végül nem lett Albert Einstein az elnöke. De a visszautasító levele legalább annyira emlékezetes maradt, mint az ajánlat maga.
A párhuzam adódik, a különbségeket ismerjük. Ahogy Einstein amerikai állampolgársága nem volt, nem lett volna akadály, ugyanúgy Polgár Judit esetében az – egyelőre csak másodlagos források alapján tételezett – izraeli állampolgárság sem lett volna akadály. (Klaus Werner Iohannis román államelnök szülei német állampolgárok, róla nem lehet tudni, hogy az-e, vagy az volt-e.) Ha jól tévedek, az állampolgárságról ideiglenesen is le lehet mondani, de semmiképpen nem elháríthatatlan akadály.
A történelem természetesen nem ismétli önmagát, de mintázatai néha igen, egyes eseményei néha „rímelnek” egymásal. Einstein nem lett Izrael elnöke 1952-ben, Polgár Judit pedig nem lett Magyarország köztársasági elnöke 2026-ban. (A különbség hetvennégy év, és 52 = 2×26…)
Kettejük története között mindenképpen ott húzódik egy közös gondolat: a valódi nagyság, mondhatni a zsenialitás egyik ismérve az, hogy az ember tudja, mely feladatokra hivatott; ugyanakkor ha nem vállal olyan feladatot, amelyre nem hivatott, az nem jelenti azt, hogy aki mégis elképzelte őt abban a szerepkörben, ami a nemzetének javára van, hibázott volna.
Magyar Péter politikailag mégis hibázott – ha ez a percepció a magyar társadalomban. De az is biztos, hogy a magyar társadalomban sok mindennek a percepciója torz, egészségtelen, meglehet, örökletesen, de fokozottan az orbáni mérgező, valóságtorzító propaganda hatására. És nagy előítéleteket csak evvel a percepcióval szembemenve, a Magyar Péterre (és csapatára) kétségtelenül jellemző magas fokú kreativitással lehet megdönteni. Ahogy Einstein mondta: ”Könnyebb szétrombolni egy atomot, mint egy előítéletet”.

Utóirat
Akkor most milyen legyen az új magyar elnök? Se túl fiatal, se túl öreg, ez eddig rendben. Magyar mintha azt mondta, jó lenne, ha nem kötődne párthoz. Satöbbi. Akárki lesz, a percepció kikezdi. Lennének javaslataim, például M. L. vagy L. L., de nem akarok botrányt.