Jó volt nálatok Cseh Tamást hallgatni. Először még „Éva korában”. Először még pompásan derülve a szöveg váratlan fordulatain, Tamás zenéjén és előadásán, utána meg elkomolyodni. (El ne felejtsem: közben, egy váradi szerkesztőségben átmulatott fél-éjszaka után, kaptam egy igazi dedikált lemezt Cseh Tamástól, ennek leginkább nálad, nálatok lett volna a helye.)
Aztán később, ha jól emlékszem, és jól emlékszem, Lórival és Emesével a Bukarestben maradt Majényi-lányoknál már újabb Cseh Tamásokat hallgatni, és akkor már mind – magam botcsinálta – rádiósként: szakmáról és politikáról is beszélgetve.
De nekem rólatok is mindig Erik jutott és jut eszembe, elkerülhetetlenül.
Majtényi Erik, a vidéki íróink-költőink örök befogadója, vendéglátója, szállásadója, akit ebben a minőségében szerény linóleumpadlós garzonlakásomban próbáltam utánozni, bár az Hotel Majtény-ben nyilván többen fordultak meg, mint nálam, meg hát abban a garzonban a családi meleg, a kényelem és a színvonal kevésbé volt adott, inkább a kaland tengett túl. Szögezzük le a ma születettek számára: fiatalok voltunk, ötven évvel ezelőtt, Bukarestben.
Majtényi Erik, a mindenféle társas és logikai-szellemi játékok sokoldalú értője és mesteri művelője, akinél először láttam és vettem kézbe Rubik-kockát – az ám!
Majtényi Erik, akinek most, ötven év után, A Hét első évfolyamaiban közölt szellemes, mondanivalós publicisztikáit olvasva és az Új Hétben újra megjelentetve, szinte megelevenedik előttem az arca és az alakja: egyszer a híres Cina vendéglőben, valamilyen nemzedékközi csúcstalálkozón (sose ivott többet a kelleténél), egyetlen szelíd intésével adott leckét, amikor hangosabb voltam, mint magam is akartam volna: „- Hugó, miért vagy agresszív? Nem áll jól neked.”
Azt akarom mondani, Ági, most, a halálod után azonnal Ildikóra gondolva, hogy rájöttem: nekem egy Majtényiról mindig egy másik Majtényi jut azonnal eszembe, és utána, arról, egy másik, szépen körbe – Erik és a három lánya.
Nem jó, hogy csak voltál, Ági, de mégis: jó, hogy voltál. Rég nem találkoztunk, magam előtt látlak.
Ja, és én is megyek lefelé.
——————-
Íme, egy videó, amelyet Forró Eszti küldött a Facebookon Majtényi Ágnesnek születésnapjára július 30-án. Szépen együtt van minden… a nincsből a van felé… a vanból a nincs felé…
Cseh Tamás: Megyek az utcán lefelé
Megyek az utcán lefelé,
nyitott kabátban hazafelé,
lehet úgy fél hét felé,
megyek a nincsből a van felé.
Cipőmben ott az üzenet,
az hajtja összes léptemet,
visznek szárnyas bokák,
minden lépésnél van tovább.
Jönnek a házak, oszlopok,
túlvagyok rajtuk, túl vagyok,
táncolok nincsből a van felé,
fél hétből megyek a hét felé.
Megyek az utcán lefelé,
viszem a nincset a van felé,
és minden hálám csak az övé,
aki ezt ígyen rendelé.
Dombos az én utcám,
csúcspontján túljutván
lejtmenet lendít meg,
szárnyasan lépkedjek.
És visszapillantva
nem látok én vissza,
mit kezdetben tettem meg,
csúcsvonal takarja.
Tovább az utcán lefelé,
jövet a nincsből a van felé,
veletek, házak, oszlopok,
veletek együtt úgy futok.
Megyek az úton lefelé,
2004 estefelé,
és ő még azt is jól rendelé,
hogy senki sem mondja, gyere bé.
2004, 2004,
itt van az év, ez az az év,
hogy semmit se adj, semmit végy,
2004 van fél hét felé.
Megyek utcámon, lefelé,
nyitott kabátban hazafalé,
megyek egy fényes ház felé,
jó lesz majd ottan hét felé.
Jó lesz a kedvem majd,
rántom az ajtókat,
bútorok ott majd bent
mind elém térdelnek,
és azt kell éreznem,
hogy célba érkeztem,
és talán lefekszem,
végre is lefekszem.
És talán lefekszem,
a földön elfekszem,
és azt kell éreznem,
nincs már mit végeznem.
Hát ilyen az utcán, lefelé,
nyitott kabátban, hazafelé,
érezve, hogy minden csak az övé,
aki ezt ígyen rendelé.
Szövegíró: Bereményi Géza
