Amikor az ember kiengedi az izgalmában visszatartott levegőt, az így szól; mhöff. Más zajokat, például a tömbház ajtajának szomorú, elnyújtott sikolyát már nehezebb papíron visszaadni. Számos hangutánzó szavunk van, de a természet és a civilizáció sok zörejére még nem találtuk meg az írott képet. A tévé jóvoltából tudjuk, hogy a kőkorszaki szakiknál a lelkes eltökéltséget a jubidubiduú fejezi ki, és a nagyon kicsi fiúk úgy lőnek, hogy bam-bam, bam-bam (ejtsd: bem-bem, bem-bem). De a vízbe merülő evezők puha neszét hogyan nevezzük?
Szép feladatot teljesítenek majd, akik fel fogják térképezni környezetünk hangtájait. Gondoljuk csak meg, hány hang veszett el örökre! Sosem halljuk már az angyalok szárnysuhogását, sem a jerikói trombiták hangját. A csendet sem halljuk már soha! Nincs meg a Krakatoá kitörésének dübörgése (állítólag a legerősebb hang, ami eddig a Földön keletkezett), Bölény Bili puskájának ropogása, Liszt zongorajátéka, az emberiség gyermekkorának és saját gyermekkorunknak megannyi nesze, zöreje, zaja.
Hanem a vadember üvöltése, az megvan. Nem is kell magnóra venni, mert szürkületkor a blokknegyedben szájról szájra száll, mint új népköltészet. Nem idegesít, hiszen tudom, kell a kaland, még ha ilyen pótlék formájában is. A kényszerű körülmények folytán vademberből náciellenes harcossá, a dzsungel seriffjéből a metropolisz hősévé vált hajdani úszóbajnok is csak mosolyogtatni tud.
Nekem ebben a filmben a vízilovak fájnak. Mert nekem a vízilovak nagyon kedvesek, gondolom, értik, hogy miért. Ezért nem tudom felejteni – egy hónap múltán sem –, hogy ennek a film kőkorszakából visszamaradt, mélyen tudománytalan filmförmedvénynek az első részében halomra gyilkolják az ártatlan vízilovakat. Igaz, a film akkor készült, amikor az állatvilág védelmének szükségessége még csak föl sem merült, de az ifjúság a filmet most látja. S hiába jön vasárnap reggel a környezetvédelmi hittanóra, most már tudjuk: Tarzannak, a dzsungel fiának elég volt az első menet, hogy kiüsse a szelíd Bent.
Bem-bem, bem-bem.
Megjelent A Hét VIII. évfolyama 11. számában, 1977. március 4-én.