Az ő vezére is bensőjéből vezérelte; szabatosabban: őt is a bensőjéből vezérelte a vezére már fiatalon.
Először a bensője azt diktálta neki, hogy kergesse a labdát, és soha ne kapjon ki. És lőn. Lőn, mert soha nem ismert el egyetlen elkövetett szabálytalanságot, elszenvedett vereséget, legfeljebb a pozitív nullát fogadta el. Nyilván belső parancsra.
Aztán a bensője azt diktálta neki, hogy kergesse ki az oroszokat az országból. Kikergette, vagy mindenesetre kimentek.
Akkor a bensőjének az az ötlete támadt, hogy legyen ő a nemzet trénere, legyen a hivatása nemzetét tani-tani. Móresre. Vállalta.
A trénerséget polgazd alkímiával kezdte, belső parancsra: eladott székházat, és bányává változtatta, mintegy kőbányába költöztette, többet ért, mint ólomból aranyat, bejött.
A tréner belső vezére elkezdte átvenni a hatalmat nem csak őfölötte, de a poeple fölött is. Ezt a pípölt oxfordi kiejtéssel ejtette: ott tanult demokráciát a legnagyobb ellensége pénzén. De onnan akkor gyorsan hazajött, mert azt hallotta belülről, hogy csináljon kétharmadot: és a semmiből egy új másvilágot teremtett. Hogy abban az új univerzumban hozasson törvényeket, vésse kőbe, majd változtassa meg, ha kell, belső parancsra szegje meg őket. Fellendültek a kőfaragók.
Vérszemet kapott, mert látta, hogy megy, látá, hogy egyre jobban megy neki és klikkjének, és a vezér vezére is látá – belülről –, hogy jó.
Táncolni is a belső vezére tanította. Így születhetett meg a vagyonba táncoltatott vő.
Terceltek is neki, szintén bensőből éles nyelvű bárdok („Hát ne éljen Eduárd?!?!”), élükön az ötös számú vágóhíd böllérjével (dakota nevén Szutykos Pampula), bátor mészárosokkal.
Teltek az évek, és ő a bensőjével együtt csak harcolt, harcolt a hit fegyverével, papi áldással, kacagányban és röhögényben, nem ismerve kegyelmet. Ajvé, Mária! V. victis! Ab errata ad ventum. Mindenkihez, aki segített neki és országának (vö. latifundium), volt egy rossz szava. Bensője az ellenzéket nem tekintette magyarnak, embernek, sapiensnek, emlősnek, kétlábúnak – a nemzet részének. (Legfeljebb népszámláláskor.) „A nemzett én vagyok.”
Aztán furcsa dolgok kezdtek történni velük. A vezére azt diktálta, hogy úgy trottyosan üljön egy le egy hosszú asztal végére, nyalogassa a száját, ejtse le a tollát és az állát, matasson zavart mozdulatokkal a papírjai között, félpercenként igazítsa meg a nyakkendőjét, és mondja azt, hogy igenis. Dádá.
Aztán a belső vezérlés teljesen elszabadult, előkelő társaságban azt parancsolta, hogy meleg helyzetben menjen ki a teremből. És ő annyira szuverén volt, annyira csak a belső vezérére hallgatott, hogy kiment.
Választások éve van. A trénert vezére most már legeslegbelülről arra ösztökéli, hogy a pípöljétől azért kérjen szavazatokat az Európai Parlamentbe, hogy más vezérekkel együtt verjék szét az Európai Parlamentet. És úgy leend. Mert ő tulajdonképpen nem hibás semmiért, őt a vezére vezérli belülről…
A vezér fesztelen. De ki állítja meg a Túró Rudit?
Rovat: VÉLEM ÉN
