Egy kis bevezetés egy 2012-es cikkhez 2025 januárjában, azért, mert Crin Antonescuról a minap azt olvastuk, hogy politikai hulla, az USL-ről (az első bal-jobb, pontosabban ballib román alakulatról), hogy szörnyszövetség volt, és hogy puccsot hajtott végre… (A végén lásd az utószót is…)
2012 meleg év volt. A négyek bandájának (és handabandájának) urát, az otromba részeges szekus Traian Basescut – flancat de Monica Macovei, Florian Coldea és Laura Codruta Kövesi – végül nem sikerült elzavarni, mert ugyan a kánikulában jóval többen népszavaztak a menesztésére, mint ahányan 2004-ben vagy 2009-ben megválasztották, az Alkotmánybíróság az EB parancsára egy éjszaka alatt megváltoztatta a játékszabályokat: nem a leadott szavazatok (akár eggyel) több mint ötven százalékára, hanem az összes lehetséges szavazat (alaposan túlbecsült) számának ötven+epszilonjára lett volna szükség… Szóval ez volt az igazi alkotmányos puccs! A 2012-es puccs, amelyik megmentette Traian Basescut. A mostani, 2024-es „puccs”: Georgescutól mentette meg, egyelőre, Romániát… (Crin Antonescu, a 2012-es népszavazás egyik kezdeményezője akkor a Szenátus elnöke, az ország második embere volt.)
Ilyen körülmények között, pontosabban két nappal a népszavazás (2012. július 29.) előtt jelent meg – a Maszol szerkesztőségének jóidulatű figyelmeztetésként tolmácsolt egyön tetű és riadalmas ellenérzése közepette – az alábbi cikk.
Ágoston Hugó: A láng
Az ember furcsán érzi magát, amikor a bukaresti utcán látja a fehér transzparenst a stilizált fáklyával és a felhívással: „Ne hagyjuk kihunyni a demokrácia lángját!” Micsoda remek gondolat! Persze az ősidőkből, július közepéről, amikor a jobboldal még kampányolgatott. De mivel ő csak közpénzekből tudja ezt tenni, és a pénze hamar elfogyott, és a helyzet fokozódott, hát kitalálta, hogy olcsóbb és célravezetőbb, ha egyszerűen bojkottálja a népszavazást.
Bojkottálni egy népszavazást? – ugrottak fel Európa narancsárusai: hiszen ez államcsíny! Aztán gyorsan visszaültek, mert a makovejek szóltak nekik, hogy ez nem államcsíny, mert ezt ők csinálják, a román narancsosok, itt most a népszavazás az államcsíny… Ja, ha így van, akkor jó: akkor le a referendummal! Így a narancs Európa, a büszke nők…
Kampány ezek után már tényleg nem kell. (Hogy az USL összegyűjt negyvenezer embert, az ő dolga, beszéljenek mind magukban, kapjanak napszúrást, hülye kommunistái.) Nem megmondta Orbán Viktor is, magának Szász Jenőnek, hogy néppártiként feltétel nélkül támogatja Băsescu harcát az államcsíny-referendum ellen és az elnök visszatéréséért a palota – nem pedig a börtön – hűvösébe?
Hát ezzel sincs eldöntve a kérdés? Hát már az sem elég, ha az elszánt Bösze-párti Mitika a népszavazás napján felkel, kiöltözik, megveszi a sarkon a sört, majd öles léptekkel otthon marad, és a tévében drukkol, hogy kedvenc csapata ne vonuljon ki a pályára lejátszani a meccset és kvórumot csinálni? Hát van még ezen méltatlankodnivaló? Csak az USL-bérenceknek, vagyis mindazoknak, akik le akarják váltani a szeretett bér-gyilkos vezért, csak azoknak…!
De közben itt maradt nekünk a demokrácia lángja! (Tápláljuk olajjal, oxigénnel, gyengéd gondolatokkal, féltő aggodalommal, ezt nem lehet eleget ismételni. Ha nem vigyázunk, a demokrácia lángja kialszik, mert az olyan, oszt mehetünk szavazni nagy antidemokratikusan.)
A minap kiderült, hogy a demokrácia lángjával más baj is van azon kívül, hogy kialudhat. Pontosabban a fáklyával van baj, amellett, hogy ebben a dög melegben a lángról csupa kevésbé demokratikus gondolat jut eszébe az embernek. Ez a fáklya ugyanis lopás, lopadék! Az Olimpiai Játékokra hajaz, azt sugallni volt a sunyi szándék: mi narancsosok olyanok vagyunk, mint a patyolat Olimpia.
Igen, a nemzeti jelképek után narancsosok már nemzetközi jelképeket is kezdtek elorozni. Ugyanaz a séma, mint a fehér ing esetében. Aki pédélés, aki Băsescut szereti, az fehér inget vesz fel, care-i problema? Ebből meg nem az következik, hogy mindenki, aki fehéret hord, az szereti Băsescut? Dehogynem, világos, hogy az következik. Aki a „demokrácia fáklyavivője” (és vigyáz rá, hogy a lángja ki ne hunyjon), az olimpiai mozgalommal maga mögött nyilvánvalóan Băsescut támogatja, különben is egész London nekünk drukkol, ami már abból is látszik, hogy nem jön el szavazni.
(A Cațavencii múlt heti számának címlapján Traian Băsescu viszi a fáklyát, és azt mondja: „Ahogy az olimpizmus atyja, a nagy Pierre de Courvoisier mondta, a népszavazáson nem a győzelem a fontos, hanem az, hogy ne vegyen részt rajta 50 százalék plusz egy!”)
Nos, erre az újabb lopásra reagált a Román Olimpiai Bizottság, és tiszteletlenül kijelentette, hogy a fáklya felhasználása a kampányban sérti az Olimpiai Charta szellemi tulajdonról szóló rendelkezését, sérti az olimpiai eszmét is, elveket és értékeket sért, de előírásokat is, amelyek „tiltják ezeknek a szent és egyetemes jelképeknek a felhasználását politikai célokra„. Ez hát a băsescui fáklyának, a sok szélhámia egyikének dicstelen története.
Közben, számunkra szinte észrevétlenül, megkezdődik a londoni olimpia. A világ legnagyobb színjátéka, a maga életével, felemelő pillanataival és drámáival. Az emberi szellem, jellem és erő legmagasabb vívmányainak egyike. A nemes verseny, a fair play szellemében, ami annyira fájdalmasan hiányzik a politikai csatározásokból.
Amott olimpia – emitt szavazás. Amott sportszerűség, emitt egy olyan játék, amelyet – miután a szabályait perverz módon a végletekig megszigorította – az egyik fél úgy akar megnyerni, hogy pályára sem lép.
Majd a díjkiosztáson azt fogja mondani a himnusz hangjaival aláfestve, hogy a román nép tisztességes és öntudatos (mert nem szavazott meg egy államcsínyt), pedig az csak lusta. Azt fogja mondani, hogy a „románok” – meg hát a magyarok, de ők csak úgy, beleértve, hisz románok ők is – politikusan gondolkodnak, és a kisebbik rosszat választották, holott csak elfelejtették, mit kaptak ettől a garázda elemtől.
A kormánytöbbség túl egyszerűen gondolkozott: „Ha mi visszaadjuk a népnek azt, amit ők elvettek, nyert ügyünk van!” Tévedtek. Elfelejtették, hogy a nép felejt. Nem tudták, hogy annak, aki fenn akar maradni államelnökként, elég összevissza beszélnie (de sokat), otrombának és politikailag inkorrektnek lennie. Annak elég cirkuszt nyújtania (jobb a kenyérnél is), és bőven elég, ha az ellenfél/ellenség korruptjait kinyírja. A megrögzött hamiskártyás, aki ellenfeleit mindig a lapjaikba belelátva (lehallgatással, besúgással, dossziékban kutakodva) győzte le, megint kitalált egy mentő diverziót.
Jöhet a verseny végén, mint az olimpián, az üdvrivalgás. A vesztestől majd olyasmit kérdeznek, mint az emblematikus színházi merénylet után az elnök feleségétől: „– És mondja, Lincolnné, maga az előadás hogy tetszett?”
Akkor, rövidesen, mi elhallgatunk. De a demokrácia lángjával mi lesz?
Megjelent a Maszol Vélemény rovatában 2012. július 27-én.
Utószó
A 2012-es romániai parlamenti választásokat 2012. december 9-én tartották. A választási részvétel 41,76 százalékos volt (összehasonlításképpen: az előző, 2008-as parlamenti választásokon a választásra jogosult állampolgárok 39,26 százaléka szavazott; 2012-ben a regisztrált szavazók száma 18 423 066 volt); a legtöbb képviselői és szenátori helyet magasan az USL szövetség szerezte meg.
A választásokon a parlamenterek száma 470-ről 588-ra nőtt: a képviselők száma 412-re, a szenátoroké 176-ra.
Az USL 395 mandátumot szerzett (122 szenátor, 273 képviselő), az ARD 80 mandátumot (24 szenátor, 56 képviselő), a PP-DD 68 mandátumot (21 szenátor, 47 képviselő), az RMDSZ 27 mandátumot (9 szenátor, 18 képviselő). Ehhez jött még a nemzeti kisebbségek 18 képviselője.
Tehát 2012-ben elsöprő, példátlan sikert aratott a ballib koalíció. Amely az RMDSZ bizalmát is élvezte és viszonozta. És amely azért bomlott fel, mert miután megegyeztek, hogy 2014-ben Crin Antonescu lesz az államfő és Victor Ponta a miniszterelnök, utóbbinak eszébe jutott (vagy talán a pártja tolta afelé), hogy ő (is) részt vegyen az elnökválasztáson. Ettől akadt ki és vonult vissza a végén Crin Antonescu; enyhe elégtételt jelenthetett számára, hogy az általa javasolt Klaus Werner Iohannis – nyilvánvalóan a titkosszolgálatok támogatásával – kiütötte a nem túl erős jellemű Pontát. (És utána mint kormányfőt is lemondatta a mesterszerűen kihasznált Colectiv-tragédia után.)
Végül egy kis üzenet hasznos és haszontalan, ösztönös és tudatos, ifjú és vén böszistáknak (mindazoknak, akik nem tiltakoztak, amikor TB levágta a béreket és a nyugdíjakat, de most tiltakoznak, mert idén nem telik a negyven százalékkal már megemelt nyugdíj további tíz százalékos növelésére) – fontolják meg, különösen nehéz időkben nem érdemesebb-e problémamegoldó politikusokra bízni az ország (mindannyiunk) sorsát, mint különféle problémás „hangsúlyos személyiségekre”?
