A szerző, Al. Ceapă, cikkében a gravitációs hullámokra vonatkozó elméletek, valamint detektálási módszerek fejlődésének áttekintését nyújtja.
A gravitációs hullámok kérdése századunk második évtizedében, Einstein általános relativitáselméletének kapcsán merült fel. A kísérletek kibontakozását kezdetben „elnapolták” a kérdés elméleti elmélyítésére tett erőfeszítések (Einstein – végül hiábavalónak bizonyult – törekvése, hogy kidolgozza az egységes térelméletet…), valamint Jansky 1932-ben kibocsátott hipotézise, amely szerint a gravitációs hullámok egyedüli lehetséges forrásai: kozmikus (tehát akkortájt nehezen kutatható) források.
Úgy tűnik, a zsákutcából a gravitációs hullámok kutatása az utóbbi években jutott ki, főleg J. Weber (a Maryland-i Egyetem professzora) által, illetve a moszkvai Űrkutatási Intézetben végzett detektálási kísérleteknek köszönhetően.
Weber professzor mintegy tizenkét évi munka után, az általános relativitáselméletből kiindulva, megalapozta a gravitációs sugárzás és valamely rugalmas test kölcsönhatásának elméletét, majd áttért a kidolgozott elvek szerint működő készülékek kivitelezésére, s az utóbbi években rendszeresen számolt be – minden valószínűség szerint valóban kozmikus eredetű, a galaxisközpont irányából érkező – gravitációs hullámok detektálásáról.
A gravitációs hullámok frekvenciaspektrumának megállapításakor energetikai megfontolásokból-számításokból indultak ki: a talált középérték (1660Hz) nagyméretű, 153 cm hosszú, 60-100 cm átmérőjű, 1400 kg-nál nagyobb tömegű, henger vagy korong alakú detektorok felszerelését tette szükségessé; a hullámok kis amplitúdója (10–14 cm) miatt pedig számos bonyolult technikai problémát (árnyékolás, védelem, mélyhűtés) kellett megoldani.
Mindenesetre a kísérletek bizonyossá tették a gravitációs hullámok létezését, az anyaggal való igen gyenge erejű kölcsönhatását. (Emellett pedig Brans és Dicke elméletével szemben Einstein térelméletét látszanak igazolni.)
Túllépve Jansky említett hipotézisén, a kutatók az utóbbi időben foglalkozni kezdtek a gravitációs hullámok laboratóriumban történő keltésével is.
Ma, ötvenhat évvel Einstein munkájának megjelenése után, a gravitációs hullámok elméleti kérdései még mindig nem teljesen tisztázottak. Csupán hipotézisek léteznek például terjedési sebességüket és típusaikat illetően. A tudósok nagy reményeket fűznek a Weberénél százezerszer érzékenyebb új detektorokhoz, amelyeket a közeljövőben helyeznek üzembe. Weber a Holdon szeretne elhelyeztetni egy gravitációshullám-detektort, a NASA foglalkozik is a tervvel.
Nem látható előre, hogy az eredmények látványosak lesznek-e vagy szerények. Azonban mindenképpen: vagy valóra váltanak, vagy pedig megszüntetnek egy mítoszt, s megmutatják, hogy a gravitációs hullámok hasznára válhatnak-e vagy sem századunk civilizációjának – fejezi be cikkét a szerző.
(Progresele Ştiinţei, Bukarest)
Megjelent A Hét III. évfolyama 16. számában, 1972. április 21-én.
