Muhi Sándor általában több címet is ad képeinek, tág gondolati, érzelmi, indulati hátteret nyitva ezáltal is az egyéni képzettársításoknak. Voltaképpen mély gondolati jelentésük van ezeknek a grafikáknak – a művész a hétköznapi sorsok ürügyén egyetemes sorsok felett töpreng: az ember kötelességeiről és az ember elvágyódásairól. Művészi igazságkeresése mindig párhuzamos általános emberi igazságkeresésével.
Líra és matematikai pontosság találkozik itt. Az alkotó mintha azt akarná bizonyítani, hogy szakmai alaposság nélkül nincs mű, kiérlelt koncepció nélkül nincs igazi művészi hatás. Míg tartalmilag nyitott az út a szabad asszociációk között, formailag semmi sem jelentkezik csupán önmagáért: az egyik forma feltételezi a másikat, a rendszerré alakítás vágya gyötri s kényszeríti az alkotót. Érdekes módon semmi sincs egészen távol vagy egészen közel itt, elvész a közelség meghittsége és a messzeség csábítása. Muhi Sándor a közeli és távoli ellentétein túl keresi a dolgok lényegét.
Az alkotó az önmagából teremtett világ egész súlyát viseli, nem külső néző, nem idetévedt vándor. Műterem című rajza akár művészi hitvallásnak is tekinthető: az önmaga dolgait vállaló ember nem magányos az alkotás világában, minden vonal, forma vele érez, egyszerűen és szabályszerűen. A felemelkedés és a válság, vívódás egyensúlyra jut a tevékeny formák szépségében és teljességében.
Megjelent A Hét V. évfolyama 15. számában, 1974. április 12-én. Az első kép az eredeti cikkben…
