– A műterembe látogató kritikus legtöbbször ezt a kérdést szegezi az alkotó mellének: min dolgozik? Én a dolgok jobb ismeretében ezt kérdem: most mire készül?
– Néhány nap múlva Párizsba utazom. Meghívást kaptam a Salon des Indépendants idei kiállítására. Két szobromat fogom ott bemutatni.
– Azért-e, mert tavalyi párizsi kiállításának sikere volt?
– Beszélhetünk erről is, bár engem most erősebben foglalkoztat a szintén áprilisban itthon nyíló közös tárlatom feleségemmel, Angéla Baloghgal és a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándorral. Kovászna, Hargita és Maros megye öt városában fog bemutatásra kerülni a mintegy hatvan munkát számláló anyag.
– Úgy látom, ön a gyakori kiállítások híve.
– Sok mindenen múlik egy tárlatrendezés: anyagon, kedven s a többi. Nem állíthatom, hogy híve vagyok a gyakori kiállításnak, ha ennek csupán szereplés a célja, de igenis izgalmasnak találom akkor, amikor a művész közlésvágytól hajtva lép a közönség elé. Mert itt van például az 1971-ben készült Bihar című fémkompozícióm. Ez a subát viselő bihari emberekre, magas tetejű bihari házakra emlékeztető formák egysége.
– Népművészeti ihletettségű?
– A népművészet nálunk lényegre összpontosított konstrukció, ritmus. És a modern szobornak ugyanez az erénye…
Megjelent A Hét IV. évfolyama 14. számában, 1973. április 6-án.
