Az egyik rézmetszet címe – Genezis. Ám vonatkoztathatnák ezt a címet a fiatal Tamás Klára immár negyedik egyéni kiállításának egészére is. Mert a fővárosi Galateea teremben bemutatott grafikák és üvegkompozíciók valóban azt a benyomást keltik, mintha a természet formái még csak keletkezőben lennének. Adott tárgyi tartalmat jelölnek, de ugyanakkor saját tartományukban, a formatartalmak szférájában maradnak. Érzelmi hatásuk vitathatatlan: a szerves világ titkairól beszélve megőrzik azt az eredeti elérzékenyülést, amelyet a természet formái váltanak ki az emberben.
Voltaképpen már a reneszánsz óta kialakult a formateremtő művelet kétértelműségének tudata, mivel ez nemcsak valamiféle tárgyat hoz létre, hanem önmagát is képviseli. Önértéke olyan természetű, hogy elválasztható a tárgyi tartalomtól. A tárgynak ez a művészi eszközök általi túlharsogása az érzékelt tények pusztán utalásszerű ábrázolásának jogával él.
Tamás Klára rézmetszetei seregnyi kérdést vetnek fel: milyen viszonyban állnak a testek az őket körülvevő térrel, és hogyan lehetne ezeket a viszonyokat a kép síkján szemléletessé tenni, illetve lehetséges-e képi jelet találni a tér–test–folytonosság érzékeltetésére. A grafikus állandó törekvése valamely egyetemes grafikai jelkép feltalálása. A hieroglifikus jelérték forrása itt: vadság és kavargás, a forma bátor, önálló fellépése, amelyben élet és szenvedély testesül meg.
Már Leonardo is ajánlotta az ábrázolási aktus visszafordulását a „tapogatózó, kusza, kezdeti formákhoz, amelyeknek serkentő ingerhatásuk van“. Tamás Klára megkísérli ugyan az ugrást a káoszból a rendbe, anélkül azonban, hogy a káoszt feladná vagy a rendet általánosan megvalósítaná.
Káosz és rend váltakozása a forma újabb és újabb kalandjait eredményezi. A művész mintha azt állítaná, hogy semmiféle művészi képződményt nem lehet előre maradéktalanul megtervezni. Klee mondása érvényesül itt: „A mű nem törvény, törvény felett áll.“
Megjelent a Hét V. évfolyama 45. számában, 1974. november 8-án.
A szerkesztő megjegyzése
2024. novemberében
Tamás Klára (1946-2021) Marosvásárhelyen született, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémián végzett grafikus szakon. 1972 és 1982 között a bukaresti Meridiane és Kriterion könyvkiadóknál dolgozott grafikusként, 1992-től tizennégy évig New Yorkban élt és alkotott. Utána Magyarországra költözött.
Egyéni kiállításai voltak Bukarestben (1974, 1979, 1987), Rómában (1981), New Yorkban (1982), Esslingenben (1984), Kolozsváron (1985). Részt vett nemzetközi plakát-triennálékon (Varsó, Chicago, Toyama /Japán/, Párizs, Pécs) és rézkarc-kiállításokon (Baden-Baden /Németország/, Várna, Biella /Biella megye/, Grenoble, Szöul). 1984-ben Chicagóban Gold-Hugo-díjat nyert. 1992-ben New Yorkban telepedett le.
A Főnix tervei még az Egyesült Államokban készültek. A kiindulást Tamás Klára olajfestménye jelentette, ebből készültek a színtérképek az aubusson stílusú, kézzel szőtt szőnyegekhez. A Főnixet két évig szőtte tíz ember. A művésznő munkáit több nagy közgyűjtemény őrzi, grafikai művei megtalálhatók például a New York-i MoMA és a bécsi Albertina gyűjteményében.