Kozma István fémdomborításai
Nagybánya évtizedekig a síkművészet, a festészet kizárólagos hazája volt. Csupán Vida Géza fedezte fel embereit és tárgyait a térművészet számára. A sík- és térművészet határmezsgyéjén álló fémdomborítás Máramarostól újabb „területeket” hódított el a képzőművészetnek.
Fémdomborítani Nagybányán – saját vallomása szerint – Kozma István kezdett. Témavilágában állandóan visszatérő motívum Máramaros, ezt példázza nagybányai tárlata is. S ha történetesen nem ez a mű témája, a vidék sajátos klímája, költői atmoszférája. Urai érzékenysége jelen van. Mert Kozmát vonzza az ősi Máramaros, az itteni viselet, tánc, vásár, madár, amelynek tollazata népművészeti motívum-tárrá válhat, pásztor, aki az ősi román népballada, a Bárányka főszereplőjének helybéli „különkiadása”.
Még a görög mitológiai hősök is minden bizonnyal máramarosi ősökre hivatkozhatnának tiszteletreméltó családfájukban. Egyik oldalon tehát a Múlt, másik oldalon a Jövő, ismeretlen planétákról érkező jelen. Mert Kozmát nemcsak Máramaros, hanem a Kozmosz, a múltat jelennel és jövővel egybefonó idő is érdekli. Fémdomborításai a megformálás, kifejezés művészi kvalitásai mellett a megmunkálás gondosságáról, magas szintű mesterségbeli tudásról vallanak.
A kompozíciók különlegessége, hogy nem egyetlen fő motívumra terelik a nézők figyelmét, hanem hosszas elidőzésre adnak alkalmat a mű különböző pontjain. Egyetlen fémdomborításon több koncentrációs központtal találkozunk, s beszélhetünk ugyan a díszítmények gomolygásáról, de nem beszélhetünk káoszról, mert az ornamentáció játékos rajzása ellenére itt minden együvé tartozik, a Rendnek engedelmeskedik.
Kozma mintha a fonnák, motívumok ősi, már elfeledett jelrendszerére akarna újból megtanítani. A barna, sárga, lila patinázásokkal a fényárnyék hatások újabb megoldásait kutatja Fojtott sötétekbe ágyazott körök, hullámvonalak kapaszkodnak a fénybe, a felcsillanó fény a sötétek ölelő karjában válik igazán érzékletessé, s ezáltal a fém kemény, ellenálló anyaga mintegy finom szemcsékre bomlik az alkotó kezében.
Kozma a fémdomborítás új útjait keresi térkompozícióiban. A hasábok, négyzetek, gömbök, félgömbök a fémdomborításoknál megszokott szabályokkal ellentétben erősebben a térbe domborodnak. Elvonatkoztatásának alapvető formaeszközei a dekorativitás és konstrukció, de nem önmagáért hirdeti a szerkezet elsőbbségét, hanem kimondottan emberi-társadalmi viszonyulások, érzések — urbanisztikai látkép vagy értelmes lények világűrben „csevegései* — formai kifejezését keresi benne. És mindig az emberhez akar szólni, az emberi érzések hullámhosszán.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 20. számában 1973. május 28-án.
