Bukaresti beszélgetés Erdős I. Pállal
A színhely: nem szatmári műterme, hanem a fővárosi Dalles-terem egyik csendes sarka. A beszélgetés néma szemtanúi sem a grafikusművész munkái, hanem az egész országban alkotó művészeknek az évi grafikai tárlatra küldött művei. A jövő hónapban nyíló kiállítás zsűrizésében vett részt Erdős I. Pál, ebből az alkalomból látogatott Bukarestbe.
– Első kérdésemmel igyekszem az alkalomhoz igazodni: van-e jellemző, egységes tematikája az idei évi tárlatnak?
– Azt hiszem a válasz is maradhat a kérdéshez hasonlóan lakonikus: van, és a következőképpen hangzik: Szocializmus és jelenkoriság. Közel ezer ilyen témájú grafikát küldtek be az ország minden tájáról (megjegyzem, igen szép számmal képviselteti magát a vidék), ennek mintegy húsz százaléka jutott be.
– A bejutottak között önön kívül bizonyára más szatmári művészek is szerepelnek.
– Igen, négyen fogjuk képviselni városunkat. Máskülönben, véleményem szerint érdekes jelenség, hogy míg a szomszédos Nagybánya már évtizedek óta elsősorban festőművészekkel gazdagította az ország képzőművészeinek számát, addig Szatmár grafikusaival dicsekedhet, itt a grafika nőtte ki magát hagyománnyá, elég ha csak Popp Aurélra gondolunk.
– És ön szerint mi ennek a magyarázata?
– Nagybánya dombjainak, egének megörökítése színt követel, Szatmár vidéke jóval „színtelenebb”, az itt alkotó művész akarva-akaratlanul az emberhez fordul. Állíthatom, hogy engem Avas, a jellegzetes környezet és lakosság tett grafikussá. Természetesen a művész szemléletmódja változik az évek során, engem is először a díszes öltözék, a néprajz fogott meg, azután már mindinkább a jellemábrázolásra, embertípusok megörökítésére törekedtem. Az 1962-es velencei Biennálén már avasi tárgyú grafikákkal szerepeltem. Az utóbbi Biennálén Vasile Dobriannal képviseltük az ország grafikai művészetét. Az idén különben nyolcadszor kerestem fel Olaszországot, de még mindig az újdonság varázsával hat rám, és azt hiszem, ez már nem is fog megváltozni.
– Hogyan látta a grafikus szemével az idei Olaszországot?
– Lehet, hogy a hazaiak közül kevesen tudják: Botticelli minden kor egyik legkiemelkedőbb grafikusa, a Vatikán múzeumában látott Dante-illusztrációi bátorítanak erre a kijelentésre. Úti élményeimet körülbelül húsz rajzban szándékszom rögzíteni, a jövő esztendőben bukaresti kiállítást tervezek velük. És persze, Párizst is „útba ejtettem”, itt egy szenzációs grafikai kiállítást volt alkalmam látni: Dali rézkarcait Shakespeare II. címen. Shakespeare-i hősök – a szürrealizmus szemléletmódjában. Különben megrázó látvány, hogy sok helyen igen tehetséges fiatal művészek az aszfaltra kénytelenek rajzolni, gyakran a betevő falatért. Nem beszélve arról, hogy a képzőművésznek kell fizetnie ahhoz, hogy közölhesse műveinek reprodukcióit a sajtóban.
– Hazatérve és visszatérve az évi grafikai tárlatra: ön milyen munkákkal fog szerepelni a kiállításon?
– Három ceruzarajzzal, kettő közülük avasi témájú, régebbi expresszionista vonalvezetésű tusrajzok letisztultabb változatai.
– Mit akar elmondani ezekben a grafikákban és általában: a grafikában? És ha megengedi, még tovább megyek: mit köteles elmondani a grafika mint műfaj?
– Rajzaimban igyekszem összetömöríteni alakjaimat, azért, hogy robbanásig feszülő energiákkal telíthessem éket. Mert ez a feszültség kikerülhetetlen az életben és a művészetben egyaránt. Óriási erőtartalékokat kell felhalmozni, hogy fennmaradásunk, megmaradásunk, maga az emberi lét biztosított legyen. Az atomban is egy világ lakik, a műalkotásban is világok, sorsok sűrűsödnek össze. Ha pedig a grafikát mint műfajt akarnám jellemezni, a feltétlen aktualitását, a társadalmi élet belső rezdüléseinek kifejezni akarását, állást foglaló jellegét, mint lényegi meghatározóját kell kiemelnem. Óriási szerepe van a közönségnevelésben is, az objektív valóság mellett másik művészi valóságot teremt, amely olyan energiáikkal telíti az ember világának dolgait, hogy azok életteljesek legyenek a valóság, de az emberi eszmények szférájában is. Így nyújthat egy rajz, metszet nemcsak esztétikai élményt, de tisztult etikai lényeget is, így lehet a Szépség: Erkölcs.
Megjelent A Hét II. évfolyama 42. számában, 1971. október 15-én.
Kiemelt kép: Leány portré, 1968, tus, farost – az itteni képek nem az ötven évvel ezelőtti cikket illusztrálták.
