Bibarcfalva egészen a múlt esztendő nyaráig csupán szénsavas ásványvizéről volt nevezetes. Aztán egy nap rámosolygott a szerencse: véletlenül tizenötödik(?) századi freskóra bukkantak a református templom falán, amely eddig nem volt műemlék. Megindult az idegenjárás (a vendégkönyv is bizonyítja), pedig a freskó helyreállítása még távolról sem fejeződött be.
No de ne vágjunk a dolgok elébe. Annál is inkább, mert nem csak Bibarcfalváról van itt szó, hanem a műemlékvédelem egy fontos ágáról, a freskórestaurálásról. Erről pedig Vígh István képzőművész, a Műemlékvédő Bizottság freskórestaurátora mondhat legtöbbet.
– Nálunk egyelőre fehér holló a freskórestaurátor. S bár tudjuk, hogy szereti sokféle műfajban kipróbálni a tehetségét, a formatervezéstől egészen a monumentális szobrászatig, mégis hogyan lett többek között restaurátor? Hol kezdődött az ismerkedés ezzel a mesterséggel, vagy mondjam úgy: művészettel?
– Nyugodtan nevezheti művészetnek is. De az ismerkedés nem éppen módszeresen kezdődött, hanem csipegetéssel: néhány konzerválási-restaurálási receptet, szakmai véleményt a moldvai kolostorok külföldi restaurátoraitól csipegettem fel. És persze külföldi útjaim alkalmával is. Jártam Prágában, Bratislavában, Krakkóban, Varsóban, Rómában – mindenütt rendkívül jól képzett restaurátorokkal volt alkalmam megismerkedni. Vasile Drăguţ, a Műemlékvédő Bizottság igazgatója irányított aztán Erdély felé. Mivel a bukaresti képzőművészeti főiskola monumentális művészet szakját végeztem, feltételezték, hogy értek a freskóhoz, és kineveztek a Műemlékvédő Bizottság freskórestaurátorának. Remélem, nem fogják megbánni, mert én nem bántam meg. Első terepszemlém Gelence volt. Csodaszép freskó látható itt a templom falán, nagyon rossz állapotban. A múlt évben májustól augusztusig dolgozott itt egy restaurátor, de sajnos nem sok hozzáértéssel. Fotódokumentációt nem készített, ami az első lépés lett volna, ezenkívül a freskót jó néhány helyen eltakarta vakolattal. Végül is abbamaradt a munka, s azóta sem kezdtek hozzá újból. Igaza van, kevés a restaurátorunk.
– Ez volna az egyetlen nehézség? Próbáljunk meg egy rövid felmérést adni a freskórestaurálás pillanatnyi helyzetéről.
– Egyelőre kísérleti telepeink vannak, tehát a kezdet kezdetén tartunk. Mert nem mondható ideális megoldásnak az sem, ha valakit – például – Rómába küldenek tanulmányútra. Az illető az ott szerzett mégoly alapos ismeretek birtokában sem kezdhet hozzá egy moldvai kolostor freskójának restaurálásához. Itt másféle eljárással, technikával készültek a freskók, és a Rómában tanultaknak kevés hasznát veszi, ha szó szerint akarja alkalmazni őket. Egyébként is a restaurálás az a mesterség, ahol az ember lépten-nyomon különleges esetekkel kerülhet szembe, s ezekre nincs tanács, nincs recept még a legterjedelmesebb szakmunkákban sem. Ezért veszedelmes általánosítani. Szerintem egészen más módszerre lenne szükség: rendszeres szakképzésre, alsó-, közép- és felsőfokon, restaurátorkatedrára a főiskolán és persze külföldi tanulmányokra is, de azzal a fenntartással, hogy a nyári gyakorlat nálunk legyen. Vasile Drăguţ igazgató rendkívül sokat tett az ügyért, de még így is számottevő a nehézség. Az lenne a megoldás, ha a megőrzés és a restaurálás egy külön intézet keretében történne, amelynek megfelelő laboratóriuma van.
– Hogyan esett a választás a a bibarcfalvi freskóra?
– Vasile Drăguţ hívta fel rá a figyelmemet. 1972. október 1-én jártam itt, a freskót néhány hónappal előbb fedezték fel, amikor a szószék melletti falrészen leesett a vakolat és „színes foltok” tűntek elő. Százötven freskó áll a sürgősségi listán, de ez a freskó nem szerepelt közöttük, hiszen a templom épülete nem műemlék. De én megláttam és – beleszerettem. November 6-án megnyílt a munkatelep. De még előbb elkészült a fotódokumentáció, szúró- és mosáspróbákat végeztem.
– Olvasóink közül a legtöbben bizonyára nincsenek tisztában egy freskó restaurációs fázisaival. Kérem, beszéljen erről.
– Amint már említettem, az első és egyik legfontosabb lépés a fotódokumentáció, azután következik a próba, az anyagvétel a laboratóriumi vizsgálatra, amiből majd meg lehet tudni, milyen festékanyaggal készült a freskó, mennyire erős, elbírja-e a mosást. Itt körülbelül egy hónapig tartottak ezek a próbák. Ezután következett a munkatelep megszervezése, a műszer- és anyagjegyzék összeállítása. Százötven tételből álló listát terjesztettem elő, ami kellő megrökönyödést keltett, aztán szép sorjában megkaptam őket. Megkezdődött a feltárás. Szerencsém volt: a freskó erős, a felső malter pedig roskatag, tehát könnyen ment a lekaparás. Ragyogó eset, tizenkét-tizenhat órát dolgoztam naponta óriási izgalomban, január közepére megtörtént az egész feltárás, sőt a próbarestaurálás is itt-ott. Csak ezután kerültem a nagy probléma elé, ami nem más, mint a helyreállítás, a színek felerősítésének, megvédésének a kérdése. Vigyázni kell, nehogy munka közben lehulljon a festék, ezért kazeinnel visszainjekciózzuk a felhólyagzott részecskéket. A feladat az, hogy megkössünk minden apró részt, de nagyon óvatosan, hiszen évszázadokig nem levegőzött a freskó, nem érte napfény. Az egyik fogas kérdés a nedvesség mérése, s hogy egy konkrét esetet említsek hiányosságainkra: egyszerűen nincs nedvességmérő a Műemlékvédő Bizottságnál. Ami a hiányzó részek pótlását illeti, ez sajátos technikával történik (pontozva, vonalkákkal stb., úgy, ahogy azt az olaszok, lengyelek, csehek végzik).
– Mikor keletkezett a freskó?
–- Ezt még nem sikerült tisztázni. Mindenesetre a kompozíció, a rajztechnika, a zárómotívumok arra vallanak, hogy a XV. század második felére vagy a XVI. század első felére tehető. Egy 1400 körüli feljegyzés említ egy bibarcfalvi papot, ezek szerint templomnak is kellett itt lennie. Egy 1670 körüli Hermányra vonatkozó dokumentum a püspök látogatásáról számol be, és arról a rendelkezéséről, hogy a „falmázolmányokat” le kell meszelni. Bibarcfalván is így történhetett a reformáció után. Érdekes azonban, hogy a lófejeket megkímélték a becsákányolástól, ezek maradtak meg a legépebben. A múlt század végén tatarozták ezeket a templomokat, az erdőfülei – azóta már lebontott – templom falán freskóra találtak, amely Szent László legendáját ábrázolja. Huszka rajztanár lemásolta, s itt Bibarcfalván is Huszka rajzolta le (a rajz fennmaradt) a tatarozás alkalmából felbukkanó freskót. Közös felfogásban készült az erdőfüleivel, a zárókeret hasonló, és Szent László itt is középen helyezkedik el. A kunokkal harcoló Szent László egész Kelet-Európábán legendahős. A moldvai kolostorok falán is találtunk katonaszenteket a jó és rossz harcának jelképes megörökítéseként. A székelyeknél külön oka volt a szent ábrázolásának, hogy sok ló rajzolására adott alkalmat.
– Mikorra számítja a freskó restaurálásának befejezését? És mik a további tervei?
– A munka nehézségeit ismerve bajos dolog pontos határidőt megszabni. Ami pedig a továbbiakat illeti, akad errefelé elég restaurálásra váró freskó. Csak néhány helységet említek: Rugonfalva, Bögöz, Nagygalambfalva, Csíkmenaság, Csíkszentimre, Csíkrákos, Delne. Szabadságom alatt segédkezem Kovács Dénesnek a csíkrákosi zódiákjeles torony konzerválásában és restaurálásában, ennek a déli fala már kibontakozott. Közben persze nem szabad megfeledkeznem arról sem, hogy képzőművész is vagyok, nemcsak restaurátor.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 38. számában, 1973. szeptember 21-én.
A szerkesztő megjegyzése
Bibarcfalva református temploma a 14. század elején épült fel, a 15. század elején gótikus stílusban átalakították, 1762-ben bővítették, tornyát 1794-ben átépítették, mai formáját az 1897. évi átalakítással nyerte el. 15. századi freskók díszítik, melyek közül az északi falon látható a Szent László-legenda jelenetsorát mutatja. (Wikipédia, utolsó módosítása: 2022. május 10.)
