• Ghana kulturális életéről
• ősművészetről
• jelképekről
Amikor 1968-ban ghanai képzőművészeti kiállítás nyílt hazánkban, szervezésével dr. Oku Ampofo, a ghanai Művészeti Tanács elnöke foglalkozott.
Az akkor kezdődő ismerkedést folytatta ez év augusztusában: baráti látogatásra jött Bukarestbe. Sokoldalú egyéniség: államférfi, a ghánai művelődési élet vezető alakja, orvos és szobrász. Mosolyogva beszél róla, hogy műtőjéből műtermébe szokott vonulni egy kis kikapcsolódásra.
– A Művészeti Tanács vezetése bizonyára sok időt és energiát vesz igénybe… Arra kérném, beszéljen ennek a Tanácsnak a feladatairól, programjáról.
– A harminc tagból álló Tanács 1968-ban jött létre, a nemzeti felszabadító mozgalom buzdítására. Múzeumok, levéltárak szakemberei, könyvtárosok, zenészek,szobrászok, festők vesznek részt benne. Elsődleges feladatunknak tekintjük a ghanai művészet fejlesztését, támogatását, széles körű terjesztését. 1968 előtt is működött valami ehhez hasonló intézmény, ám az akkori bizottság vezetője nagyon is egyoldalúan tekintette a problémákat. Értett a hagyományos művészethez (törzsfőnök volt), de csakis ez érdekelte, és úgy foglalkozott vele,hogy annak a híre külföldre aligha juthatott el. A mostani Tanácsnak az a célkitűzése, hogy azonos mértékben foglalkozzék a hagyományos-ősi és a modern művészettel. A bizottságnak képzőművészeti alosztálya van, kiállításokat szervez és ezeket külföldre is eljuttatja. Az ország kilenc tartományában művészeti vetélkedőket rendeznek, a legjobb munkákat díjazzák. Minden év januárjában központi fesztivált rendeznek a legjobb szobrokból,festményekből, kerámiákból, szőttesekből.
– A kiállításra benevezők csak képzőművészek vagy vannak köztük műkedvelők is?
– Képzőművészek. Ghánában körülbelül százötven képzőművész dolgozik. Két felsőfokú képzőművészeti intézetünk is van, az innen távozók természetesen nem lesznek mind alkotóművészek, java részük tanítóként, tanárként helyezkedik el.
– Hogyan történik a művészeti oktatás az iskolákban?
– Amikor 1940-ben skóciai orvosi tanulmányaim után visszatértem Ghánába, arra döbbentem rá, hogy a művészeti oktatás a hagyományos angol felfogás szerint, a görög-római szobrászat ismertetésére korlátozódik. Ez katasztrofális következményekkel járt volna nemzeti művészetünkre, azt jelentette volna, hogy ha ez így folytatódik, akkor minden formabeli és gondolati elképzelés megbénul. Az afrikai művészet forrása, tehát fejlődési útja is máshol keresendő! A fiatal tanároknak és tanítóknak hatalmasszerepük volt az oktatás új alapjainak a kidolgozásában.
– Mi jellemzi Ghana jelenkori művészeti életét? Hogyan kapcsolódnak az ősi, mágikus művészet hagyományai az új művészethez?
– Olyan művészetre van szükség, amely kifejezi az évezredes afrikai civilizáció lényegét. Afrika csak a saját eredeti géniuszával épülhet az egyetemes művészet értékei közé. A század elején felébredt ugyan az érdeklődés az afrikai művészet iránt; amit úgynevezett egzotikus kezdetlegessége miatt tartott számon a világ. Ez távolról sincs így. Afrikának csupán más művészete van. Saját formavilága, saját ritmusa, saját szelleme. Mások a forrásai, mások az inspirációs lehetőségei. Más az afrikai absztrakció is: az ott kialakult formák elvonatkoztatása. Mint ahogy Európában is csak az ott levő, az ott található formákból lehet absztrahálni.
– Hogyan tükröződik a nemzeti öntudatra ébredés a művészetben?
– A görög-római szobrászat alapelveinek már-már erőszakos elismertetése, oktatása után nehéz a visszatérés. A misszionáriusok visszautasították az itteni művészetet, pogánynak bélyegezték. Ilyen körülmények között igen sok értékes szobor semmisült meg. A festészettel könnyebb a dolgunk, fiatal műfaj, most bontogatja szárnyait. A hagyományt, a múltat mindenesetre át kell menteni!
– Miként járul hozzá ön szobrászati tevékenységével ezeknek a céloknak a megvalósításához?
– Témáim az ősi ghanai szobrászat témái. Anya gyermekével – végsőkig leegyszerűsített formák, egészen a szimbólumok erejéig. Az emberi figura mindenhol fellelhető. Itt beszélhetnék a zene és a képzőművészet kapcsolatáról. Nálunk a dallam, a ritmus a fontos, nem több hang harmóniája. Valahogyan úgy jellemezhetném a ghanai plasztikát is, mint egyetlen vonal végighullámzását. És mindenekfölött itt van a Szankofa madár, az afrikai művészet jelképe. Szimbólum, amely világnézetet, erkölcsi magatartást fejez ki. A ghanai mitológiában a Szankofa madár ki tudja fordítani a nyakát és addig nyújtani, amíg elér valami hátramaradottat, elveszettnek hittet. Ez a világ legbölcsebb madara. Szép és értékes emlékek felé fordul és újraéleszti, valóságossá varázsolja őket. Azt is mondhatnám, hogy ez a madár az ősrégi afrikai művészet megújulásának jelképe.
Megjelent A Hét II. évfolyama 34. számában, 1971. augusztus 20-án.
A képeken az Úttörők III. című sorozat szobrai. Az eredeti, ötven évvel ezelőtti cikket természetesen más (minőségű) képek illusztrálták…
