Az Orbán-rezsim hosszú évtizede alatt az uralkodó osztály természete a felismerhetetlenségig megváltozott. Túlképzett analfabéták szorgos és fegyelmezett serege vitte bele a rendszerváltás után időszak legmélyebb válságába a magyar gazdaságot és társadalmat.
Az uralkodó osztályba való bejutás, ez a fényes karrier a politikai hűség és engedelmesség elvén alapul, és a teljes szervilitásra épített politikai rendszer elnyomó gépezete látszólag jól is működik. A politikai hatalmi piramisban az egyes területeken a vezetők csereszabatosak, könnyen és gyorsan cserélhetők, mert az egyetlen kritérium a feltétlen engedelmesség, viszont nem kívántatik meg a szakmai hozzáértés. Ezért az egyes igazgatási területek – a MÁV-tól a külügyig – már össze is omlottak. Közben a külügyminiszter egy-egy zavaros fenyegető beszéde vagy a menetrendi zűrzavar számos szomorú alkalmat szolgáltat a poénkodásra. Így aztán nálunk a legviccesebb ember a külügyminiszter, szorosan követi őt az összevissza kapkodó gazdaságfejlesztési miniszter, de jókat lehet mulatni a miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatóin is, mert sírva vígad a magyar.
A hatalmi gőggel teljes, túlképzett fideszes szakmai analfabéták megtestesítik a politika abszolút dominanciáját a szakpolitika felett. A politikai hűség győzelme a szakértelem felett a homo politicus tömegtermeléséhez, a parazita politikai elit megjelenéséhez vezetett. A semmihez sem értő, de a maga kis birodalmában teljhatalmú fideszes politikus a magyar politikai – sőt gazdasági és kulturális – élet jellegzetes figurájává vált. S mivel a legmagasabb hatalmi szinten a kormányzás és a politikai élet megszokott formáit és eseményeit is kidobták az ablakon, így rég nincsenek kormányprogramok vagy választási programok sem. Még a szokásos formális és unalmas pártkongresszusok is megszűntek, így a stratégiai koncepciók és a szakmai viták az uralkodó eliten belül is a feledés homályába merültek.
A százszor módosított éves költségvetések is a kormányzati humor legfényesebb fejezetei közé tartoznak, csakhogy az embereknek a megszorítások cunamija miatt már régen elment a kedvük a nevetéstől. Rövid pórázon tartanak minden nagyfőnököt és kisfőnököt, az érdemi döntéseket a szigorúan ellenőrzött szűk csoportok hozzák – az oligarchák közvetlen anyagi igényei szerint. Minden beruházást a legfelsőbb szinten döntenek el, de a legnagyobb pazarlást és környezetszennyezést is vidáman áthidalják, ráütve a beruházásra a „nemzeti érdek” bélyegét. Ha pedig egy-egy képzettebb, önálló fideszes személyiség felbukkan az államigazgatásban és értelmes szakpolitikát próbál felvázolni, rövid időn belül a puha száműzetésben találja magát.
Van tehát egy szakterület, amiben a fideszes uralmi gépezet képviselői profik: ez a hazugsággyár működtetése, és a fake news, a tudatos hazugság sikeres kormányzati világában valóban a túlképzettség és vele a rendszeres ideológiai túltermelés dominál. Most éppen a svéd viccek vannak divatban a fideszes külpolitikában, ha ott rossz időt jelez a meteorológia, már arra is ráugrik az orbáni propagandagépezet, azonnal Magyarország elleni nyílt támadást vezet le belőle.
Felvállalt abszurditásokkal van tele a hivatalos politikai élet Magyarországon, hiszen az uniós támogatásokkal kapcsolatban egy-egy politikai nyilatkozatba egyszerre több égbekiáltó ellentmondás is belefér. (Bár már a fideszes szavazó is legyint, ha megint azt hallja, hogy két hét múlva már biztosan megjönnek a brüsszeli pénzek.) Általában is a magyar hivatalos politikai élet alapvető strukturális vonásává vált az ellentmondások nyílt felvállalása, az összevissza, zagyva kormányzati beszéd.
Kétségtelen azonban, hogy a közel teljes médiauralom idején a mindenfelé csapkodó kormányzati beszédnek a teljes bizonytalanság mai korszakában stabilizáló funkciója is van, mert a biztonság ígéretét hordozza. Az átlagember morogva visszavonul a teljes bizonytalanságból a „senki sem ért semmit” biztos magányába. Legalábbis addig, amíg a társadalmi tiltakozás cunamija ezt el nem sodorja – és az már kezdődik a közoktatás szétesése láttán és az akkugyári gyarmatosítás ügyében.
Az orbáni politikai rendszer a szervilizmus magasiskolája és a szakmai kudarcok látványos sorozata. A túlképzett analfabéták tömegtermelésére tanfolyamok is bőségesen rendelkezésre állnak az MCC-ben, mert manapság Magyarországon egyetlen biztos életpálya sejlik fel a fiatalok előtt: a naponta átprogramozható tömegemberé a kormánygépezetben. A fideszes szolgáló értelmiségi a felvállalt ellentmondások, a zagyvabeszéd szakértője, aki figyelemelterelési akciókkal megvédi a kormány szakmai kudarcait. A megfelelő adag ködöt eregetve a mentőcsapatával odarohan, ahol éppen nagy baj van, mert felfeslik a látszatdemokrácia leple, és felvillan alóla a gyalázatosan rossz kormányzás egy-egy éles botránya.
Ez egyben az uniós jogállamiság gyászmenete is, ahogy erre Ursula von der Leyen emlékeztetett legutóbb az idei Uniós Üzenetében. Amiből az is következik, hogy a fideszes szolgáló értelmiségi szerep mégsem egy biztos életpálya. Hiszen végülis az Orbán-rezsim összeomlásán éppen a fideszes túlképzett analfabéták dolgoznak a legszorgalmasabban, egyre jobban az összeomlás felé taszítva a legkülönbözőbb társadalmi területeket, ahogy manapság a kínos-keserves iskolaévkezdés is megmutatja.
Ám a fiatal túlképzett analfabéták túltermelése egyben a feltörekvő alsó középosztály csődje is, mert jelzi annak rohamos leszakadását és a fiatalos társadalmi fejlesztési energiák teljes kiiktatását is. A legaktívabb fiatalok és középkorúak vagy marginalizálódnak, vagy kimenekülnek az Orbán-rezsimből. Hiszen még azok sem tudnak itthon megmaradni, akik a szakértelmiségi pályát választják és némi politikai kompromisszumra is hajlamosak, mert egyre hamarabb beleütköznek a rendszer szűk korlátaiba a karrierjük során. Csak a független személyiségük teljes feladása, unalmas fideszes robottá változtatása ígér – ki tudja meddig – „biztos” életpályát és jó megélhetést.
Egyébként ma pályakezdőnek lenni Magyarországon „török átok”, annyira reménytelen a társadalmi helyzet. Sőt, idehaza még sikeresnek sem igazán érdemes lenni, az üzleti életben vagy a tudományos kutatásban, mert vagy visszautasíthatatlan üzleti ajánlatot kapnak, vagy beleütköznek a rendszer szakmai korlátaiba: rádöbbennek arra, hogy a szakmai területük elemi racionalitásának közvetlen akadálya az uralkodó osztály túlképzett analfabétáinak uralma.
Ez bizony forró téma manapság, ami aztán óriási probléma lesz a magyar soros elnökség idején, mert a túlképzett analfabéták rászabadítása az Unióra komoly zűrzavarral fenyeget. 2024. július elseje lesz az igazság pillanata, amikor kiderül, hogy a parazita magyar politikai elit nem ért az uniós ügyekhez, hiszen eddig csak az Unióval szembeni politikai vádaskodásban jeleskedett. Kormányozni idehaza is képtelen, de ez még egy ideig, a teljes összeomlásig elmegy valahogy. Az Unióban azonban a sok analfabéta fideszes politikus látványos kudarcot vall majd, és ez tovább növeli hazánk uniós izolációját.
Ahogy az események haladnak, az a paradox szituáció jön létre a magyar soros uniós elnökséggel, hogy annak legfontosabb feladata éppen a jogállamiság súlyos magyar megsértésének kezelése lesz. De ugyanez a helyzet várható a magyar soros elnökséget követő lengyel elnökségben is.
A magyar lakosság még tűri a parazita politikai elit országdúlását, ám 2024-25-ben a konfliktusok annyira kiéleződnek majd, hogy az is kiderül, az Európai Uniónak meddig lesz kedve és türelme tovább asszisztálni az Orbán-rezsim tragikomédiájához. Az Orbán-sivatagban már most is a „rohanunk az összeomlásba” folyamata zajlik, ezért a parazita politikai elit számára a perspektívák egyre kevésbé kedvezőek.
Sokan megfogalmazták már, hogy minden rezsim utolsó felvonása a komédia, na de ennyire? Ám végül mégiscsak megtörténik az összeomlás utáni újrakezdés, és a nagy földrengés pusztítása utáni romeltakarításban eltűnnek majd az Orbán-rezsim jellegzetes figurái is.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. október 3-án.
