A megélhetési válsággal és energiaválsággal feltárult a magyar lakosság előtt teljes terjedelmében, Európa kellős közepén az Orbán sivatag. Az Orbán sivatagban élünk, az egész társadalmi táj lepusztult körülöttünk, hiszen az összes közszolgáltatás összeomlóban van, nem csak a közoktatás, amelynek a feltámasztásáért újra és újra tömegek tűntetnek.
Az elmúlt hosszú évtizedben elpusztítottak, letaroltak mindent, ami most nagyon is kellene a válságkezeléshez, mert elloptak mindent, ami csak ellopható volt, sőt még többet is. A kádári időkben volt egy népszerű vicc arról, hogy lesz-e lopás a „kommunizmusban”: a válasz az volt, hogy természetesen nem lesz, mert a „szocializmusban” már mindent elloptak. Hát tényleg ide jutottunk, mert az „orbánizmusban” már tényleg mindent elloptak. Bár az első osztályú hazai kleptokratáink igen innovatívak, hiszen most már azt is felfedezték, hogy a hadiiparban még óriási lenyúlási lehetőségek vannak. Ezért mostanság hirtelen „katonanemzet” lettünk. Már nem ócska lélegeztetőgépeket vásárolunk tömegével és magas áron, hanem tankokat – most éppen itt nyílik újabb lehetőség a Nagy Lenyúlásra.
Ahogy egyre jobban feltárul körülöttünk a teljesen lepusztult Orbán sivatag, az agresszív kormányzati kommunikációból az is kiderül, hogy minden hiány az EU bűne, de főleg a jelenlegi „szankciós” válság. Hiszen nyilvánvaló, hogy ha összeomlik a forint, ha ikerdeficit van a költségvetésben, ha már éhbérért dolgoznak a tanárok, arról is csak az EU tehet, mert nem küldik a támogatást idejében. Természetesen az EU miatt torlódik ezernyi más, elintézetlen ügy is, miként addig nem hozhatják rendbe a mellékhelységeket az iskolákban, amíg az EU nem ad rá pénzt.
Aki tehát elégedetlen a jelenlegi elhanyagolt helyzettel, az egész Orbán sivataggal, az szidja csak nyugodtan az EU-t, hiszen mindez az EU kötelessége lenne. Az utóbbi években a kormányzati hazugsággyár legalábbis egyre inkább az EU tevékenységének meghamisítására és rágalmazására koncentrált, így a hazugságok sűrű szövevényére épülő agresszív kormányzati kampányban már az EU felelős mindenért, a teljes hazai káoszért, az egész lepusztult országért, vagyis az Orbán sivatagért. Azt viszont eszébe se jusson bárkinek megkérdezni, hogy hová tűnt el eddig az a rengeteg uniós pénz.
Minden területen, ahol a legsúlyosabb problémák halmozódnak, egyértelműen kimutatható, hogy a többi tagországtól való lemaradásunk a jelenlegi válságkezelésben az Orbán-kormány évtizedes, szorgos romboló munkájának következménye. Ennek a legnyilvánvalóbb példája az egészen egyedülálló energiafüggés Oroszországtól – miközben tovább rohanunk a Paks-2 függési program felé. Az olyan apróbb, őrült ügyekről, minz például a néhány milliárdos metrókocsi skandalum, már nem is érdemes beszélni.
Az energiafüggés súlyos kártételének édestestvére az egyéb, nem fosszilis energiaforrások elhanyagolása, és az uniós forrásoknak az épületek szigetelése helyett a kedvenc oligarchák irányában való eltérítése. De az egészségügy teljes tönkretétele miatt országunk sokkal többet szenvedett már a Covid-válságtól is, mint mások Európában. Akkor is így van ez, ha az egyenruhások által tartott sajtótájékoztatókon professzionális félrevezetéssel rendre az Uniót kárhoztatták, a járvány folyamán mindvégig titkolóztak és ködösítettek, az adatokat pedig évtizedekre titkosították.
A sort hosszasan lehetne folytatni más, látványosan kudarcos területekkel is, de mindenhol ugyanaz a konklúzió adódik: a kleptokrata állam rendszeresen eltérítette az uniós erőforrásokat az oligarchák cégei felé. Ráadásul az Orbán-rezsim a valamennyi közszolgáltatást lebénító, megszorító költségvetési politikájával a működőképtelenségbe sodorta az egész közszolgáltatást. A rabló állam gyakorlata nálunk a megélhetési és az energiaválság szélsőséges állapotát hozta létre, amelynek felelősségét a kormány hazugsággyára folytonosan a külső szereplőkre hárítja át, korábban a „háborús”, mostanság pedig a „szankciós” jelzővel hadonászva, lásd háborús infláció vagy szankciós energiaválság.
A jelenlegi vészhelyzetben, a költségvetési válság és az utcákat elárasztó tüntető tömegek miatti pánikban a kormány az utóbbi hónapokban felerősítette a már megszokott pávatánc stratégiáját, avagy a kettős beszédet. Egyfelől még erőteljesebb a demokrácia imitációja, amelyet könyörgéssel kombinálnak kifelé, az EU felé; másfelől, befelé a hazugsággyár maximális kapacitásra van felpörgetve az EU megvádolásával, a tömeges átverés érdekében.
A közvéleménykutatások a kormány csökkenő támogatásáról nagyon fontosak, de nem jelzik a mélyben lezajló folyamatokat. Jórészt arra koncentrálnak, hogy mi a véleményük az embereknek az egyes politikai, társadalmi és gazdasági folyamatokról és jóval kevésbé arra, hogy a hazugsággyár évtizedes működése ellenére mit tudnak még egyáltalán a világról, főleg az EU-ról. A Fidesz dezinformációs gépezete ugyanis teljesen elbutította a társadalmat, az emberek „nem tudnak magukról”, a saját életük valóságos folyamatairól.
Mindenekelőtt – a hazugsággyár működése következtében – európai polgárként egyre kevesebbet tudnak a válságkezeléssel sikeresen küzdő EU-ról, Magyarország és az EU valóságos kapcsolatáról.
Ebben az értelemben már szinte kiléptünk az EU-ból, hiszen már nem is tudjuk, hogy mennyire és hogyan vagyunk benne. Az Unió és a tagállamok viszonyában három kategória van: uniós, közös és tagállami kompetencia, és a föderalizáció minden előrelépésével a hangsúly az uniós kompetenciák növekedése felé tolódik el.
Az Unió most éppen komoly lépéseket tesz a válság megoldása felé, a „szuverenisták” az EU-ban ezzel szemben a visszafordulást, az EU-nak a tagállami ügyekből való kivonulását, de közben az uniós szolgáltatások és juttatások bővítését követelik. Ez a bohózat játszódik le most idehaza, a szemünk előtt, amikor a rabló állam a maga által ásott költségvetési csapdában a jussát követeli az Uniótól, de miközben alázatosan kéreget, egyben vadul vádolja is az EU-t minden olyan súlyos hibáért, amit saját maga követett el.
Az Orbán-rezsimben a válságkezelést illetően ködfüggöny ereszkedett le, ezért jelenleg az a legnagyobb probléma a magyar politikában, hogy a kirabolt, az Orbán sivatagba kitaszított lakosság többsége még nem látja át a saját helyzetét és a válságkezelés perspektíváit. Teljes rendszerválság van Magyarországon, mert minden társadalmi terület mély krízisbe sodródott, de ennek alapvető oka, a rabló fideszes állam évtizedes tevékenysége még nem tárult fel a maga igazi valójában. Ezért nincs még széles társadalmi szolidaritás és érdekközösség az autokráciával szemben. Igaz, a közelmúltban a háború, a béke és a szankciók fogalmának zavaros kavargásával egyre jobban kiderült a súlyosan információhiányos és katasztrofálisan félrevezetett társadalom számára, hogy az Orbán-rezsim nem képes a rendszerválság kezelésére. Hogyan is lenne képes, hiszen maga a rezsim okozta és tartja fenn ezt a súlyos válságot.
Ez a bénult helyzet gyorsan véget érhet, amikor a súlyosbodó válság láttán a lakosság többsége fájdalmasan rádöbben az Orbán sivatag kialakulására. A megélhetési és energiaválságnak már a mostani, kezdeti időszajában óriási a társadalmi mozgalmakat mozgósító ereje – ahogy most a közoktatás tönkretételének legutóbbi fázisa kiváltotta a tömeges megmozdulást, és „feltámadt a tenger”, a fiatalok tengere.
A várva várt változásban az első reménysugár a diáktüntetések sorozata, az, hogy a szülők és a diákok felfedezték magukban a szolidáris állampolgárt. Így a pedagógusok „éhséglázadása” már kissé kinyitotta a jövő ablakát az autokráciából a demokrácia, egy európai Magyarország felé. Megkezdődött a keserves átkelés az Orbán sivatagon, a visszatérés Európába: sok nehézséggel, de egyre növekvő reménnyel. A közoktatás 2022 őszén nemzeti üggyé vált, de az igazi nemzeti ügy az Orbán-rezsim megbukása.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. október 28-án.
