Az árvízi csata a politikai színház első felvonásának lezárulta volt, mesterséges szerepekkel és megkonstruált jelenetekkel az Orbán-rezsim látszatvilágából. Valójában egy hosszabb szakasz zárult le, amely azzal kezdődött, hogy 2024 elején nyílt pártpolitikai kihívás érte a rezsimet Magyar Péter oldaláról, és azzal végződött, hogy október elsejétől a Tisza Párt (TP) belépett a teljes politikai térbe. Ezentúl nemcsak a médiatérben fog kihívóként szerepelni az Orbán-rezsim kritikájával, hanem – főleg a budapesti csatában, a közgyűlésben – a politikai döntéshozatalba bevont szereplőként is: így a szavazótábora nemcsak a kritikai, hanem a döntéshozatali szerepét is értékelni tudja. Ez az egész folyamat voltaképpen egy választási előjáték több menetben, ahol 2025 elejétől 2026 tavaszáig már a választási programok versengése következik.
A politikai színház második felvonását Orbán Viktor szeptember 25-i beszéde vezette be a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A megszokott fideszes tragikomédián túl ez a beszéd az új szakasz beköszöntését is jelzi, ahogy ezt Orbán már a szeptemberi kötcsei pikniken meghirdette. Miután megmentette az országot az árvíztől, Orbán ezzel a profetikus beszédével sürgősen Kelet felé fordult, mivel meg akarja menteni a magyar gazdaságot is, mégpedig a kínai csoda felidézésével és a világtörténelmi perspektíva középpontba állításával.
Az utóbbi években az Orbán-rezsim ugyan gazdaságilag leküzdötte az országot az utolsó helyek egyikére az Unióban, és roncstársadalommá süllyesztette a polgárait, de most – a megszokott modell szerint – a következő évekre mégis csodákat ígért. Orbán most is látszatvilágot teremtett, mivel ez a beszéd a tragikomikus és ellentmondó kijelentések egész áradatát zúdította a lakosságra a „gazdasági semlegesség” gyorsító hatásaitól a Keletről érkező új globális világrend béketeremtő erejéig. Ezzel megtörtént az átmenet a „megmentjük az országot a Duna áradásától” mágikus szövegtől a „megmentjük az országot a hanyatló Európától” új káprázatos szövegre. Ezzel Orbán voltaképpen megkezdte a 2026-os választási hadjáratot.
Ez az őszi időszak a választási előkészületek oldaláról nézve valójában a programkészítés első fázisa. Ám amióta Magyarországon autokrata rendszer van, azóta program-vákuum is van, a jövőről való hivatalos kormányzati ábrándozás csak a mindenkori válság eltakarására szolgál. A Fidesznek már régóta nincs hivatalos kormányprogramja sem, csak soha be nem váltott, de mindig megújított, csodálatos ígéretei. Ezért mindig csak a jövőben, néhány év múltán fognak megoldódni a legsürgősebb és a legfájóbb problémáink. A kormánynak az ígéretek cunamijával mindeddig könnyű dolga volt, hiszen valódi távlatos program meghirdetése helyett a lebénult ellenzéki pártok is csak közhelyekkel dobálóztak. Most azonban a politikai színházban, a választási előjáték több felvonásos műsorában megkezdődik a konkrét programok csatája, mégpedig először a legkeményebb terepen, a fővárosi közgyűlésben.
A TISZA-nak tehát nem pusztán taktikai ügyességet kell tanúsítania a fővárosi közgyűlés bonyolult összetételére alapozott politizálásban, hanem hosszú távon tervezve, konkrét programkészítéssel kell megfellelnie a saját szavazótábora politikai elvárásainak is. Különösen akkor, ha nemcsak megtartani, hanem bővíteni is akarja a támogatói tömegét. Be kell bizonyítania, hogy nem pusztán a politikai vitákban remekel, hanem valóban törődik a pesti emberek érdekeivel, és az eddigieknél hatásosabban védelmezi az Orbán-rezsim által sanyargatott fővárost.
A tömegtámogatás a TISZA számára eddig a kritikai visszajelzésekből adódott, vagyis a rendszerré emelt fosztogató kormányzás és a megsebzett társadalom bemutatásából fakadt. Mostantól azonban egy érdemi változásokat tartalmazó program előkészületeivel, majd teljes kibontásával kell meggyőzni, megtartani és kiszélesíteni a szavazótábort. Október elsejétől a TISZA belépett ugyanis a teljes politikai térbe, a szavazótábora nemcsak a kritikai-negatív, hanem a döntéshozatali-pozitív szerepét is értékelni fogja.
A TISZA-nak mostantól nemcsak a politikai viták csatáit kell megvívnia, feltárva az Orbán-rezsim országromboló tevékenységét, hanem annyiban is európaizálódnia kell, hogy rendszerváltó politikai programot tudjon prezentálni az ország számára az egész válságkezelésről, és ennek iskolája a budapesti csata lesz. Ez a programkészítésnek ugyan csak az első fázisa, amelyben azonban a közpolitika oldaláról szembe kell nézniük azzal a fontos ténnyel, hogy a budapesti szavazók jelentős többsége baloldali és igencsak aktív híve a részvételi demokráciának.
A főváros maga is megújulásra szorul, de nem mindegy, hogy milyen formában. Márpedig Budapesten a legnagyobb a kontraszt a TISZA jobbközép eredete/háttere és a jelenlegi, többségében baloldali támogatói tábora között.
A baloldalt ugyanis nem a jelenlegi politikai pártok, és főként nem azok pártelitje jelenti, hanem a baloldali beállítottságú, a baloldali értékeket követő lakosság többmilliós tömege. Ez a politikailag aktív baloldali lakosság előbb-utóbb kitermeli magából az új politikai és civil szerveződéseket, valamint az ezeket irányító, európaizált vezető réteget is. Akkor is, ha most még csak a pártrendszerváltás kínos és elhúzódó időszakában vagyunk, hiszen a baloldalnak is időről időre radikálisan meg kell újulnia, a lejárt lemezek és kiürült szervezetek helyett új arcok és új szerveződések kellenek.
Az ellenzék széles köreiben zsákutcába jutott a vita a pártrendszerváltásról, mivel nem az az igazi kérdés, hogy a TISZA milyen kapcsolatot épít ki a – gyakran már óbaloldalinak nevezett – többi ellenzéki párttal. Bár még azon megy a téves vita, hogy mit vesz át a jelenlegi pártok programjából és kit vesz át azok politikai reprezentánsaiból, a lényeg valójában az, hogy a TISZA mit vesz át a súlyos társadalmi válság megoldására az európai baloldal törekvéseiből – amivel egyébként az EP-ben még a néppárti frakcióban is szembesül.
Az óbaloldal elszigetelte magát, nem hozta haza az uniós fejleményeket, már korábban is alkalmatlannak bizonyult az uniós tagságból adódó változások érdemi végrehajtására, még inkább azoknak a Fidesszel szembeni kikövetelésére. Az óbaloldal pangása a pártpolitikában a közvélemény-kutatások szerint már óriási méreteket öltött, de a 2026-as választások előkészületei nemcsak megadják a megújulás lehetőségét, hanem ki is kényszerítik a hazai baloldal pártrendszerváltását, az európai modellhez való visszatalálást.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. október 16-án.
