Jeles személyiségek nyilatkoztak oda, hogy Donald Trump Twitter-fiókjának felfüggesztése problémás. A vita folyik, ami nem csoda, hisz manapság kevés dolog van, amiről ne folyna vita. Már azon is vitatkoznak, hogy melyik vita milyen horderejű, illetve hogy melyik vita hogyan dönthető el, aki pedig – például egy választási big-big vitában – alulmarad, az milyen eszközöket vethet be a győztes ellen, más síkra terelve a megoldást.
Szóval Navalnijtól a francia gazdasági miniszterig sokan emésztik magukat, és Merkel kancellár, mi több, Székely Ervin barátunk is aggodalmának adott hangot. Érvelésük teljesen helytálló, függetlenül a konjunkturális elemektől (hogy például a vadállat még jobban begorombul, további erőszakot szít, hogy ne a digitális oligarchia döntsön arról, kinek foghatja be a száját, hogy precedensként szolgálhat a világ diktátorai számára satöbbi): a szabad véleménynyilvánítás egész egyszerűen elemi fontosságú szabadságjog.
Csakhogy éppen ezzel a joggal élnek vissza az uszítók, a felbujtók, a lázítók, a manipulátorok – ezért igázzák le a sajtót, ezért kaparintják meg a tömegmédia leghatékonyabb véleményformáló eszközeit –: ott vagyunk, annál a kérdésnél, hogy lehet-e finomkodni, aggályoskodni, magyarán toleránsnak lenni az intoleranciával szemben. Mert például Trump nem finomkodik.
Ha a vírus terjedése ellen időleges korlátozásokat lehet – mit lehet: kell! – bevezetni, a gyűlölet és az uszítás, az egyharmadból kétharmadot fabrikálás, a sajtókiadványok megszüntetése, egy bunkótól 2500 konteós poszt ellen mit lehet bevezetni? Mert a fejcsóválás mintha nem lenne elég. Olyan, mintha Trumpnak az illemtankönyvet mutatnák fel, hogy nem szabad a nőket a nemi szervüknél fogva megragadni, még sárgára festett hajjal sem. (Különben neki az úriember-viselkedés alapjait valószínűleg egy Urológia című leporelló formájában célszerű a kezébe nyomni…)
Ha magasabb pártatlan instancia egyelőre a láthatáron sincs, vajon nem nézhető el – addig is, amíg valaki kidolgozza a jogi módszertant – ezeknek az antiszociális hálózatoknak, hogy miután kiengedték a szellemet a palackból, legalább időlegesen visszafogjanak egy-egy ámokfutót?
Emlékeztetnék mindenkit egy tanulságos esetre, példázat a problémamegoldásra. Történik, hogy Ivánt elüti a gőzmozdony. Túléli, lenyugtatva fekszik, ágy mellett az asztalkán szamovár… egyszóval béke van végre. Aztán egyszer csak sziszegni kezd a szamovár, erre Iván felpattan, megragadja és üvöltve a földhöz veri: – A rosszat csírájában kell elfojtani!