Enyhe, újévi átok
Hogy ragya verjen, marjon mindenütt,
Hogy jöjjön a döghullák varja
Mindenkire, aki vén, savanyú
Akaratát most piszkosan akarja
Lelkünkön és a szennyes Hunnián.
Hogy tébolyodva lelje meg eszét,
Hogy lásson egy rövidke órát,
Melyben halkulnak a gondolatok,
De hozzák már a vétkek megszabóját:
Fráter, gyermekeidben bűnhödöl.
Kilángol ez a sokszor lecsöpült
Ország: vegyes, vad bánatával
És hogyha volna Isten, számitó,
Ki kicsiny bosszút állani nem átall,
Latrainkra tűzzel lesujtana.
Hogy fussanak rá minden nyavalyák,
Hogy a törés jókedvvel törje,
Akarásunkat durván az, aki
Bánatokig és átkokig gyötörte:
Ez a gazember még lakolni fog.
UJ IDŐKNEK ÚJ DALAI
Az 1900-as év tavaszán Rádl Ödön ügyvéd, a nagyváradi Szigligeti Társaság alapító elnöke az ifjabb költőnemzedéket dorgálta:
„Az Ábrányi Emilek, Bartók Lajosok, Várady Antalok, Endrődi Sándorok hűségesen
haladnak Petőfi és Arany János nyomdokain és kegyelettel ápolják a népies nemzeti
költészet szent hagyományait. Ezek a mai ifjak elrugaszkodtak a népies nemzeti irányzattól, és ezzel magát a költészetet hagyták cserben. Marokra fogta a zsebkendőjét, és egy pillanatra úgy látszott, mintha a fájdalom könnyét akarná letörölni véle, de aztán méltatlankodva az asztalra dobta, mintha parázsként égette volna a tenyerét és fájdalmas haraggal mennydörögte, hogy a nagyok, az Ábrányiak, Bartókok nyomába törpe epigonok következnek. Ady Endre szemben ült véle. Amíg beszélt, önkéntelenül is az ő lobogó szemű, barna arcára meresztette a tekintetét. Az egész lesújtó prédikációt ő kapta első kézből…
Matiné után összeültünk mi hárman: Ady Endre, Biró Lajos és én. Tisztában voltunk véle, hogy ez a dörgedelem nekünk szólt; ez a mi személyes ügyünk volt. Azonnal megírtunk három nyilatkozatot, amely másnap egymás mellett jelent meg a Szabadság tárcarovatában. Aki akarja, most is olvashatja ott. Mindegyik a maga szavával, de körülbelül ugyanazt irtuk mindhárman. Hogy mi igenis nem vagyunk se törpe, se epigonok, mi egyáltalán nem óhajtunk az elődök nyomdokaiban ballagni. . . semmiféle kötelező hagyomány és irányzat börtönében raboskodni nem fogunk.” (Nagy Endre: Egy város regénye, 1936.)
A három barát akkor a nagyváradi Szabadság című lapnál dolgozott.
Nagy Endre a század végén, Ady és Biró 1900 januárjában szerződött oda. Ady Debrecenből érkezett, Biró Budapestről. Biró volt hármuk közt a legfiatalabb: éppen húszesztendős. Ady és Nagy huszonharmadik évüket taposták. Jelképes pillanat. Adyból – Ady lett, Biró a prózai elbeszélést újította meg, Nagy Endre pedig megteremtette az irodalmi kabaré műfaját. Költészet-próza-színház. Tökéletes triumvirátus. És
mindhárman hírlapírók, a nap lovagjai.
Mewgjelent A Holnap hősei 1906 – 1920 című kötetben.
