Az öreg halász
Uram – mit tehetnék
mikor elszökik kertem
kanalam törött szemüvegem
s álmaimban kitartóan visszanéz kezemre
a tenger áldott sója
szívemben egy torz kis jószág
araszol az irdatlan vizek felé
– a részeg létnek
itt megbicsaklik a lába
Nekem nem adatott meg
az összeomlás ereje
a boggá zilálódó térben
azt se tudom
magam hogy végezzem be
Vágyaim meghaladták a kerteket
annyi napkitörés foltozza arcom
hogy egy csontot is szerethetek
és a tenger
A nagyhalak sorra felúsztak az égbe
se pikkely se vár csak a
kopoltyúk fűrész zenéje
fulladásra is kevés levegővel
Valahol megállni
az esők közepén beleharapni Thétisz szigonyába
érted Hemingway? –
A talaj kiokádna
Másnapok
Lehet – a holnapokra
már csak én emlékszem
egy küszöb egy szél egy nádszál
reményem
Megszoptat elaltat a hold
minden este
s elcsípem hajnal felé
kutyaugatást legeltetve
Lehet – a másnap
emlékké se szépülhet
Az ég áttetsző gyomra
emészti csak a füvet
Megjelent A Hét IV. évfolyama 38. számában, 1973. szeptember 21-én.
Adonyi Nagy Mária (Éradony, 1951. október 6. – Berettyóújfalu, 2015. október 13.) költő, újságíró, műfordító. 1979-től 1989 végéig A Hét belső munkatársa.
