Mi volt Áder János legnagyobb dilemmája? „Maga a döntés.” Ezt a választ a köztársasági elnökké választásának első évfordulóján adta, s bár a kérdés a kinevezése körülményeire vonatkozott, a feleletet érvényesnek találjuk a két elnöki ciklusa egészére. A legnehezebb döntés megszületett. Ha ezt követően voltak is kételyei, megtartotta magának.
Áder János 2022. május 10-én elbúcsúzott a Sándor-palotától. Tíz évig volt Magyarország köztársasági elnöke. De ne engedjük, hogy a megnevezés félrevezessen bennünket.
Magyarország már nem köztársaság, s erről éppen az az alaptörvény szól, amelynek ismeretében Áder János az ősdöntését meghozta, és amelynek szellemében eljárt. Arról, hogy az a tíz év, míg államfőként tevékenykedett, dicstelen tíz év volt, ő nem tehet. Államfőként korlátozott jogkörei voltak, a hatalma jelentéktelen. S azzal, amivel élhetett volna, s elődei éltek is, mármint a tekintéllyel, Áder János nem rendelkezett.
Összevetni őt Göncz Árpáddal, Mádl Ferenccel vagy Sólyom Lászlóval nevetséges és értelmetlen. Az a Magyarország, amelynek a szolgálatában ők megbecsült, félt, szeretett és tisztelt köztársasági elnökök voltak, kimúlt és lassan elfelejtődik.
Bevett nézet, hogy Magyarországon az államfő a „nemzet egységét testesíti meg”. Ez azon a feltételezésen alapul, hogy a „nemzet” egynemű, következésképpen „megtestesíthető”. Az államfő álljon a pártok felett, ne politizáljon, ne köteleződjék el, ha valamit, akkor a nemzetet testesítse meg. Az elvárás apolitikus indíttatása nyilvánvaló. Ilyen hangokat legutóbb éppen az államfőválasztás során hallottunk, amelyekbe félreérthetetlenül beleszövődött a hüledezés, hogy a következő államfő nő lesz. A politikaellenes kitétel kapcsolja hozzá az államfő személyéhez a jog védelmét, melyet a szuverenitásával kellene biztosítania. Mintha a jogalkotásban nem érvényesülnének osztályszempontok. Ez a felfogás a status quóhoz rendeli az államfőt, feltételezve, hogy a politikai közösséget nem a hasadások, törések és viták formálják – ami alól senki nem vonható ki, legkevésbé Magyarország első számú közjogi méltósága.
Göncz nem volt „mindenki államfője”. Ahogyan ő maga jelezte,
„Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket, akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott jó szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei, akiknek nincs eszközük megvédeni Önmagukat, s akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre.”
Mindez Ádertől távol állt. Vitába szállni, a szabadság ügyét szolgálni, kiállni az igazság mellett – ezek fontosságát elismerte, de nem gyakorolta. Ő úgy fogalmazott, „a magyar érdekek és értékek képviseletére vállalkoztam”. Bár mi ezt sem tartjuk találónak.
Ha Áder János valamit megtestesített, akkor az a megalkuvás. Ha valamit képviselt, akkor az a konformizmus. Az emlékezet, ha valamit megőriz belőle, kétségkívül az a szinte állandó jelzője lesz, melyet a nép hozzátársított: János aláírta.
János 2013-ban – elődei intése, a nemzetközi felháborodás és a diáktüntetések dacára – aláírta az Alaptörvény 4. módosítását, amellyel elesett az egyetemek és főiskolák autonómiája, amely alapot biztosított a hajléktalanság kriminalizálásának, s amely az elnöki jogkört is tovább farigcsálta. János – az egyetemisták tiltakozása, a nemzetközi megrökönyödés ellenére – 2017-ben aláírta a CEU-törvényt. Rá egy évre – a szakszervezetek, az értelmiség kérése ellenére – aláírta a túlóratörvényt is, amely jogalapot adott a munkások további kizsákmányolásához. Aláírta az MTA-törvényt, amely elvonta az Akadémiától a kutatóintézeteket, átengedte a tb-törvényt is, amellyel érvényteleníteni lehet azoknak a tajszámát, akik három hónapig nem fizették be az egészségügyi járulékokat. Áder nem talált kivetni valót a 2020-as felhatalmazási törvényben, 2021-ben aláírta a homofób törvénynek is nevezett, a pedofíliát a homoszexualitással összemosó jogszabályt.
Ha tipródott, csendben tette, ha kételyei voltak, nem hozta nyilvánosságra, ha mormogott, a bajsza alatt tette, melyet a gúny – a tehetetlenség kifejeződése – oly gyakran emlegetett.
Az összesítések szerint tíz év alatt 1775 jogszabályt fogadott el az Országgyűlés, és ezeknek 97,5 százalékát az államfő szignózta. 45 alkalommal küldött vissza törvényt az Országgyűlésnek, vagy normakontrollra a NER alá vont Alkotmánybírósághoz.
Következménye ezeknek sem lehetett. „Ha száz jó törvényt kapok, százat írok alá. Ha száz rosszat, százat küldök vissza az Országgyűlésnek” – mondta el a megválasztása alkalmával. Azért sem vádolhatjuk, amiért zömmel rossz, köztük kisebbségellenes és kirekesztő törvényeket kapott. Ezt köpte ki magából a kétharmados törvénygyár. A lehetőségeivel azonban tisztában volt. Pontosan kellett tudnia ezekről annak a politikusnak, aki már 1991-ben az államfői tisztség gyengeségére hívta fel a figyelmet, vagy aki parlamenti képviselőként a 90-es évek folyamán az előkészítetlen és meggondolatlan alkotmánymódosításokra figyelmeztetett.
Mindenesetre az az ember, aki – frakcióvezetőként, európai parlamenti képviselőként, majd államfőként – oly gyakran hivatkozott Deákra és Kölcseyre, példát mutathatott volna a bátorságból és kiállásból. Áder drámája, hogy a kalandorpolitikát tekintette rendnek, s egy megtépázott rongyot vélt alkotmánynak, s ezekhez maradt hűséges. Ha ellenáll, a 2010 utáni berendezkedésnek áll ellen, s kétségkívül elbukik. Ő ezt a kockázatot nem vállalta.
Áder János tíz év alatt meglepően kevésszer állt a nyilvánosság elé. Mintha maga is egyre kevésbé tartotta volna fontosnak, hogy megnyilvánuljon. Sokak számára csak az újévi köszöntők kissé vontatott szereplőjét jelentette, akinek a beszédét keserűen öblítette le vinkóval a „kisember”.
Míg az első öt évében elnöki nyilatkozatot adott ki az antiszemitizmus és a romaellenesség ellen, ilyeneket 2016 után nem találunk. A menekültek érkezését „biztonságpolitikai és bűnügyi kérdésnek” tartotta, a Soros-kampányban kifejeződő zsidóellenességről nem volt közölnivalója, a szélsőjobboldal masírozása a romatelepeken némán hagyta.
A kormánnyal kétségtelenül nem volt felhőtlen a viszonya. Ádert általában az „emberarcú fideszesek” táborába sorolják, azok közé, akik lassan kiszorulnak a miniszterelnök környezetéből. A „bizalmat vesztettek” táborát erősítette brüsszeli képviselőként és államfőként is. A gyanú, miszerint a várba költözött szomszédság nyomon követte a programjait és találkozóit, árulkodó.
Az elnökségét a környezeti fenntarthatóság kérdésének szentelte. Ám az élővizek megvédésének témáját is csak addig vitte, amíg a kormányzati szándékba nem ütközött úgy a Fertő tavi beruházás, mint a kútfúrási törvény kapcsán.
Áder János május 10-e után elvileg az általa alapított alapítványokban fog dolgozni. Az egyik a járvány során árván maradt gyermekeket segíti, a másik pedig a fenntartható fejlődés mellett elköteleződő startupoknak nyújt támogatást.
A szerencsétlen közmédia kétrészes filmmel búcsúzik tőle.
Ezt még fontosnak tartottuk elmondani Áder Jánosról.
Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi
