A Hét munkatársának nyilatkozik Domokos Géza, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója
László Ferenc: Zeneműkiadásunkkal kapcsolatosan elevenítsünk fel elöljáróban néhány köztudott tényt: például Tinódi Lantos Sebestyén 1554-ben „Colosvárba” adatta ki sokat emlegetett Cronicáját, hogy az Öreg graduált 1636-ban »Gyula Feirváratt” nyomták, hogy 1676-ban Kájoni János eleve úgy rendezte be csíksomlyói nyomdáját, hogy kottáskönyveket is tudjon előállítani… Ha minden idevágó adat előttünk állna, azt hiszem, akkor is ugyanez volna a végkövetkeztetésünk: 1554 óta van kotta- és zenekönyvkiadásunk, de erre szakosodott vállalatunk, mely szükségleteinket bár nagyjából el tudta volna látni, sose volt; e tekintetben a fejlődésvonal (melyet érdemes volna egy zenetörténésznek pontosan megrajzolnia) girbén-gurbán, megszakításosan kanyarog elő a múltból – napjainkig. Napjainkig, mondom, mert a felszabadulás utáni kiadványok címlistája is hű ehhez a hagyományhoz: erősen kihagyásos. Több kiadó is vállalt ezt-azt – mellékesen. Az egykori ESPLA-t főleg a Moldvai csángó népdalok és népballadák című, kimagasló jelentőségű kötet dicséri (1954), továbbá Szegő Júlia Bartók Béla, a népdalkutató című munkája (1956). Az Ifjúsági Könyvkiadó Szegő Júlia újabb Bartók-könyvét hozta ki, Bartók Béla élete címmel (1964). Az 1958-ban alakult Editura Muzicală romániai magyar zeneszerzők hangszeres művein kívül két népdalgyűjteménnyel (1958), egy magyar szövegű tömegdalkötettel (benne Szalay Miklós és Zoltán Aladár összesen három darabjával), kétfüzetnyi gyermekkarral (Hubesz Valter, Birtalan József; 1966, illetve 1969), Zoltán Aladár öt lírai dalával (1967) gazdagította a hazai magyar zenekultúrát – hálával nyugtázzuk ezt a termést, de nem sokalljuk. Az ESPLA örökébe lépett Irodalmi Könyvkiadó Almási István magyargyerőmonostori népdalgyűjtésének a megjelentetésével jelezte (1969), hogy részt vállal a zenekiadásban… Mindezt azért elevenítem fel (korántsem a teljesség igényével!), hogy példázzam: a felszabadulás utáni első negyedszázad ezen a téren sem volt eseménytelen – de zenemű- és zeneirodalom-kiadásunk ebben a szakaszban is rendszertelen volt, hézagos és ötletszerű – akárcsak a megelőző századokban.
Úgy érezzük, hogy ehhez a múlthoz viszonyítva minőségi előrelépést jelent a mindössze kétéves Kriterion öt kiadványa. Úgy érezzük: zenei életünknek ez a gondja az új nemzetiségi kiadóban megértő gazdára talált, olyan patrónusra, aki állhatatosabb ügyszeretettel viszonyul ehhez a problémához, mint intézménytársai, s jobban ismeri szükségleteinket, igényeinket, lehetőségeinket is. Úgy érezzük: meg kell ezt köszönnünk a kiadónak.
Domokos Géza: Ne érzelegjünk, ne túlozzunk. Ha kifelé, a szakma képviselői felé ilyennek tűnik a helyzet – örvendünk. De belülről szemlélve egészen másképp néznek ki a dolgok. Először: tudnivaló, hogy a Kriterion megalakulásakor egy izmos előd kezéből vette át a stafétabotot: az Irodalmi Könyvkiadó Bodor Pál vezette magyar szerkesztőségétől. Benkő András Bartók-könyvének a kéziratát tőle kaptuk, a Balladák könyve is készülőben volt már akkoriban. Más elődöktől is vettünk át kéziratokat, így például Szegő Júlia Zenei kislexikonát (mely 1972-ben jelenik meg a magyarországi Móra Ferenc Könyvkiadóval közös produkcióban) az Ifjúsági Könyvkiadótól. Másodszor: az érdem nagymértékben illeti a bizalommal jelentkező szerzőket. Nem mi kerestük őket fel, hogy segítsenek a kiadói zenepolitikánkat valóra váltani, hanem ők jöttek hozzánk javaslatokkal, kéziratokkal s mi az ő szövegeik gondozása közben kezdtünk el azon gondolkozni, hogy milyen is a mi zenepolitikánk. Ha van egyáltalán. Mert sajnos még most, amikor fennállásunk második teljes évét zárjuk, most sem körvonalazott eléggé a zenével kapcsolatos koncepciónk, holott szépirodalomban, művelődéstörténetben, a fordítások ügyében a kiadói programunk sok más pontiában egészen konkrétan tudjuk, hogy mi a teendőnk. Legyünk őszinték: zenekiadói koncepciónknak eddig mindössze egy alaptörvénye van: minden arra érdemes jelentkezőt, szerző- és munkatársjelöltet felkarolunk. Gondoltuk, első lépésnek ez sem kevés. Ezt a minimális programot sem könnyű teljesítenünk, hiszen nincs belső szakszerkesztőnk; emellett tudtuk, hogy valósággal harcolnunk kell majd a könyvterjesztéssel, mely nem ismeri a zenei könyvek piacát, nem beszélve arról, hogy magunk sem ismerjük eléggé a zenei kiadványok olvasóit… Aztán megjelent a Balladák könyve. Es kiderült, hogy a terjesztés fogékonyabb, mint hittük, hogy a közönség nagyszerűen „harap” rá, hogy az év legszebb könyveinek a versenyén díjazzák, hogy muszáj újranyomni, hogy ezzel a kiadói tettel az ismeretlenségből nemzetiségi köztudatunk belsőbb köreibe állítottunk egy embert, egy magatartást, egy hősi életmódot: Kallós Zoltánt, a páratlan népdalgyűjtőt; talán nem túlzok, ha azt mondom, mi fedeztük őt fel a kelet-európai folklorisztikának.
László Ferenc: A Balladák könyve – megírtuk már – bestseller lett. De nemcsak a közönségsikere volt egészen kivételes, hanem a szakma is úgy fogadta, ahogy a korszakos revellációkat szokás. Kötetet lehetne összeállítani a Balladák könyvét méltató írásokból! Ugyanakkor legyen szabad megjegyeznem: a kötetetért – részleges – bírálat nem a szerzőt, hanem a kiadót illette. Szabó T. Attila monumentális bevezető tanulmánya a kívánatosnál nagyobb mértékben avatta a könyv megjelenését irodalmi eseménnyé, holott a népballada, mint műfaj, éppen a szöveg és a dallam együtthatásának, elválaszthatatlanságának a példája. Ha minden balladának benne lett volna a dallama, ha egy nem kevésbé súlyos népzenetudományi előszó is került volna a kötet élére, a zenekritika is fenntartás nélkül ünnepelte volna.
Domokos Géza: Elfogadjuk a bírálatot; ugyanakkor be kell számolnom róla, mennyit fejlődött a könyv koncepciója menet közben. Mert eleinte bizony úgy volt, hogy „némi” dallamok csak mintegy illusztrációként társulnak majd a szöveghez. Végül a 259 ballada közül 162-t adtunk ki dallammal, ami első terveinkhez képest mégiscsak rengeteg! Sokat tapasztaltunk a Ballad ák könyve kapcsán, sok minden tudatosult bennünk. A legfőbb tanulság persze az volt számunkra: nem kell félni a zenei könyvektől. Kallós Zoltán gyűjteményét 13 600 példányban adtuk ki!
László Ferenc: Benkő András Bartók-könyve volt az 1970-es év másik nagy kiadói teljesítménye.
Domokos Géza: Ez a tapasztalatunk is szerencsés volt. Nem nagyon bíztunk a sikerében, mert az volt az érzésünk, hogy túlságosan is a szakmának szól. És órák alatt elfogyott! S olyan kritikákat kapott a legkompetensebb hazai és külföldi szakemberektől, amelyekre nemcsak a szerző büszke, hanem a kiadó is. Megjegyzem, Benkő Andrásnak is ez volt élete első önálló kötete, így bizonyos mértékben őt is „felfedeztük”, már ami a nagyközönséget illeti; a zenei szakvélemény persze rég ismeri és tiszteli szakdolgozatai révén.
László Ferenc: A Csiga-biga palota?
Domokos Géza: Ezt a könyvünket rendkívül széles körben jelentkező igény hozatta létre. Az utóbbi években ismét sok szó esik a zenei anyanyelv ápolásáról, a népdalra alapozó zeneoktatásról; elég lesz erre vonatkozólag Szabó Csabának az Igaz Szó tavalyi, Bartók-számában közölt úttörő tanulmányára, a zenetanárok marosvásárhelyi és árkosi konferenciájára, a Nyárád menti kórustalálkozók élénk sajtóvisszhangjára hivatkoznom. Ehhez a konstruktív megmozduláshoz csatlakozott a Kriterion a Csiga-biga palotával, melyet tömegkönyvnek szántunk, sőt bizonyos mértékben tankönyvpótlónak is, hiszen köztudomású, hogy zenei tankönyveinkben milyen kevés a népdal. Ennek a kiadványunknak is szívmelegítő sikere volt. Több városunkban már elfogyott, s a második kiadást kérik. Számunkra ez a könyvecske különösen azért fontos, mert ez már a mi kialakulóban levő koncepciónk első szülötte.
László Ferenc: Miben áll ez a koncepció?
Domokos Géza: A zenei anyanyelv ápolását, a romániai magyarság zenekultúráját s ezen belül a népzenekultúrát kiadvány-„egyéniségekkel” kívánjuk szolgálni, melyek mindegyike új legyen, amelyek más és más módszerrel, különböző irányokból közelítve az anyaghoz, tisztán körvonalazott, sajátos szükségleteket elégítsenek ki. A Balladák könyve műfaj-monográfia volt, a romániai magyarság ajkán élő népballada-kincs felmérése. A Csiga-biga palota – mint alcíme is utal erre – óvodások daloskönyve, vagyis gyermekdal-antológia. Almási István kiadás alatt álló kötete, a Tavaszi szél vizet áraszt az ifjúság daloskönyve lesz. Kétszáz magyar népdalt tartalmaz, azt a minimumot, amit a válogató népzenetudós véleménye szerint mindannyiunknak ismernünk, énekelnünk kell. Zsebkönyv formátumban hozzuk ki, reméljük, hogy népkönyv lesz belőle, a széles körű népzenekultúra hatékony munkaeszköze. Kallós Zoltán ismét új kiadvány-típussal jelentkezik: az Új guzsalyom mellett műfaját tekintve személy-monográfia lesz; egy kivételes énekes, a klézsei Miklós Gyurkáné Szályka Rózsa teljes népdalrepertoárjának a rögzítése és feldolgozása. Ez a kötetünk abban is újdonság lesz, hogy lemezmellékletet adunk hozzá, melyről a legszebb darabokat lehallgathatja az olvasó; erre vonatkozólag elvben már meg is egyeztünk az Electrecord lemezgyárral. Másrészt: itt értékesítjük a Balladák könyvével kapcsolatos bírálatot: a gyűjtemény minden darabját kottával adjuk közre s két előszava lesz, melyek egyike a népzenetudomány, a másik az irodalmi folklór szempontjából elemzi majd az anyagot.
László Ferenc: Nagyon várjuk, hogy a differenciált kiadványtípusokra építő kiadói program Jagamas János 350 magyar népdalával is megajándékozza az olvasót. Nem ismerem a kéziratot, de tudom róla, hogy rendkívüli érték: a teljes romániai magyar népdalkincs tudományos felmérése. Megjelenésére népzenetudományunk művelői és az igényesebb népzenebarátok tömegei évek óta várnak.
Domokos Géza: Nem tudom részletesen rekonstruálni azt a több mint tízéves odisszeát, melynek során ez a balsorsú kézirat hozzánk került. A két éve alapított Kriterion nem kívánja a meg nem jelenésért a felelősséget a kiadó-elődökre hárítani, és ígéri, hogy mindent megtesz a kiadás érdekében. Evégett már fel is vettük a szerzővel a kapcsolatot.
László Ferenc: Szabad a Kriterionnak egy másik adósságát is szóvá tennem? Arról a bizonyos, rég vajúdó Seprődi-kötetről mit mond az igazgató az olvasónak?
Domokos Géza: A kiadó ártatlan! A kötet a szerzők lassúsága miatt késik. Már 1967-ben vagy 68-ban is benne volt az Irodalmi Könyvkiadó munkatervében, de máig sem készült el. Magunk is nagyon sajnáljuk a késést, hiszen Seprődi János a mi zenei gondolkodásunk leghaladóbb és legmaradandóbb hagyományát képviseli. Bartók Béla és Kodály Zoltán erdélyi népzenekutatásához az ő munkássága szolgált a legfontosabb előzménnyel, ő a romániai magyar zenetörténetírás első személyisége. A könyv szerepel az 1972-es tervünkben. Reméljük, hogy nem kell „továbbúsztatnunk” 73-ra.
László Ferenc: A sajátos hagyományok feltárását, tudatosítását szolgálja Lakatos István most kiadott cikkgyűjtem énye, a Zenetörténeti Írások is.
Domokos Géza: Ez a könyv alig pár hete jelent meg a könyvpiacon; korai volna még a fogadtatásáról összegező véleményt nyilvánítani. Egy biztos: ez a kiadványtípus is kezdetet jelent, melyet szívesen folytatna a kiadó.
László Ferenc: A sajátos hagyományok ápolásához én is fűznék egy javaslatot. Nemrég egy, a zenetanítás módszereivel foglalkozó megbeszélésen Szász Károly, a marosvásárhelyi Pedagógiai Intézet előadó tanára azzal érvelt az úgynevezett Kodály-módszer alkalmazása mellett, hogy az nekünk legsajátabb, jóval Kodály előtti hagyományunk, hiszen Székelykeresztúron már a múlt század hetvenes éveiben tanították a relatív szolmizációt; erről nyomtatott tankönyv és metodikai szakmunka tanúskodik. Utóbb meglátogattam Szász Károlyt, és megtudtam, hogy nagy terjedelmű, kimerítő tanulmányt ír erről a szenzációs előzményről. Ez, azt hiszem, már nem annyira zeneismertető-népszerűsítő irodalom volna, hanem kifejezetten tudományos, a szakmának – zenetanároknak, zenetörténészeknek – szóló szöveg; vállalkozna-e a Kriterion a megjelentetésére?
Domokos Géza: Örömmel. Mint ahogy kifejezetten tudományos szövegek, szakdolgozatok vannak abban a gyűjteményes Bartók-kötetünkben is, mely a napokban jelent meg, s amellyel az irodalmi- összművészeti jellegű, publicisztikai célzatosságú Bartók-könyv 1970–1971 után a Bartók-kultusz útján kívánunk továbblépni. Nem mintha mindenféle tudományos szöveg közlését feladatunknak tekintenénk, de tudjuk, mert tapasztaltuk, hogy vannak könyvek, amelyek tudományosak és egyben közérdekűek is, amelyeket megjelentetni: nemcsak a szakma érdeke, hanem ugyanakkor közügy is. Bartók-kultúránkat az említett köteten kívül egy, a Téka-sorozatban megjelenő magyar nyelvű és egy lényegesen bővebb román nyelvű levélválogatással szolgáljuk. Természetesen két különböző válogatásról van szó: előbbiben Bartók „hitvallás”-levelei kerülnek egymás mellé, vagyis azok, amelyekben a legközvetlenebbül nyilatkozik elveiről; utóbbiban a legfontosabb „hitvallás”-levelek mellett nagy számban szerepelnek majd a Bartók romániai kapcsolatait illusztráló, ilyen értelemben nélkülözhetetlen, dokumentumértékű levelek is, amelyek a magyarul olvasó szakembernek a Budapesten kiadott gyűjteményes kötetekben rendelkezésére állnak, románul azonban mindeddig nem jelentek meg.
László Ferenc: Remélem, csak véletlen, hogy a Téka eddig nem hozott zenei könyvet.
Domokos Géza: A Bartók-leveleken kívül három konkrét tervünk van. Lakatos István színes olvasókönyvet állított össze a kolozsvári zenetörténet dokumentumaiból; ez meg is jelenik 1972-ben. Szegő Júlia Mozart-levelekből ígért összeállítást. 1973-ra Wagner A jövő zenéje című írásának a kiadását vettük tervbe. Persze, várjuk a további szerzők és szerzőjelöltek ajánlatait is. Itt jegyzem meg, hogy Benkő András egy, a Bolyaiak zenei írásait ismertető szöveggyűjtemény és tanulmány tervével örvendeztetett meg. Jellegét tekintve ez is a Tékába vágna, de az anyag sokkal nagyobb, mint ezek a könyvecskék; valószínű, hogy minden sorozattól független, önálló kötet lesz belőle.
László Ferenc: Még két kérdésem van, ezek azonban már nem könyvekre, könyvcímekre vonatkoznak, hanem a Kriterion zenekiadói programjának egy-egy kulcspontjára. Az első: ha a kiadó – külső szerkesztő munkatársakra alapozva – ilyen sokat vállal és tesz a zenéért, nem kellene előbb-utóbb egy zenei szakszerkesztőt alkalmaznia?
Domokos Géza: Feltétlenül. Egyelőre azonban hiányzik a felkészült szerkesztő, akit erre a rendkívül felelősségteljes állásra megfelelőnek tartanánk.
László Ferenc: A zenei könyvkiadás legközelebbi perspektíváit végigbeszéltük. Beszélgethetnénk-e egyszer a Kriterion kottakiadói programjáról is? Köztudomású, hogy szépen bontakozó, fellendülőben levő kórusmozgalmunknak kottaanyagra van szüksége; enélkül nem tud továbblépni.
Domokos Géza: Egyszer beszélgethetünk erről is. De előbb kérdezze meg A Hét ebben a tárgyban az Editura Muzicală, illetve a Népi Alkotások Központi Háza igazgatóját. A kórusmozgalom kottákkal való ellátása elsősorban az ő feladatuk.
László Ferenc: Köszönöm a tanácsot, köszönöm az interjút.
Megjelent A Hét II. évfolyama 53. számában, 1971. december 31-én.