Az összeesküvés-elmélet úgy hangzik, hogy a magyar csapatok Kárpátaljára, a lengyelek Lviv megyébe vonultak volna be, mindezt egy NATO-békefenntartó misszió keretében. Az akcióról végül az ukrán ellenállást látva a varsói kormány mondott le – állítja Roman Giertych.
Orbán terve címet viseli az az eszmefuttatás, amellyel Roman Giertych lengyel politikus, 2006 május és 2007 augusztus között Lengyelország miniszterelnök-helyettese és egyben oktatási minisztere állt elő nemrég. A Facebookon közzétett terjedelmes bejegyzés azóta bejárta a lengyel sajtót, Magyarországon elsőként a 444 számolt be róla. Bizonyíték híján inkább tekinthető egyfajta összeesküvés-elméletnek, semmint valódi tervnek, mindenesetre a kormányzó lengyel Jog és Igazságossággal (PiS) meglehetősen kritikus politikus próbál logikusan érvelni és összekötni a szálakat, úgyhogy lássuk.
Roman Giertych alapvetően a magyar és a lengyel kormány Európai Unióval szembehelyezkedő magatartására keres magyarázatot, amelyet összekapcsol a február 24-én kirobbant orosz-ukrán háborúval. Az elmélet szerint az elmúlt évek valamennyi magyar és lengyel politikai mozgolódása egy tervnek volt a része, melynek keretében az orosz támadás után Ukrajna nyugati területeire Lengyelország és Magyarország csapott volna le: előbbi vitte volna Nyugat-Ukrajnát, utóbbi Kárpátalját.
Előhangként a volt miniszterelnök-helyettes elárulja, 11 éve találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel egy Róma környékén tartott konferencián, aki elmondása szerint már akkor kifejtette neki a geopolitikai elképzeléseit. Erre visszaemlékezve Giertych megjegyzi, hogy Orbánt intelligensnek, műveltnek, és egy kis ország miniszterelnökéhez képest némileg „fullasztónak” találta, hozzátéve, a magyar kormányfő már akkor sem volt túlságosan hízelgő véleménnyel Ukrajnáról.
Giertych eztán rátért arra, hogy Orbán volt az, aki annak idején rávette Jarosław Kaczyński PiS-vezért a szembehelyezkedésre az EU-val, s minden korábbi lépésüket összekötötte a mostani háborúval, az igazságszolgáltatás kormányzati befolyás alá vonásától a sajtószabadság korlátozásán át az EU-val vállalt sorozatos konfliktusokig. Mindennek ugyanis Giertych csak akkor lája értelmét, ha a magyar és a lengyel kormány feltételezte, hogy a közeljövőben nagy geopolitikai átrendeződésre kerül sor – különös tekintettel arra, hogy máskülönben a lengyel kormány miért vállalná az Európai Bíróság ítéleteinek nem végrehajtása miatt kiszabott uniós eurószázmilliós bírságokat.
E szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök már a háború előtt szólt Orbánnak és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnöknek arról, hogy a volt Szovjetunió egyes területeit visszaszerzi, és pufferzónákat hoz létre Oroszország körül. Állítása szerint az orosz elnök a később európai tanácsi elnökké avanzsáló Donald Tusk kormányfősége idején előállt egy hasonló koncepcióval, de akkor lehetetlen volt ehhez uniós országok támogatását megnyerni. Giertych úgy véli, hogy az orosz elnök Ukrajna déli területeinek gyors meghódítására számított, azzal azonban számolt, hogy a nyugati területekre nem marad elég ereje, ezért számított Magyarország és Lengyelország segítségére, amely akciót – miután Ukrajna NATO-segítségért könyörgött – egy „NATO-békefenntartó misszió” keretében lehetett volna végrehajtani. Bár ez ettől kezdve inkább Putyin-terv, mint Orbán-terv, az ötlet állítólag Kaczyńskinak is tetszett, így ugyanis a lengyelek és a magyarok egyfajta protektorátusként vehették volna át az irányítást Ukrajna egy része felett, tehát miközben Oroszország annektálta volna Ukrajna keleti területeit és bábkormányt hozott volna létre Kijevben, Nyugat-Ukrajnában létrejöhetett volna egy EU-párti, atlantista régió Magyarország és Lengyelország fennhatósága alatt. Giertych még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy „Belarusz is kapott volna valamit”, amit az alapján vezetett le, hogy az Aljakszandr Lukasenka által „véletlenül” kirobbantott migrációs válság nyomán a lengyel csapatok már amúgy is keleten állomásoztak, majd kifejti azt is, hogy a háború első napján a magyar csapatok felsorakoztak a magyar-ukrán határon.
Ami a Morawiecki-kormányt illeti, Giertych még a lengyel politikára általában jellemző Kreml-ellenességet is kétségbe vonja, mondván, hogy az Európával lebonyolított összes orosz export és import mintegy 55 százaléka Lengyelországon keresztül megy, így bár a varsói kormány szankciókról beszél, szerinte még a legegyszerűbbeket sem hajtotta végre. Azt is közölte, hogy amíg nem vált világossá, hogy Moszkva nem tudja egykönnyen bevenni Kijevet és az egységes nyugati hozzáállás nem vált egyértelművé, addig Varsó nem kardoskodott a Kijevnek adandó segítségnyújtás mellett.
Giertych eszmefuttatása eztán az európai radikális jobboldal varsói, majd madridi találkozójára is kitért, különös tekintettel a köztudottan Putyin-párti francia szélsőjobboldali elnökaspiráns, Marine Le Pen szerepére. Az Egyesült Államokkal való konfrontáció felvállalásaként értékelte az amerikai Discovery Inc. tulajdonában lévő lengyel TVN elleni lengyel kormányzati nyomást is, valamint a február elején zajlott Orbán-Putyin találkozót is kiemelte. A volt lengyel miniszterelnök-helyettes szerint mindez ugyanannak az átfogó tervnek a része volt, csak az ukrán ellenállást látva Varsó inkább kifarolt, s elhagyta az Orbán-Le Pen-Salvini szövetséget, majd elkezdte Ukrajna fő védnökének szerepét játszani. Giertych összeesküvés-elmélete szerint a lengyel kormány kijevi látogatása is csak ezt fedezte. Mindezek magyarázataként az alábbi érveléssel áll elő:
„Honnan tudom mindezt? Mert mi értelme ütni az amerikai beruházást, ha nincs megállapodása Putyinnal? Mi értelme teljesen figyelmen kívül hagyni az EU-t és kinevetni az Európai Bíróság ítéleteit, ha nem az, hogy tud egy közelgő, totális geopolitikai váltásról? Mi értelme találkozni az Oroszország által támogatott Le Pennel egy olyan időszakban, amikor már tudni lehet, hogy Ukrajna invázióra számíthat? Miért hívja meg a Putyin-pólót viselő Salvinit, ha Putyin ellen akar harcolni? Minek találkozni Orbánnal, aki minden hónapban Moszkvában van, ha nem azért, hogy a tervekben megegyezzen?Ha tudsz az invázióról, és a Nyugat oldalán akarsz állni, kerüld Orbánt, Putyin barátját, mint a tüzet.
Miért találkozna Putyin összes szövetségesével Madridban, ha az ellenkező oldalon akar állni egy háborúban, amelyről tudja, hogy hamarosan ki fog törni?”
Konklúzióként Giertych arra a megállapításra jutott, hogy ha Orbán Viktor terve sikerrel jár, az hosszú időre bebetonozta volna a magyar és a lengyel kormány hatalmát, s ez csak az ukrán ellenállás és a Nyugat összezárása miatt nem sikerült.
Hogy mindebből mi igaz, erősen kérdéses, mindenesetre Giertych-ről annyit érdemes megjegyezni, hogy korábban is egy elég érdekes figurája volt a lengyel közéletnek, a Lengyel Családok Ligája nevű euroszkeptikus párt elnökeként lett parlamenti képviselő, majd a Kaczyński vezette PiS 2005. évi választási győzelme után koalícióra lépett velük. Ekkor keményvonalas jobboldali politikát vitt, nem sokkal később azonban szakított szövetségeseivel és tíz éven belül már Tusk oldalán tűnt fel Brüsszelben, erősítve a PiS hangos kritikusainak táborát. Állítólag a telefonját is feltörték az izraeli kémszoftverrel, a Pegasusszal, ami mögött állítása szerint a varsói kormány áll.
Hasonló felosztási tervekről azonban már korábban is lehetett hallani, emlékezetes volt például, amikor Vlagyimir Zsirinovszkij, az orosz parlament alelnöke 2014. márciusában a Krím annexiója után levélben fordult a magyar, a lengyel és a román kormányhoz egy ehhez hasonlatos felosztási elképzelésre utalva.
Megjelent a Népszava Külföld rovatában 2022. március 19-én.
