Brian Cox lassan David Attenborough-hoz hasonló sztár lesz a brit ismeretterjesztő televíziózásban. Cox civilben a Manchesteri Egyetem részecskefizika-professzora, kutatott a CERN-ben is, de az utóbbi 10 évben egyre inkább a BBC-nél dolgozik, ahol fizikai és csillagászati témájú dokumentumfilmeket és rádióműsorokat készít. Minden megvan benne, ami a sztársághoz kell: okos (hiszen atomfizikus, ugye), jóvágású, 55 éves korából tíz évet könnyedén letagadhatna, sőt a nyolcvanas–kilencvenes években zenekarokban is játszott billentyűsként.
Az utóbbi évek egyik legsikeresebb BBC-dokusorozata volt a The Planets, amelyet nálunk A bolygók világa címmel vetítettek. A sorozat (meglepetés!) a bolygókról szólt, és most jelent meg magyarul a műsor alapján íródott könyv A bolygók élete címmel. A kötetet Cox mellett társszerzőként Andrew Cohen, a BBC dokumentumfilm-részlegének vezetője is jegyzi, pontosabban ő írta szinte az egészet (minden fejezetnél fel van tüntetve az író, és Cox csupán a bevezetőt és a Földről és Marsról szóló összevont fejezetet írta, minden más Cohen munkája). Ennek ellenére a könyvet Cox nevével és arcával adják el, ő nyilatkozik róla, több helyen csak őt tüntetik fel szerzőként (a magyar kiadásban viszont Cohent írták előre, ami jó pont).
A sorozatot mindenki imádta, a Guardian konkrétan „a világűr Attenborough-jának” hívja Coxot. A sikerben nagy szerepe volt a sorozat képi világának, a felvételek helyszíneinek és a műsorvezető karizmájának. Kérdés azonban, hogy mindezt hogyan lehet átemelni egy könyvbe. És még nagyobb kérdés, hogy mi újat lehet mondani egy olyan könyvben, amit már megírtak ezerszer. Hiszen lássuk be, az a koncepció, hogy írjunk egy könyvet A bolygók címmel, és a fejezetekben vegyük végig a Naprendszer bolygóit, első hallásra nem tűnik kifejezetten innovatívnak.
De ez a kétség csak addig tart, amíg az ember ki nem nyitja a A bolygók életét. A könyv úgy szól egy ismertnek hitt témáról, hogy még az is percenként elcsodálkozhat olvasás közben, aki azt gondolta, amatőr szinten viszonylag jól ismeri a naprendszerünk égitesteit. Ebben a könyvben megvan a potenciál arra, hogy hasonló szerepet töltsön be a csillagászati ismeretterjesztésben (és általában a tudomány népszerűsítésében), mint évtizedekkel ezelőtt Carl Sagan Cosmos című sorozata és könyvei. Természetesen Cox is a Cosmost és Sagant nevezi meg, amikor arról kérdezik, hogy miért lett fizikus.
Cox az általa írt Marsról és Földről egyszerre szóló fejezetben kifejti, hogy szerinte az emberiség fennmaradása szempontjából szó szerint létfontosságú kérdés az űrkutatás és konkrétan a Mars meghódítása. Ha megnézzük a többi bolygót, nyilvánvaló ívet húz élettörténetük, és a vége sosem szép. Ezért a puszta túlélésünk függ attól, hogy képesek leszünk-e más bolygókra is terjeszkedni. Ez természetes módon Konsztantyin Ciolkovszkij, az űrkutatás fő teoretikusa híres mondását juttatja az ember eszébe: „a Föld az emberiség bölcsője, de nem maradhatunk örökké bölcsőben”. Olyannyira, hogy a bölcső Cox tételmondataiból sem maradhatott ki: „A Marsnak kulcsfontosságú szerepe kell legyen a jövőben. Ha nem megyünk oda, akkor nem megyünk sehová, és ha sehová sem megyünk, akkor itt fogunk meghalni. Ha új életet lehelünk az öreg vörös bolygóba, akkor az nekünk is új életet ad; ez lesz az első lépésünk a bölcsőből a csillagok felé.”
Andrew Cohen és Brian Cox: A bolygók élete. Ford.: Both Előd. Akkord Kiadó, 2023. 5999 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/33. számában jelent meg augusztus 18-án.
