A Magyar Hang cikke.

Magyar Péter, Romsics Ignác és Ruff Bálint (Forrás: Magyar Péter/Facebook)

Romsics Ignác Széchenyi-díjas történésszel, akadémikussal, egyetemi tanárral beszélgettünk a nemzetünk előtt álló sorskérdésekről. Professzor úrnál talán senki nem ismeri jobban a magyar történelmet – ezekkel a mondatokkal osztott meg Magyar Péter egy olyan fotót, amelyen Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszterrel közösen Romsics Ignáccal láthatók.

A miniszterelnök két napja, vagyis kedden már megosztott egy ehhez hasonló fotót, amikor – szintén Ruff Bálinttal együtt – Fülöp Botonddal, vagyis a Vidéki prókátor néven ismertté vált ügyvéddel találkozott. „Aki nélkül valószínűleg nincs rendszerváltás” – írta akkor a kormányfő, utalva arra, hogy a Vidéki prókátornak jelentős szerepe volt a kegyelmi botrány kirobbantásában. Azt is hozzátette, hogy az elmúlt 2,5 év alatt sokszor érezte, hogy rengeteg mindent hasonlóképpen látnak, és sokszor jelentettek neki nagy segítséget az ügyvéd úr posztjaiban megfogalmazott javaslatok, mégis, most találkoztak először.

Polgár Judit visszautasítása óta tudható, hogy a Tisza keresi azt, akit javasolna köztársasági elnöknek Sulyok Tamás helyére. A mostani bejegyzés kommentjei között is többen úgy értelmezték – akárcsak Fülöp Botond esetében –, hogy egy lehetséges jelöltről lehet szó. Az elmúlt napokban egyébként mindkettőjük, vagyis Romsics Ignác és a Vidéki prókátor neve is felmerült már a közbeszédben.

Fülöp Botond könyvét a Magyar Hang adta ki, az Én, a vidéki prókátor elérhető webshopunkban.