hanem a jogállamiságot. Fotó: Facebook/Hadházy Ákos
Magyar Péter már a kampányban úgy fogalmazott, hogy a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal a fideszes Szuverenitásvédelmi Hivatal helyére lép, olyannyira, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal költségvetését a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal tevékenységére fordítják. A hasonlóság és a párhuzam nyilvánvaló, mindkét szervezet kampányígéret és politikai célokból született. Mindez nem vetett jó fényt – az ígéretei szerint – jogállamiság helyreállítására vállalkozó Tisza-kormányra, pedig a Ruff Bálint által benyújtott törvényjavaslat szövegét akkor még nem is ismertük. A törvényjavaslat hűen tükrözi a politikai jelleget, a jogállamiság szempontjából pedig ijesztő.
A vagyonvisszaszerzési hivatal egy párhuzamos intézmény, ami diktatúrák sajátja, mert kiveszi az állami intézményrendszer kezéből egy feladat irányítását és végrehajtását, és azzal párhuzamosan végez ugyanolyan feladatot. Ennek egyértelműen és elkerülhetetlenül politikai céljai vannak, a működése ezt fogja tükrözni. A vagyonvisszaszerzési hivatal megkettőzi egyebek mellett a nyomozóhatóságot, s a törvényjavaslat szerint leginkább az ügyészséget. A törvényjavaslatban nem definiált az, hogy milyen tényállás meríti ki a közvagyon elleni bűnözés fogalmát, ennek ellenére az ügyészségnek megfelelő jogköröket lát el és tevékenységet folytat, vélhetően a Btk.-ban meghatározott esetekben.
A törvényjavaslat 5. §-a szerint a vagyonvisszaszerzési hivatal előkészítő eljárást folytat, illetve felügyeli más szerv előkészítő eljárásának törvényességét. Milyen alapon veszi át más nyomozóhatóságok felügyeleti jogát a hivatal? Mely esetekben teheti ezt meg? Ez a felügyeleti jog kiterjed az ügyészségre is? A vagyonvisszaszerzési sóhivatal az ügyészség felettese lesz, vagy csak joga lesz egyes esetekben felügyeletet gyakorolni akár felette, akár az ügyészség felügyelete alá tartozó más nyomozóhatóságok felett? Ki dönti el, hogy mely ügyekben folytathat előkészítő eljárást, később nyomozást a vagyonvisszaszerzési hivatal az ügyészség mellett vagy helyett?
A törvényjavaslat szerint a hivatal „felügyeli, hogy a nyomozó hatóság a felderítést a törvény rendelkezéseit megtartva végezze, továbbá irányítja a vizsgálatot”, ami tipikusan ügyészségi hatáskör, miközben megmarad az ügyészség is. A vagyonvisszaszerzési hivatal minek alapján veszi el az ügyészség jogkörét, minek alapján rendel magához ügyeket, az ügyészségnek ilyenkor mi a teendője? Hogy félreálljon? A következő pont szerint a vagyonvisszaszerzési hivatal „nyomoz”, majd „jogszabályban meghatározott egyéb jogokat gyakorol a nyomozással összefüggésben”. Az, hogy mely jogszabályokban rögzített mely jogokról van szó, az nem derül ki.
Jog
Ez eddig teljes káosz, leginkább annálfogva, hogy a törvényben nem látszik, hogy az új hivatal felettes szerve lenne az ügyészségnek és a rendőrségnek, mégis olyan feladatot és jogköröket kap, mintha az lenne. Nem világos, hogy mi alapján, mikor és ki dönti el, hogy mikor, milyen ügyekben veheti ki az új hivatal a feladatot és a jogköröket a rendőrség, a NAV, más nyomozószervek és főleg az ügyészség kezéből, felügyeletet gyakorolva nemcsak saját nyomozásai, hanem az ügyészség felügyelete alá tartozó nyomozások fölött is. Ez olyan, mintha a politikai szempontból fontos és kényes ügyeket ellenőrizetlenül magához rendelhetné egy párhuzamos hatóság, és azt tesz azokkal, amit akar.
Ha ennek nem az a célja, hogy tisztára mosson egyes személyeket vagy ügyeket, hanem fordítva, akkor egyik oldalról felveti a politikai motiváltságot, másrészt megkérdőjelezi a rendőrség és az ügyészség függetlenségét és szakmaiságát. De ezután jön a legdurvább rész: „közvádlóként gyakorolja a vádemelés közhatalmi jogkörét, a bírósági eljárásban képviseli a vádat, továbbá gyakorolja a büntetőeljárásról szóló törvényben számára biztosított jogorvoslati jogokat”. Akkor ez egy párhuzamos másik ügyészség, ami a javaslat szerint számos jogszabályban meg is jelenik: mindenhol, ahol az ügyészség és a rendőrség szerepel, automatikusan beírják a vagyonvisszaszerzési hivatalt is.
Ezért a felügyeletet és a jogorvoslatot elintézik azzal, hogy az azonos azzal, ami a rendőrségre és az ügyészségre, általában a büntetőeljárásra vonatkozik bírósági szakban. De addig sok minden történik, a hivatal önálló ténykedéseit illetően jogorvoslati lehetőség nélkül. A hivatal vizsgálata megtámadhatatlan, a jogorvoslat csak a végén, a konkrét büntetőeljárásnál nyílik meg, addigra viszont a hivatal már betekintett mindenbe. A másodfokú, felettes ügyészi jellegű jogorvoslati fórum szerepét például az NVVH kijelölt vezetője tölti be. Vagyis a hivatal fölött nincs külső szakmai felettes, a felülbírálatot a saját vezetője végzi, kivéve, ahol a büntetőeljárási törvény kötelezően bíróságot ír elő.
Ez alátámasztja, hogy a szervezet nagyrészt önmagát ellenőrzi.
A jogorvoslat pont ott hiányzik, ahol a legnagyobb szükség lenne rá: a szelektív ügykiválasztásnál, és a hivatal lényegében önmaga felettes fóruma. Amikor az NVVH egy ügyet saját hatáskörbe von, akkor az ügyészség helyébe lép, gyakorolja az ügyészség adott eljárási jogköreit, s a saját hatáskörbe vonásról szóló döntés ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye. Az indokolás kifejezetten azt mondja, hogy nincs önálló jogorvoslat a saját hatáskörbe vonó döntéssel szemben. A Helsinki Bizottság állásfoglalása is azt mondja, hogy „jogállami garanciák hiányoznak”. Méghozzá nagyon széles (csaknem korlátlan) jogkörrel felruházott szervezettel szemben.
Amikor már büntetőeljárásban jár el, akkor ugyanazokat a rendes és rendkívüli büntetőeljárási jogorvoslatokat alkalmazzák, mint az ügyészség esetében. A részletes indokolás hosszasan ismerteti, hogyan illesztik be az NVVH-t a büntetőeljárási jogorvoslati rendszerbe. Viszont ez nem válaszolja meg a problémát, ami nem az, hogy egy ítélet ellen lehet-e fellebbezni. Hanem az, hogy ki ellenőrzi, amikor a hivatal magához von egy ügyet, ki vizsgálja felül ezt a döntést, ki ellenőrzi a vizsgálat megindítását, még inkább ki ellenőrzi a közvagyonvédelmi felügyelet elrendelését, ki ellenőrzi a rendkívül széles vizsgálati jogosítványok alkalmazását. Erre a törvényben nincs független bírói vagy ügyészségi kontroll.
Az egész törvény legsúlyosabb és legérzékenyebb része pedig az, hogy a 40. § szerint a vizsgálati cselekmények során hozott együttműködésre kötelező határozat ellen nincs jogorvoslatnak helye. Márpedig itt történik a legnagyobb zaklatás, itt történhetnek a legnagyobb visszaélések, amelyekkel szemben mindenki védtelen. Nemcsak az nem világos, ki ellenőrzi a Hivatalt, hanem a törvény indokolása kifejezetten rögzíti, hogy a Hivatal saját hatáskörbe vonó döntése ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye, a vizsgálat során hozott együttműködésre kötelező határozat ellen szintén nincs jogorvoslat.
Ez olyan, minden felett álló, különleges státusszal rendelkező nyomozóhatóság, és egyben ügyészség lesz, amely önmagát ellenőrzi, önmaga gyakorol felügyeletet saját maga, saját nyomozásai, vádemelései felett. Olyan hatáskörrel rendelkezik, amelyekkel egyetlen más bűnüldöző szerv sem, amely nyomást gyakorolhat az igazságszolgáltatásra és a bíróságokra is. Ahol a vagyonvisszaszerzési hivatal megjelenik, ott mindenkinek félre kell állnia, engedelmeskednie kell. A törvényjavaslat inkább egy törvények felett álló hivatal képét vetíti előre, ettől a szervezettől (NVVH) már most félni kell. Nem érdemes ennek örülni, hogy ez csak Orbánt érheti el, mert lehet, hogy fordítva lesz.
Az igazán veszélyes az, hogy a javaslat nem rendel a hivatal fölé ügyészségi, bírói vagy más független intézményi kontrollt. Ez lenne a jogállami minimum. Enélkül ez a hivatal törvények felett állónak látszik és megfélemlítő. Mindenkivel szemben törvényesen kell eljárni, és mindenkinek jogot kell biztosítani arra, hogy magát megvédje. Ha egy hivatal fölött semmiféle jogi, szakmai kontroll nem létezik, az egy idő után akkor is fenyegető intézménnyé válik, ha nem ez volt a létrehozásának a célja. Ebben az esetben nem lehet elkerülni az önkényességet, s a szervezet önálló hatalmi központtá válását. Ezt nem pótolja, hogy a büntetőeljárás bírósági szakaszában már működik az általános jogorvoslat.
Egy passzus kitér arra, hogy a hivatal „a büntetőeljárásról szóló törvényben számára biztosított jogorvoslati jogokat” gyakorolja, de arról egyetlen szó nincs, hogy ennek a mindenkitől független, ellenőrizetlen hivatalnak a ténykedésével és intézkedésével szemben hol van bárkinek biztosított jogorvoslati lehetősége. Ha a mindenen kívül álló vagyonvisszaszerzési hivatal közvádlóként lép fel és belép a büntetőeljárási folyamatba, akkor a bírósági fellebbezés lehet jogorvoslat. Azonban normális esetben a nyomozás ellen is lehet tiltakozni, panaszt tenni, jogorvoslatot kérni, itt ennek nincs nyoma. A hivatal által magához vont ügyekben a hivatal dönt a büntetőeljárás indításáról vagy nem.
A jogállami gondolkodás egyik alapelve, hogy a büntető igazságszolgáltatásban a hatáskörök világosan elhatároltak legyenek, a felelősségi viszonyok egyértelműek legyenek, és minden állami kényszerintézkedés ellen létezzen hatékony jogorvoslat. Ha egy törvény ezekre nem ad világos választ, az súlyos probléma. Demokratikus államokban kivételesen indokolható, ha egy új szerv ugyanazokat a funkciókat látja el, amelyeket már létező alkotmányos intézmények gyakorolnak. Ezért rá kell mutatni a veszélyre, hogy egy ilyen konstrukció gyengítheti a rendes ügyészséget, s bizonytalanná teheti a hatáskörök elhatárolását.
A hivatallal minden jogi személy, állami szerv és magánszemély köteles együttműködni, de a hivatal fölött semmiféle ellenőrzést nem gyakorol senki. Csupán egy évben egyszer beszámol a parlamentnek, egyébként önjáró szervezet, amelynek mindenhez joga van, bármit bekérhet, bármit ellenőrizhet, minden adatba betekinthet, senki nem tagadhatja meg az együttműködést, különben természetes személy esetén ötvenezer forinttól ötvenmillió forintig, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén ötszázezer forinttól ötmilliárd forintig (!) terjedő bírsággal sújtható. A hivatal minden céges papírba betekinthet, minden szervezetet vizsgálhat, átvilágíthat, mindent átnézhet.
A Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz hasonlóan az Államvédelmi Hatóságra emlékeztető szervezetnek az általános nyomozati és ügyészi jogkörökön kívül főleg három rettegett tevékenysége lesz: 1. a közvagyonvédelmi kockázatértékelés, 2. a közvagyonvédelmi vizsgálat, 3. a közvagyonvédelmi felügyelet. Ez a három lépés egymásra épül. A törvény szövegéből sem világosan meghatározható közvagyonvédelmi kockázatértékelés alapján indítanak közvagyonvédelmi vizsgálatot, ennek eredménye lehet a közvagyonvédelmi felügyelet, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a hivatal ráteszi a kezét a cégre, és „dönt a gazdálkodó szervezet legfőbb döntéshozó szerve hatáskörébe tartozó ügyekben”.
Ha egy cég „együttes nettó árbevétele összegének hetvenöt százalékát bármely lezárt adóévben eléri” a bármely állami megbízásból származó, vagy állam által garantált hitelből származó bevétele, az már indok a közvagyonvédelmi kockázatértékelésre, s a folyamat beindítására. Ez már csak azért is nevetséges, mert egy 75 százalékos bevételi arányt meghaladó esetben sem feltétlenül korrupcióról van szó, míg a 75 százalék alatti bevételi arány teljes összege is származhat korrupcióból. Ezt nem ez az arány dönti el. Amúgy ezt leszámítva „a közvagyonvédelmi kockázatértékelés” az önkényes eljárás új magyar neve, mert semmi kézzelfogható definíciója nincs a törvényjavaslatban.
Mindez csak felszínes áttekintése a benyújtott javaslatnak, amelynek deklarált célja a közvagyon védelme, viszont a visszamenőleges hatályú vagyonvisszaszerzésre egyáltalán nem garancia, hanem ellenkezőleg. A törvényjavaslat szerint a hivatal senkitől semmiféle utasítást nem fogadhat el, ha ilyet tapasztal, jelentheti az Országgyűlés bizottságának, amelyben többségben ülnek a kormánypárti képviselők, ahonnan az ilyen jellegű külső beavatkozás érkezhet, s ahonnan kinevezték azokat, akiknek semlegesnek kell maradniuk a törvény szerint. Aki ismeri Magyarországot, az tudja, hogy ezt a szervezetet informálisan kézzel vezérelhetik. Nem véletlenül zárták el a független Hadházy Ákost a vezetésétől.
A hivatal illeszkedik a „Tisza” politikai narratívájába, amely az Orbán-rendszert mindössze a korrupcióval és a lopással, a jogállam helyreállítását pedig a korrupció elleni harccal, s a Fidesz által ellopott tetemes vagyon egy részének visszaszerzésével azonosította. A hivatal az alkotmányos rend megdöntésének tényéről, a hatalmi ágak szétválasztásának, a fékek és ellensúlyok rendszerének megszüntetéséről tereli el a figyelmet. Ami az előző rendszer vezetőinek felelősségre vonását és lopott vagyonuk visszaszerzését illeti, ez a hivatal a legkiválóbb arra, hogy ezt megakadályozza: szelektálja, kiket vonjanak büntetőeljárás alá és kiknek adjanak szabad elvonulási lehetőséget.
Ezért ez a megfélemlítő, államvédelmi hatóság szerepét betöltő, fenyegető, nem jogállami hivatal éppen ellenkezőjét jelentheti, mint amit a polgárok remélnek tőle, amivel a propaganda igyekszik meggyőzni őket. Nincs olyan disztópia, amelynek ez a hivatal ne felelne meg. Szakmailag ennek a szervezetnek az ügyészségen belül kellene működnie a szokásos jogállami keretek között, méghozzá azzal a profillal, hogy az ügyészség által vizsgált bűncselekmények közvagyont érintő típusait ennek az osztálynak szignálják ki. Ha Magyar Péter valóban jogállamot akarna, akkor ezt tette volna. Ez a szervezet az új rettegett „ÁVH” lehet. A közvélemény támogatásával, mert igazságtételt remélnek tőle.
Ha Magyar valóban felelősségre akarná vonni Orbánt, a strómanjait, a családtagjait, a minisztereit és az oligarcháit, már régen megszülettek volna a feljelentések és elindultak volna a nyomozások. Ezek hiánya azt a gyanút veti fel, hogy Magyar kiegyezhetett Orbánnal, a legfőbb bűnösöket pedig futni hagyja, mert ennek a tétlenségnek ez egyik logikai magyarázata. Ennek eszköze lehet ez a hivatal, amelynek „függetlenségére” hivatkozva lehet széttárni a kezeket, hogy nem tehetünk semmit. A vagyonvisszaszerzési hivatal a legkiválóbb példája annak a magyar mondásnak, hogy ha valamit nem akarsz megtenni, hozz létre egy hivatalt.
A helyzet ennél is rosszabb. Mostantól mindenki veszélyben van, mert ez a politikai célból létrehozott hivatal arra száll rá, akire akar, s bármit megtehet. S megtörténhet, hogy ez éppen nem azokkal szemben történik meg, akik ellen állítólag létrehozták. Orbán és társai megúszhatják, mások pedig a jogállamiság és az ellenőrzés, jogorvoslat hiánya miatt retteghetnek. Az Orbán-rendszer alkotmányosan még érintetlen, de megszülethet egy tipikus diktatórikus hivatal, amely típusa, s előképe lehet hasonló hivatalok létrehozásának.
