– Kezdjem azzal a nagy felfordulásban, hogy gratulálni szeretnék a MÚRE vezetőségének: a megjavult kommunikációért (gyors reagálások, közlemények, beleértve a feljavult honlapot), ugyanakkor – bár volt már róla szó – hogy elértétek a közhasznúsítást.
– Köszönjük, hogy ezeket észlelted. A gyors reagálás egyrészt természetes elvárás, másrészt kétélű a dolog, néha tapasztaltam, jobb nem azonal, olykor indulattól vezetve véleményt mondani, előtte érdemes tájékozódni, több szempontot megvizsgálni, stb. Például nagyon örültem a hírnek, hogy a Székelyföldön a megszűnések után új hetilap indul, a Heti Hírmondó, gondoltam is, kellene gyorsan egy üdvözlő nyilatkozat, aztán arra jutottam, előtte szívesen a kezembe venném a lapot. Biztos vagyok abban, hogy a jövőben jelennek meg még új, nyomtatott periodikák a romániai magyar sajtópiacon. Meg persze online próbálkozások is. Az viszont nem boldogít, amikor látok egy vadonatúj weboldalt, amelyiknek még impresszuma sincsen, saját tartalma sem, mégis, már indulása pillanatában büszkélkedhet pályázati támogatással.
– S a nyugdíjak?… Folyósítják már tagjainknak az ötven százalék kiegészítést, „indemnizációt”?
– Igen, azok, akik a legkorábban beadták a kérelmeket, a napokban már meg kapták a kiegészítést, mások esetében folyamatban van az elbírálás. Az a tapasztalatunk, hogy a megyei nyugdíjbiztosítók nem egységesen működnek, például Arad és Kolozs megye esetében észlelünk akadékoskodásokat. Másutt kifejezően segítőkész az ügyintézés. Az év végéig sikerült részteleiben véglegesíteni az igazolások kiadásának a módszertanát, ezek alapján elmondhatjuk, valóban az juthat hozzá ehhez a pótlékhoz, aki szakmai teljesítménye, pályája alapján ezt kiérdemelte.
– Eltelt két hét, kezdenek magukhoz térni a „felületekké” degradált lapok. Azt tudom, hogy pont az év végén Marosvásárhelyen már nemigen voltak kaphatók szabadárusításban. Mit kellett volna tenniük elkerülni a véget? Úgy vettem észre, nem volt sok panasz búcsúcikkeikben a gazdira.
– Bármilyen furcsa, de természetes jelenség, hogy egy megszűnő lap utolsó számai iránt megnő az érdeklődés. Nem tudok s nem is szeretnék erről többet mondani, túl azon, hogy továbbra sem értem a döntést, amivel a kiadói csoporthoz tartozó valamennyi nyomtatott lapot leállították.
– Vannak jó, kevésbé jó, esetleg rossz megoldások? Mi lesz a sok elbocsátott kollégával? A Krónikásokat külön sajnálom, hiszen sokukkal kollégák voltunk az indulásnál.
– Nem tudom, mi lett volna a jó vagy kevésbé jó ebben az esetben, nincs információm, nincs rálátásom. Természetesen az lenne az üdvös, ha minél többen megmaradnának a szakmában, illetve visszatérhetnének oda.
– Hogyan befolyásolja a Magyarországról támogatott lapok „összeomlása” után megmaradt nyomtatott újságok (például a Népújság vagy a Szabadság) helyzetét, sorsát, lehetőségeit (konkrétabban színvonalát, tartalmát, tartalmasságát, terjesztését stb.) a konkurencia jó részének az eltűnése a nyomtatott lapok piacán?
– Látszólag kedvező hatású, ha versenytársak tűnnek el a piacról, ám a két háromszéki napilap esetében is láttuk, hogy ez ennél bonyolultabb. Létezhetnek közös érdekek, lapterjesztés, papírbeszerzés, nyomda. Nyilván érdemes megpróbálkozni a lap nélkül maradt olvasók megszólításával, de ez sokkal összetettebb annál, mintsem egyik napról a másikra összeadódna a két lap példányszáma. Színvonallal, tartalommal, terjesztéssel ettől függetlenül is érdemes folyamatosan foglalkozni, azért, hogy erősebbek maradjanak az érveink a nyomtatott lapok megtartása mellett.
– Meglehet, az első bekezdésben kifejezett örömömhöz hozzájárult a remek cím is – Struccok és főnixek –, ami alatt a MÚRE weboldalán megjelent a beszámoló arról, hogy Lapok és kiadók színe és fonákja. Változatok, támogatások, lehetőségek címmel gyorsan kerekasztal-beszélgetést tartottatok az új helyzetről. (Lásd ITT!) Itt hagnzott el, hogy „a lapok főszerkesztői szerint a politika soha nem szól bele abba, hogy mi jelenhet meg a másnapi lapszámban, nem szabja meg miről, hogyan és mikor kell írni. Politikai cenzúra nincs, a nyomtatott sajtó egyetlen cenzora az előfizető”. Úgy vélem, a cenzúra nem merül ki abban, hogy „a politika soha nem szól bele abba, hogy mi jelenhet meg a másnapi lapszámban, nem szabja meg miről, hogyan és mikor kell írni”; észleletem szerint – amit, nyugodtan mondhatom, nem egy kollégáé alátámaszt – rengeteg minden történik Magyarországon, kemény hírértékű dolog, amiről az onnan finanszírozott lapok, de még a „függetlenek” sem igen számolnak be az erdélyi olvasóiknak. Rendben, ne nevezzük cenzúrának, tiltásnak, de ennek mi lehet az oka?
– Nézd, elüthetném a kérdésed élét azzal, hogy szerencsére nincsenek tapasztalataim ezen a téren, azt viszont megtapasztaltam a kilencvenes évek Bihari Naplójánál, hogy amíg egy lap gazdaságilag önfenntartó, akkor nincs semmiféle megfelelési kényszer, ami sok esetben fölöslegessé teszi a közvetlen beleszólást. Ugyanakkor a támogatás, a finanszírozás nem jár együtt automatikusan tartalmi elvárásokkal, de a lehetőség ez esetben ott lóg a levegőben.
– Túl a problémák feltérképezésén van jele annak, hogy a MÚRE képes lesz valami módon segíteni, intézkedni? A tagságban tapasztalható-e, illetve várható-e mozgás a sajtónkkal történtek nyomán?
– Nekünk nincsenek lehetőségeink „intézkedésekre”, ami szerintem rendjénvaló. Javasolhatunk, felhívhatjuk a figyelmet jelenségekre, segíthetünk a problémák feltérképezésében, figyelünk a tagjaink s más kollégák helyzetére. Illetve szervezhetünk szakképzési programokat, szakmai találkozókat, ezekre vonatkozóan vannak terveink is. Sőt, ez a közhasznúsítással együtt járó kötelezettség. Aminek nagyon örülök: az utóbbi hetekben sok új tagfelvételi kérelem érkezett, ráadásul az új jelentkezők többsége fiatal és középkorú, továbbá területileg is színes a jelentkezők köre. Szeretném, ha minél több aktív tagunk lenne, próbálunk többeket bekapcsolni a programjainkba, hiszen az a cél, hogy a MÚRE-tagság ne merüljön ki a tagdíjfizetésben.
– Egykori MÚRE-elnökként is sok sikert ennek a hagyományos óhajunknak a teljesüléséhez. Bizakodóbb vagyok, mint bármikor. A baj nem velünk van.
