Rendkívül fontos stratégiai témában fontos cikket közült a Népszavában Andor László egyetemi docens, a közgazdaság-tudomány kandidátusa, az Eszmélet című társadalomkritikai folyóirat egykori főszerkesztője, 2005 és 2010 között a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatósági tagja, 2010–2014 között az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa.
A Szociális Jogok Európai Pillérét 2017 novemberében fogadták el. Sokan ezt egy sorsdöntő, az EU fejlődésében új szakaszt nyitó lépésnek tekintik. Mi több, május 7-én – azaz holnap – Portóban szociális csúcstalálkozóra kerül sor, amely ennek a Szociális Pillérnek a gyakorlati megvalósításával foglalkozik, támaszkodva az Európai Bizottság által 2021. március 4-én kibocsátott Akciótervre.
A SZOCIÁLIS PILLÉR
A 2017-ben elfogadott Szociális Pillér összefoglalja azt a húsz szempontot, amely alapján az egyes tagországok szociális modelljei, azok teljesítménye és minősége megítélhetővé válik (oktatás, egészségügy, ifjúsági garancia, szociális párbeszéd, idősgondozás stb.). A húsz szempontot három fejezetbe szervezték, úgymint: 1./ esélyegyenlőség és hozzáférés a munkaerőpiachoz, 2./ méltányos munkafeltételek (ideértve a bérek kérdését is), valamint 3./ a szociális védelem és társadalmi befogadás. A Juncker-féle Bizottság 2017-ben egy szociális eredménytábla bevezetését is szükségesnek látta, hogy az segítsen visszaterelni az európai gazdasági és társadalmi fejlődést a konvergencia medrébe.
Vajon révbe ért-e a szociális Európa? Mondhatjuk-e, hogy megoldódott az az egyenlőtlenség, amely a gazdasági integráció javára, a szociális haladás rovására mindig is fennállt az Európai Közösség, majd pedig Unió történetében? Nos, egyelőre ez túl merész kijelentés lenne.
INTÉZMÉNYI GARANCIÁK
A Szociális Pillért annak idején Stockholmban egy informális találkozón fogadták el, ahol az Európai Unió intézményeinek vezetői ellátták kézjegyükkel, de a tagállamok állam- és kormányfői nem tették ezt meg; Angela Merkel például nem is tűnt fel a találkozón. A Szociális Pillér megszületése után éveket kellett várni arra, hogy ne csak elméleti dokumentumról beszélhessünk, hanem a változás hajtóművéről.
Fontos fejlemény, hogy a 2021-es Akcióterv – a Junckerék által félretolt Európa 2020 Stratégia mintájára – visszahozta a hosszú távú tervezést, célszámokkal együtt. A Nicolas Schmit (a munkahelyek és szociális jogok biztosa) által beterjesztett új célszámok értelmében az Unió egészének 2030-ra el kellene jutnia a 78 százalékos foglalkoztatási rátához. Emellett el kell érnie, hogy a dolgozók 60 százaléka részt vegyen valamilyen továbbképzésben, és 2020-hoz képest legalább 15 millióval csökkenjen a szegénység vagy társadalmi kirekesztés által fenyegetettek száma.
Ezek egyelőre a Bizottság célszámai; fontos lenne, hogy azokat az Európai Tanács is megerősítse. Az is fontos lenne, hogy a Bizottság intézményi változásokkal megmutassa: nem parciális, az Unió egésze szempontjából marginális célszámokról van szó, hanem olyan közös törekvésekről, amelyek megvalósítása érdekében a szociális ügyeknek más kormányzati területek alárendelhetők. Egy ilyen változást például az garantálhatna, ha az Európai Bizottságban a szociális ügyek felelősét alelnöki szintre emelnék. Ez annál is indokoltabb, mert Ursula von der Leyen olyan fantázianevek alatt vezetett be alelnöki pozíciókat, mint „az európai életforma promóciója”, vagy „demokrácia és demográfia”.
A garanciák sorát bővítve szükséges lenne megerősíteni a szociális partnerek befolyását is, egyértelművé téve részvételüket az EU gazdasági kormányzásában (beleértve olyan jelentős programokat, mint a „Next Generation EU” újjáépítési alap). Az Andrea Nahles, volt német munkaügyi miniszter által jegyzett jelentés útmutatását követve az Európai Bizottságnak hathatósabb támogatást kellene nyújtania a tagállami szociális partnerek képességfejlesztéséhez is, mégpedig a reprezentativitás adatainak tekintetbe vételével.
SZOCIÁLIS UNIÓ
Az erősebb szociális dimenzió szükségességére rámutatva Frank Vandenbroucke és Maurizio Ferrera már 2018 végén vitát nyitott arról: most van-e itt az ideje a Szociális Unió napirendre tűzésének, s ha igen, milyen elemekből kell annak programját összeállítani. Ferrera és Vandenbroucke is azt hangsúlyozza: a Juncker-féle Szociális Pillér csak a kiindulópont, és gyorsan tovább kell lépni. Szerintük csak értékekből, normákból és szabályokból nem lesz kohézió: konkrét, anyagi szolidaritást kell vállalni egy közösségen belül.
A szociális napirend felduzzasztása sok országban csak korlátozott hatást tud kifejteni, ha nem történik reform egyidejűleg másutt (olyan területeken, mint a valutaunió, a pénzügyi rendszer szabályozása, valamint a felzárkózást segítő kohéziós politika). A jóléti modellek és politikák hatékonysága nagy mértékben függ attól, mennyire tud a társadalom kontrollálni, megfelelően szabályozni a szociálpolitikán kívül eső trendeket, folyamatokat, és legelső sorban a gazdaságpolitikai döntéseket.
Az elmúlt évtizedben a fel-fellángoló nacionalizmus ellenére számos területen tovább mélyült az európai integráció. Az új kezdeményezéseket olyan nevekkel illették, mint Bankunió, Tőkepiaci Unió, Energiaunió, illetőleg Biztonsági Unió (vagy Védelmi Unió). Ezek fontos fejlemények, ugyanakkor adja magát a kérdés: mikor követi ezeket az újabb integrációs rétegeket a Szociális Unió meghirdetése.
A Szociális Unió azt jelenti, hogy az Európai Unió a tagállamok munkaügyi normáinak és szociális rendszereinek támasza (és nem veszélyeztetője) kell hogy legyen. Anton Hemerijck holland professzor megfogalmazásában: az EU egy „fenntartó környezetet” kell hogy biztosítson. Ez utóbbinak fontos példája a munkanélküli segélyalapok viszontbiztosításának létrehozása, amire Ursula von der Leyen 2019-ben vállalást tett, és ami a Gazdasági és Monetáris Unió első „automatikus stabilizátora” lehetne.
AUTOMATIKUS STABILIZÁTOROK
Ami a közös európai munkanélküli biztosítást illeti, ez nem új gondolat; története szorosan összefügg a monetáris integráció fejlődésével. Már a hetvenes években, amikor az első koordinációs kísérlet (az ún. valutakígyó) szétzilálódása után a brüsszeli vezetők végiggondolták a fenntartható monetáris unió kérdését, megfogalmazódott, hogy a munkanélküliség kezelésére is kell egy uniós szintű válasz – annak érdekében, hogy a munkanélkülieket ellátó rendszerek ne rendüljenek meg a nagyobb gazdasági visszaesések és költségvetési kiigazítások időszakában.
Egy EU-szintű, közös munkanélküli biztosítási alap nagy válságok esetén kisegítené a tagországok munkanélküli biztosítási forrásait, ahogy az pl. az Egyesült Államokban is történik. Olyan fiskális eszköz jönne létre, amely elősegíti a tagországok közötti kockázatmegosztást, és a válságokból való gyorsabb kilábalást az EU-ban (különösképpen az eurózónában).
Az EU-szint belépése a munkanélküli biztosításba háromszoros stabilizáló hatással járna. Egyrészt – késedelem nélkül – stabilizálná a fizetőképes keresletet (és így a gazdaság növekedését) azokban az országokban és régiókban, amelyek – fiskális kiigazítás vagy más ok miatt – átmenetileg recesszióba kerülnek. Másrészt – újonnan támasztott feltételek nélkül – segítene stabilizálni a szociális helyzetet az érintett övezetekben, megakadályozva (de legalább fékezve) a szociális divergenciát. A harmadik, az intézményi stabilizáció azt jelenti, hogy az EU fiskális szabályai könnyebben érvényesíthetők, ha azok negatív szociális és reálgazdasági hatásait közös eszközökkel mérsékelni lehet.
GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS FELZÁRKÓZÁS
A prosperáló gazdaság és a megbízható szociális védőháló egymást erősítheti. A gazdaság kiegyensúlyozott teljesítménye forrásokat biztosít a szociális rendszer megbízható működéséhez. Ugyanakkor a szociálpolitika is segíti a gazdaságot azáltal, hogy képzett munkaerőt és fizetőképes keresletet generál. A jelen szakaszban egyszerre kell gondolkodni a gazdasági modell és a jóléti rendszerek hatékonyabbá tételéről.
Társadalmi kohézió szempontjából az előttünk álló évtized nagy kérdése az EU számára az euróreform megvalósíthatósága. Még ebben a parlamenti ciklusban meg kell reformálni az Unió fiskális szabályrendszerét, hogy az EU ne egyszerűen költségvetési korlátokat jelentsen a tagországok számára, hanem az aktív, a gazdaságot élénkítő, a jövedelmek bővülését lehetővé tevő költségvetési politika lehetőségét is.
Legalább ilyen fontos a keleti peremrégió további felzárkózása az eddig tapasztalt belső polarizáció nélkül, illetve annak visszafordításával. Az, hogy a keleti régióban jellemzően gazdasági felzárkózás zajlik szociális felzárkózás nélkül (tehát a nemzeti össztermék az eurózóna növekedési ütemét meghaladó ütemben emelkedik, miközben a jövedelmi egyenlőtlenségek nőnek és a szociális jogok erodálódnak) visszavezethető az egész EU-bővítési folyamat hiányosságaira, és konkrétan az ún. koppenhágai kritériumokra. Politikai, gazdasági, jogi kritériumoknak meg kellett felelni az EU-ba való belépéshez, de szociális kritériumoknak nem. Most már jól látható, hogy ez milyen egyensúlytalanságokat és kockázatokat generál. Az utólagos korrekciót szolgálják az olyan kezdeményezések, mint a minimálbér uniós szabályozása, amire a Bizottság 2020 októberében javaslatot tett. Fontos azonban az is, hogy az ez után következő EU-bővítések esetében komolyan vegyék (centrális területként kezeljék) a szociális jogok területét is.
ÚJ SZERZŐDÉS
Elképzelhető, hogy a koronavírus-válság nyomán módosításra kerül az Európai Unió alapszerződése. (Erre Angela Merkel, a távozás előtt álló német kancellár is utalást tett.) A 2021 májusban hivatalosan is elkezdődő Konferencia Európa Jövőjéről is könnyen végződhet majd olyan következtetéssel, hogy módosítani kell a Szerződést, vagy akár új Szerződésre van szükség. Amennyiben ez megtörténik, nyilván sok olyan feltételt kell támasztani a módosítások (vagy az új Szerződés) elfogadásához, amelyek garantálják a szociálpolitikai integráció visszafordíthatatlanságát.
Az EU alapdokumentumai rögzítik, hogy az unió „szociális piacgazdaságot” működtet, tehát elhatárolódik a piacgazdaság neoliberális (laissez faire) modelljétől. Ezt az elkötelezettséget egy új jogalkotási folyamatban még konkrétabbá lehet tenni. Az új szerződés (vagy a jelenlegi módosítása) felé a Covid-19 tereli az Uniót, de az Egészségügyi Uniónak is akkor van értelme, ha az beágyazódik a Szociális Unióba, és például elvárja a tagországoktól, hogy a megerősített egészségügyi kapacitások működése az egyenlő hozzáférés elvét kövesse.
Az Unió perifériáján sok esetben azért okozott a világjárvány nagyobb megrázkódtatást és vezetett több halálos áldozathoz, mert a megelőző évtizedek során gyengültek az egészségügyi rendszerek, az itt dolgozók nagy számban elvándoroltak. Ennek a káros folyamatnak a visszafordítása sem lehetséges az egészségügyi normák uniós szintű kidolgozása és gondozása, illetőleg a Szociális Unió programjának komolyan vétele nélkül.
Andor László cikke megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2021. május 6-án.
