A szatmári Székesegyház épületének ma is látható újklasszicista homlokzata 1837 táján készült el, és öt jó minőségű, nagyméretű szobrával, impozáns oszlopsorával valóságos csodának számíthatott a kis alföldi városkában, amely 1809-ben, öt évvel a püspökség megalakítása után még tízezer lakosú sem volt.
A két torony alatti fülkében van Szent László és Szent István szobra, a timpanon mögötti attikán Jézus, Szent Péter és Szent Pál szobrai láthatóak. Úgy tudjuk, hogy az építkezések Hild József tervei alapján zajlottak, aki ebben az időszakban az egri székesegyház építkezési munkálatait (1831-1836) is vezette. A szatmári és az egri főtemplom stílusa, díszei, oszlopsora sok hasonlóságról árulkodik, ez indokolta a két homlokzat szobordíszeinek az összehasonlítását is. A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye ebben az időben az Egri Érsekséghez tartozott.
Egerben a templomhoz széles lépcsősor vezet, melynek két oldalán Marco Casagrande (1805-1880) szobrai állnak: Szt. István és Szent László királyok, valamint Szent Péter és Szent Pál alakjai. Casagrande velencei művész volt, aki Pyrker János egri érsek meghívására jött Magyarországra. 1837-ben Pesten telepedett le, előbb Egerben dolgozott, 1841 után az esztergomi bazilika szobordíszeit készítette, 1856 után pedig az Egerben elkezdett szobrait fejezte be. Nincsenek bizonyítékaink arra, hogy ő az attikán látható szatmári Szent Péter és Szent Pál, valamint a székesegyház mögött álló Jézus-szobor szerzője, csupán azt sejtjük, hogy valószínűleg hozzá fordultak ilyen jó minőségű, letisztult formavilágú szobrok elkészítése végett a szatmáriak is. Magyarországon ebben az időben még nincs hivatalos művészképzés.
Ami a Szent László és a Szent István szobrokat illeti, a mostaniak jóval később készültek. A korabeli nehezen kinagyítható felvételek, rajzok alapján csak homályos következtetéseket lehet levonni ezek formavilágáról, kinézetéről. Mindenképpen hasonlóak, mint az attikán látható Szent Pétert és Szent Pált ábrázoló alkotások.
A most látható szobrok szerzőjére Csirák Csaba hívta fel a figyelmemet, aki eljuttatott hozzám néhány ezzel kapcsolatos adatot, illetve korabeli cikkek, tudósítások részleteit. Innen a következőket tudtam meg: A Szamos napilap 1941. május 20. számában olvashatjuk: „Folynak a megszálló hatóságok által lerombolt Szent István és Szent László szobrok visszaállítási munkálatai.” Ez az idézet a magyar történelmi vonatkozású egyházi szobrok következetes, olykor szervezett tönkretételére utal az impériumváltás utáni időszakban. Pedig Szent István szobra nem köztéren, hanem a székesegyház tornya alatti kis fülkében állt és nem indokolatlanul, véletlenszerűen, vagy holmi elvakult nacionalista meggondolásokból került oda, hanem azért, mert ő a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye védőszentje.
Első lépésként pályázatot írtak ki a szobrok elkészítésére, tehát nem helyreállításról volt szó. A Szamos napilap 1941. nov. 4-i számában olvashatjuk néhány hónappal később: „Turáni Kovács Imre szobrászművész a lerombolt Szent István szobor helyére pályamunkát készített. Az egyháztanács kebelében alakult szoborbizottság ezt elfogadta, és erről értesítette az alkotót. A Szent László szobormintát azzal a kéréssel küldte vissza alkotójának, hogy olyan szobrot készítsen, amely a szent magyar király vitézségét is kidomborítja. Ezt a kérést is teljesítette a művész. Ilosvay Lajos apátkanonok vezette bizottság elfogadta a módosított változatot. Remélhetőleg tavasszal fel is állítják”
Turáni Kovács Imre (1910-1975) budapesti szobrász volt. Miskolci, budapesti, szegedi, székesfehérvári köztéri szobrok ismert és a szakma által is elismert alkotója, mint látjuk, szatmári szobrok szerzője is.
Külön története van a szatmári székesegyház homlokzatán látható Jézus-szobornak, amely Sarkadi Sándor (1887-1959) alkotása. Sarkadi Szatmárnémeti kulturális életének egyik színes, érdekes egyénisége a két világháború között. Szobrász, festőművész, iskolaigazgató, lapszerkesztő, a „vagabundusok barátja”, támogatója, ő építette az ún. „bagolyvárat” Szatmáron, a Deák/Titulescu tér közelében, de a szatmári állatkert (ez a Kossuth-kertben volt) egyik megalapozója is volt. Az eredeti Jézus-szobrot a vihar döntötte le 1852-ben a székesegyház homlokzatáról úgy, hogy még a kupola is megsérült. Ez jelenleg az ún. Pelikán-kertben, a székesegyház mögött látható. Sokan torznak, aránytalannak hiszik, de lényegében azért térnek el az arányai a megszokottól, mert lentről való megszemlélésre készült, vagyis a jelenlegi hely nem előnyös a szobor számára. A Pelikán-kert elnevezés onnan adódik, hogy a lezuhant szobrot egy ideig az 1863-ban elhunyt Pelikán József kanonok által létesített első szatmári fűvészkertben (a Deák/Titulescu-tér környékén) őrizték, ennek nevét később a székesegyház mögötti kis kert örökölte. A helye évtizedekig üresen állt, a mostani szobrot Sarkadi tanár úr készítette a húszas években. A mellékelt felvételen látható fehér köpenyes férfi a szobor öntésénél segédkezett, a képet az Egyházmegyei Levéltárban őrzik. A három szobrot a homlokzaton vasrudakkal rögzítették, hogy az újabb leomlásokat megakadályozzák.
Ami a szobrok jelképértékét illeti, tudjuk, hogy Szent István kezéből az idők során többször is kilopták a kardot, egészen a kilencvenes évekig, amíg ezt vékony, de rezisztens vaspánttal oda nem erősítették. Minden év augusztus 20-án ezt a szobrot koszorúzzák meg a szatmári magyarság képviselői. A szobrokat, a homlokzatot a közelmúltban újították fel.
