Szatmáron van térségünkben az egyik legfiatalabb egyházmegye. 1804-ben alapították, a Kassai Római Katolikus Egyházmegyével egyidőben, és évtizedekig nem volt palotája.
Szatmár első püspöke, báró Fischer István még Erdődön húzódott meg, közvetlen utódai, Klobusitzky Péter, Kovács Flórián, Hám János pedig a Szirmay/Mihai Eminescu utcában álló rezidenciában laktak, valahol ott, ahol ma a Kálvária-templom bejárata van. Ezt a kis, nyolc apró szobából álló földszintes épületet még a legjobb indulattal se lehetne palotának nevezni.
Az épület udvarán volt az úgynevezett Várdomb, ez a mesterséges halom, melyet a várárok kiásásakor összegyűlt földből alakítottak ki, ami azt jelenti, hogy az első székhely a régi Szatmárnémeti történelmi magjának a helyén volt
A „rezidenciának” a püspökök közül Hám János volt az utolsó lakója, ő 1851-ben költözött át a palotába. Ezt közvetlenül a püspökség megalapítása után, 1805-ben kezdték el építeni, Bitthäuser (Bitthauser) József tervei alapján, aki a Károlyi grófok egyik uradalmi építőmestere volt, és Würzburgból került erre a vidékre. Számos templom (Mezőpetri, Nagymajtény) tervezője volt Szatmár vármegyében, kezdetben ő kapta a megbízatást a kis szatmári plébániatemplom székesegyházzá alakítására is. A levéltárban még őrzik a tervrajzait, elképzeléseit. Ha ezek megvalósultak volna, Szatmárnak ma jóval kisebb, barokk stílusú székesegyháza lenne, és nagy valószínűséggel ilyen lenne a palota homlokzata is.
Nem így történt. Hild József (1789-1867), a ceglédi református templom, az egri székesegyház, a budapesti bazilika tervezője kapta a megbízatást, így lett a szatmári székesegyház újklasszicista és így követhette ezt az építészeti stílust a püspöki palota homlokzata is, Hild terveinek a hatására Bitthäuser is ebben a modorban alakította át a palota homlokzatát. Mindkét épületre a nyugodt monumentalitás, az antik elemek szabad használata a jellemző. Az 1851-ben elkészült palotához 1859-ben építették hozzá az északnyugati szárnyat, majd 1892-ben az összekötő épületrészt.
Hild szatmári tevékenységével kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Egyes kutatók szerint nem Hild, hanem egyik tanítványa dolgozott itt. Tény, hogy a párhuzamok a székesegyház és a ceglédi református templom, illetve az egri székesegyház között nyilvánvalók. A tisztázatlan helyzetnek egyik oka lehet, hogy a rendkívül elfoglalt építész elkészítette ugyan a tervrajzokat, de egyik tanítványával küldte el ezeket. A Művészeti Lexikon második kötetének (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966.) 338. oldalán a Hild József címszó alatt többek között ez olvasható: „Templomai közül nagyszabású alkotások az egri, az esztergomi székesegyház mai alakjában való kiépítése, a pesti lipótvárosi bazilika terve, a szatmárnémeti (Satu Mare) Székesegyház”.
Milyen lehetett a palota és a székesegyház az akkoriban hozzávetőlegesen 12000 lakosú, a mainál kilencszer-tízszer kisebb városkában, amely még makacsul őrizte falusias jellegét, és amelyben az emberek jelentős része vályogból készült zsúpfedeles házakban lakott még a 19. század második felében is? Minden viszonylagos, ebben a közegben a valóságosnál is hatalmasabbnak tűnhettek. Szatmáron a 19. század elején a tavaszi hónapokban akkora volt a sár, hogy az utcákra pallókat kellett letenni ahhoz, hogy közlekedni lehessen, paloták nem voltak, az emeletes ház is ritkaságszámba ment. A főtéri piac szegényes bódéit, barakkjait még csak részben sikerült felszámolni, s a városban időnként árvíz, tűzvész, éhínség pusztított. Volt például Szatmárnak egy utcája, „Mig lakhatom” utcának nevezték azért, mert tavasszal rendszeresen elöntötte a területét a Szamos kisága és pár hónapra lakhatatlanná vált.
A fentiek miatt Szatmáron óriásinak „számított” ez a palota, a hozzá tartozó épületekkel, udvarral együtt valóságos birodalomnak. Területe sokkal nagyobb volt, mint most. Az udvara, kertje körülbelül addig ért, ahol most az RMDSZ székház van, vagyis az akkori főutcáig, a Rákóczi/M. Viteazul utcáig. Akkoriban még nem volt Sugárút (B-dul I. C. Brătianu), és azon a területen, ahol ma a City Rádió, a Sugárút eleje, a Színház háta mögötti Szíházköz/Gh. Doja utca van, ott a püspöki palota udvara, parkja, kertje volt istállóval, fészerekkel, gazdasági épületekkel. A palota utcáját (régebben Széchenyi utca, ma str. 1 Decembrie 1918) kikövezték, két oldalán fasor húzódott, a palotával szemben álltak a kanonoki házak.
A palota mellett épült fel a 19. század negyvenes éveiben az első szatmári színház és kaszinó, ezt toldották meg a városháza épületével a 19. század végén. A városháza a hetvenes évekig állt, romos lett, le kellett bontani. A helyén jelenleg park van, de az idők során nagyon sokan, sokféle dolgot szerettek volna ide építeni, többek között ortodox templomot, nagyáruházat stb. Szerencsére ezeket a terveket rendre sikerült megakadályozni. Szatmárnak hangulatos, szép, nagy, viszonylag egységes főtere van. Egyetlen nem ideillő épület zavarja egységét, ez a Divatház, amelyet felénk mindenki „siló”-nak becéz. Nem igazán ide illő az Aurora szálló épülete sem, de ez kevésbé rendhagyó kinézetű.
A palota túloldalán a görög katolikus templom áll, ez a 20. század harmincas éveiben (1937) épült. Előtte is görög katolikus templom volt ezen a telken, amelyet 1803-ban emeltek, állítólag ott, ahol a várbeli Nagyboldogasszony templom állt. Ez az információ természetesen vitatható, hiszen arról is csak feltételezéseink vannak, hogy hozzávetőlegesen mekkora lehetett a 18. század elején lerombolt vár területe és pontosan hol állt.