Amint a Reuters nemzetközi hírügynökség és a BBC is hírt adott róla, péntek délután egy férfit brutális módon meggyilkoltak Párizstól nem messze, Conflans-Sainte-Honorine településén, egy iskola közelében. Rendőrségi források szerint nem sokkal előtte a tanár Mohamed prófétáról készített rajzokat mutatott óráján a diákoknak (amit az iszlámban szentségtörésnek tartanak.) A Le Figaro szenvedélyes vezércikkben ítéli el a Párizs közelében elkövetett tanárgyilkosságot.
„Meghalt, lefejezve az utca közepén, világos nappal, Franciaországban. A történelemprofesszor neve immár ott áll a hódító iszlamizmus áldozatainak emlékművén: a montauban-i katonák, az Otzar Hatorah iskola gyermekei, a Charlie újságírói és karikaturistái, a montrouge-i rendőrnő, a Hyper Casher francia zsidó polgárai mellett, a július 14-i nizzai sétálók, Hamel atya, a Bataclan színház és a kávézók teraszainak lemészároltjai, a Saint-Charles állomás fiatal lányai, Beltrame ezredes, a Rendőrprefektúra rendőrei és mindazok mellett az áldozatok mellett (…), akik a dzshadisták késeitől, golyóitól haltak meg. Ha ez nem háború a földünkön, ha nem „a civilizációk összecsapása magában a nemzeti közösségben” (Alain Finkelkraut), akkor mi ez?
A terror: csapás intézményekre, jelképekre, mindennapi emberekre. A Kouachi testvéreknek követőik vannak külvárosaink utcáin. Nem kímélik az iskolát, amelybe jártak. A katona után a zsidó, a karikaturista az újságíró, a zsaru, a pap, a tanár kerül a barbárok figyelmének középpontjába. A cél átlátszó. Gyilkossággal elérni, hogy az iszlámot ne lehessen bírálni. Aki a prófétát karikírozza, életének a kockáztatásával teszi.
„Terrorral próbálják ránk kényszeríteni az ideológiájukat” – magyarázza Zineb El Rhazoui, a Charlie Hebdo volt újságírónője, akit maga is kapott halálos fenyegetést. Nem ő az egyetlen, aki riadót fúj. Mint annyian mások, válaszként csupán édeskés szövegeket kapott, amelyek az ország bomlasztásával, az együttélés megakadályozásával vádolják.
E finom szellemek számára komolyan venni a fenyegetéseket azok beteljesítése volna. Fontosabb számukra a még mindig bűnös Franciaország mélyéből érkező „gyűlöletbeszéd” felkutatása. Szegény cenzorok, belepirulhattak a szégyenbe! Tegnap hazánkat szíven szúrták. Egy tanár meghalt, mert a szabadságot tanította. Mikor ébredünk fel végre?”