„A rettenet jött át a kerítésen”

Izrael eddig a győztes zsidóság szimbóluma volt, a társadalom most elkezdett áldozatként tekinteni magára, aminek súlyos következményei lehetnek.

Sokkolta Izraelt a Hamász terrorszervezet október 7-ei támadása, amely során a Gáza-övezetből az országba betört fegyveresek több mint 1400 embert mészároltak le különös kegyetlenséggel. A zsidó állam válaszként katonai akciót indított a Hamász felszámolására, a légicsapásokban eddig több ezer palesztin vesztette életét, az ENSZ humanitárius katasztrófára figyelmeztet. A terror hatására ismét kiéleződött konfliktus okairól és a lehetséges következményekről olyan magyar zsidókat kérdeztünk, akik éltek Izraelben, ismerik a helyzetet, és akár aktívan is részt vesznek a hátország működtetésében.

Személyes fájdalmat és mérhetetlen haragot éreztem a terrortámadás után. Olyan düh munkált bennem napokig, hogy szándékosan nem szólaltam meg nyilvánosan, mert a pokol ömlött volna ki a számon – mondta a Magyar Hangnak Borgula András író-rendező, a Gólem Színház alapítója, aki tüzértisztként szolgált az izraeli hadseregben, majd a Tel-Avivi Egyetem színházrendező szakán tanult. – A harag nem vezet semmi jóra, és a megtorlás nem nyugtatja meg az izraeli társadalmat. A katonai művelet csak arra jó, mint a sebtapasz: eltakarja a sérülést, de nem oldja meg a problémát. Ahhoz mélyre kell hatolni, és kitisztítani a sebet, ami mindenkinek fájni fog.

– Fontos szem előtt tartani ugyanakkor, hogy sem a Hamásznak, sem a libanoni Hezbollahnak nem érdeke a béke. Amint tárgyalásokra kerül sor, vagy Izrael és egy arab állam közeledni kezd egymáshoz, a terrorszervezetek aktivizálják magukat, és vérrel igyekeznek eltörölni a diplomáciai eredményeket. Az október 7-ei támadás méretét tekintve kizártnak tartom, hogy a Hamász egyedül hajtotta volna végre azt, egy ilyen volumenűakcióra rá kellett bólintania legalább egy külföldi kormánynak. A támogatót illetően azonban nem szeretnék találgatni – fogalmazott Borgula András.

A rendező szerint elsősorban a populista politika felel azért, hogy a közel-keleti helyzetre hetvenöt éve nem találnak megoldást.

– Mindkét oldalon gyáva döntéshozók határozták meg a diplomáciát, akik a saját hatalmi ambícióikat rendre a konfliktus érdemi megoldása elé helyezték.

Borgula András hangsúlyozta, mélységesen elítéli a Hamász támadását, de az izraeli politika eredményeit illetően nem árt feltenni a kérdést: vajon milyen lehetőségei vannak egy palesztin gyereknek a Gáza-övezetben? – Kilátástalan az élete, ami alapvetően határozza meg a két nép viszonyát és a terrorszervezetek működését.

– A felelősséget mégsem háríthatjuk a mindenkori izraeli kormányra, a békés együttélésért mindkét félnek tennie kell, és ez az ottani viszonyokat ismerve nem tűnik egyszerűnek. A Tel-Avivi Egyetemen volt egy arab évfolyamtársam, aki izraeli állampolgárként papíron ugyanolyan jogokkal bírt, mint egy zsidó – vagyis nem a Gáza-övezetben nyomorgott kilátástalanul –, otthon, a falujában mégsem merte elmondani, hogy színésznek tanul Tel-Avivban, mert akkor, ahogy mondta, azonnal elvágták volna a torkát. Ezek alapján nem sok esély látszik a megbékélésre.

– Ha Izrael utakat, iskolákat, lakóházakat és egészségügyi intézményeket építene a palesztinoknak, javítva az életkörülményeiket, hozzáférést biztosítva a gyermekek számára az oktatáshoz, hogy ők már ne abban a rendszerben nőjenek fel, mint a szüleik, akkor idővel jelentősen csökkenne a terrorszervezetek támogatottsága – vélte Borgula András. – De az október 7-ei támadás után vajon melyik izraeli politikus merne azzal kampányolni, hogy költsenek több pénzt a palesztinokra?

A Gólem Színház vezetője rámutatott arra, hogy a palesztin nép szenvedésére a környező arab országok állampolgárai felettébb érzékenyek ugyan, a politikusai azonban egyáltalán nem. – Jobb lehetőséget látnak a konfliktus fenntartásában, mint a megegyezésben. Az arab világ kellően nagy és gazdag ahhoz, hogy ha valóban segíteni akarnának a palesztinokon, megengedhetnék maguknak, kifizetődőbb azonban a feszültség konzerválása.

– Ez a támadás nem az izraeli–palesztin konfliktusról szólt – fogalmazott Dániel (aki kérésére nem a saját nevén szerepel a cikkben). Az évekig Izraelben élt és ugyancsak a hadseregben szolgált férfi szerint a terroristák nem tiltakozni akartak a gázai helyzet ellen, „hanem az utolsó emberig meg akarták semmisíteni a zsidókat”. – Ez egy iszlám fundamentalista terrorszervezet akciója volt – az embertelen pusztítás céljával. A rettenet jött át a kerítésen, amire senki sem számított.

– Az izraeli társadalom sokkal gyorsabban és jobban reagált a helyzetre, mint az ország vezetése. A politikusok egyszerűen lebénultak, fogalmuk sem volt, hogy mihez kezdjenek, a civil szervezetek ellenben azonnal nekiláttak a segítségnyújtásnak. A politikai megosztottság hirtelen semmivé lett, nincs jobb- és baloldali, egységbe forrt az izraeli nép, és közösen igyekeznek feldolgozni a tragédiát – mondta Dániel, hangsúlyozva, hogy a patriotizmus és az összefogás a bajban mutatkozik meg igazán. És az összezárt társadalom immár egyértelműen követeli a helyzet tartós megoldását. – És itt ismét csak nem az izraeli–palesztin probléma megoldásáról van szó, hanem a Hamász jelentette veszély elhárításáról. Nem akarnak olyasvalaki szomszédságában élni, aki a totális megsemmisítésükre tör. A Gáza-övezet ugyanakkor a világ egyik legsűrűbben lakott régiója, nagyon nehéz ilyen terepen harcolni, egy szárazföldi akció rengeteg katona elvesztésével járna, és még több civil halna meg az összecsapások során. Ráadásul nem lenne elég a felszínen felvenni a harcot a Hamásszal, Gáza alatt ugyanis több száz kilométeres alagútrendszer húzódik: a terroristák műveleti terepe.

– Rettenetesen sajnálom azokat a palesztinokat, akik az övezetben kénytelenek élni, szörnyű lehet a helyzetük, de a Hamászt egyáltalán nem érdekli a sorsuk, nem azért küzdenek, hogy jobb életkörülményeket teremtsenek számukra, vagy hogy megoldásra bírják az izraeli kormányt. Izrael hivatalos kommunikációjában az ISIS terrorszervezethez hasonlították a Hamászt, és azt hiszem, a jelenlegi helyzetben ez egyáltalán nem tűnik túlzásnak. A Hamász egyetlen célja, hogy a saját fundamentalista ideológiáját győzelemre vezesse, akár a palesztinok élete árán is – vélte Dániel.

– Izrael arra a gondolatra épült, hogy megvédi a világ zsidóságát, létrehozta a térség legütőképesebb hadseregét, amely minden támadást képes elhárítani. Október 7-én, reggel hat óra húsz perckor ez a mítosz megdőlt – fogalmazott a Magyar Hangnak Nagy Ákos, a Mazsihisz korábbi kommunikációs vezetője, a Kidma magyar–zsidó közéleti és kulturális egyesület képviselője. – A valós technikai fölénye és az ellenség relatív gyengesége miatt Izrael úgy vélte, biztonságban van. Ez az önhittség szörnyűtragédiához vezetett, összetört az erős államba vetett hit. Nem véletlenül lepték el az izraeli közösségi médiát azok a bejegyzések, amelyek a holokauszthoz hasonlítják a terrortámadást. Izrael eddig a győztes zsidóság szimbóluma volt, a társadalom most elkezdett áldozatként tekinteni magára, és hosszú távon ennek nagyon súlyos következményei lehetnek.

A tragédia összefogta az országot, a felelősség kérdése azonban a nemzeti egység idején sem kerülhető ki. – Az izraeli politikai kultúra, annak ellenére, hogy sokat romlott az elmúlt két évtizedben, még mindig jóval egészségesebb, mint a magyar. Már most több katonai vezető és politikus ismerte el, hogy hibázott, igaz, Netanjáhútól ilyesmit még nem hallottam, de a felelősségre vonás az ő esetében sem maradhat el. Ennél azonban sokkal nagyobb a baj, hiszen egy teljes politikai osztály mondott csődöt Izraelben. A demokratikus intézmények lebontása, a társadalom megosztása, a szélsőséges eszmék beemelése a közbeszédbe egyértelműen meggyengítette az országot – mondta Nagy Ákos. Netanjáhú nem véletlenül ígért elsöprő katonai csapást, így menti, ami politikai karrierjéből még menthető. A terrorra általános mozgósítás volt a válasz, csaknem 360 ezer tartalékost hívtak be. Ez gyakran megoldhatatlan feladat elé állítja a hadsereget és a háborús hátországot, a logisztikai gondok enyhítésébe a civil lakosság is bekapcsolódott, az ország határain túl is. Nagy Ákos a Kidma égisze alatt indított gyűjtést a magyar származású izraeli katonáknak, elsősorban védelmi és kényelmi felszereléssel segítik a behívott tartalékosokat: az érszorítótól az alsónadrágig.

– Amikor több százezer embert nagyon rövid idő alatt berántanak, azt a világ legjobban szervezett hadserege sem tudja megoldani – mondta Nagy Ákos. – De az, hogy mi most zoknira gyűjtünk, mert sokaknak nincs rendes felszerelése, elhanyagolható probléma ahhoz képest, hogy október 7-én az izraeli hadsereg nem tudta megvédeni a Gázához közeli kibucok lakóit.

Nagy Ákos a személyes segítségen túl a két ország viszonyáról is szót ejtett. – Magyarország sem morális, sem diplomáciai okokból nem tehetni meg, hogy nem támogatja Izraelt. Orbán Viktort politikai barátság fűzi Netanjáhúhoz, ami erős üzleti kapcsolatokat is jelent, de azt gondolom, a magyar miniszterelnök a hatalmi érdekein túl is mély szimpátiát érez a zsidó állammal szemben. Megtette azt, amit előtte egyetlen magyar vezető sem mert: a politikai térbe emelte Izrael egyértelmű támogatását. Alaposan megosztva ezzel a magyar zsidó közösséget, sokaknál ugyanis nem fér össze a feltétlen támogatás az olyan szimbolikus gesztusokkal, mint például az Izraelt korábban a gonosz birodalmaként emlegető Budaházy György szabadon bocsátása.

A háborús helyzetre visszatérve Nagy Ákos hangsúlyozta, hogy vannak szükségszerű katonai megoldások, de bizonyos problémákat csak politikai úton lehet rendezni. – Ki lehet iktatni a Hamászt, de a régiót szétfeszítő konfliktust ez sem fogja megoldani, arra egyelőre senkinek sincs életképes koncepciója.

Forrás: a  Magyar Hang VI. évfolyama 43. számának (október 27 – november 2.) nyomtatott változata.