Az Óhaza egyik kisvárosában meghalt a rabbi. Özvegye, a rebecin, összetört a gyászban, és a hitközség úgy döntött: mielőbb ’ki kell házasítani’. De a helység olyan pici volt, hogy a helyi hentes volt az egyetlen szóba jöhető szabad (agg)legény. A rebecin elborzadt, hogy egy ilyen kevéssé művelt emberhez kell feleségül mennie, de annyira rossz volt a magány, hogy beleegyezett a házasságba, amire az előírásoknak megfelelően hamar sor is került…
Az esküvő utáni pénteken együtt el is mentek a mikvébe, majd hazatértek a kötelező gyertyagyújtásra. Akkor megszólalt az ifjú férj: A mamám, Hanna, mindig mondta nekem, hogy mikve után és gyertyagyújtás előtt nagyon jólesik a szex. És valóban jólesett.
Az (ifjú) feleség meggyújtotta a gyertyákat, és ismét megszólalt a férj: A nagyapám, Smuél, állandóan mondogatta: gyertyagyújtás után mindig jólesik a szex. És valóban jólesett…
Utána lefeküdtek aludni – s reggel a férj ezt suttogta párja fülébe: A nagymamám, Rebeka szerint reggel, a zsinagógába indulás előtt, mindig jólesik a szex. És valóban jólesett…
A zsinagógában kiimádkozták magukat, és hazatértek pihenni. A férj ismét sugdolózni kezdett: A nagyapám, Móse meg azt mondogatta, hogy a reggeli imádkozás után mindig jólesik a szex. És valóban jólesett…
Másnap, sábeszkor, a rebecin kiszaladt valamit vásárolni, és a boltban összefutott egy barátnőjével, aki megkérdezte: ’Nű? Mit szólsz az új férjedhez..?’ Mire a feleség: „Hát, nem egy észkombájn – de csudajó családból származik.”
