Gabriel Andreescu (42) a Társadalmi Dialógus Csoport egyik kezdeményezője, legtekintélyesebb képviselője. A Helsinki Emberjogi Bizottság romániai elnöke. Irányításával jelenik meg az emberi jogokkal foglalkozó első román folyóirat. Egyik szerzője Az RMDSZ felfogása a nemzeti kisebbségek jogairól című könyvnek, amely az RMDSZ által kidolgozott kisebbségi törvénytervezet mellett tartalmazza annak
elemzését, különös figyelmet szánva az önrendelkezés és az autonómia fogalmának.
Röviddel e tanulmány közlése után ugyanaz a három szerző – Gabriel Andreescu, Valentin Stan, Renate Weber – újabb kisebbségi törvénytervezetet dolgozott ki, céljuk szerint az RMDSZ törvénytervezetét a bel- és külföldi dokumentumokkal és joggyakorlattal ötvözve.
Gabriel Andreescu aktív vezető tagja, jelenleg alelnöke a Polgári Szövetségnek (AC – Alianța Civică).1990-ben elnyerte a Human Rights Monitor díjat, az egyesült államokbeli Human Rights Watch nevű szervezet kitüntetését.
Gabriel Andreescu a racionális elméleti megalapozottságú, közössége ügyeit felelős nyíltsággal tárgyaló értelmiséginek a román politikai életben sajnos ritka típusa. Nemrég a Cronica Politică című hetilap körkérdésére, amely a hazai politikusok diskurzusát, annak hatását firtatta, Gabriel Andreescu a következőket válaszolta: „A nacionalista demagógia politikai tere szélesedőben van, és félek, hogy ez végzetes lehet. Abban a pillanatban, amikor semmi sem áll ellent az 1990-es hullámnak – ez Romániában egy olyan problematikát keltett, amelyre ma az Európa Tanács, az Európai Unió és a NATO is figyel –, minden esélyünk megvan az elszigetelődésre.”
Gabriel Andreescu meghívottja annak az atlantai megbeszélésnek, amelyen a román kormányzat és ellenzék, valamint az RMDSZ képviselői vesznek részt. Szerkesztőségünk kérdéseire készségesen válaszolt.
Ágoston Hugó
– Érdeklődéssel figyeljük és lapunkban gyakran idézzük az ön cikkeit a 22 című hetilapból, amelynek főszerkesztő-helyettese. írásainak témáját-témáit programszerűen választja ki?
– Fontosnak tartom, hogy megnyilatkozzam, véleményt mondjak olyan ügyekben, amelyek az emberi jogokkal, a kisebbségi jogokkal, a jogállam alapjaival, a közfelfogással és annak a humanizmushoz fűződő viszonyával, a toleranciával stb. kapcsolatosak. A 22-ben tárgyalt kérdések többségét azonban a körülmények határozzák meg.
– Ön megalapított és végrehajtó igazgatóként egy rendkívül magas szakmai, eszmei és grafikai színvonalú kiadványt irányít, a negyedévenként megjelenő Román Emberjogi Folyóiratot (Revista Română de Drepturile Omului). Megkérjük, mutassa be röviden olvasóinknak.
– Az emberi jogok területén valóságos űr tátong a jelenleg rendelkezésünkre álló eljárások, a nagyszabású eszközkészlet és az igazságszolgáltatásunk rendszerében tevékenykedő személyek (ügyvédek, bírók, ügyészek stb.) tudása-felkészültsége-mentalitása között. Románia Alkotmánya, korlátai ellenére, jelentős garanciákat, biztosítékokat nyújt az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tekintetében. Elég hozzátennem, hogy ma már rendelkezésünkre áll az Emberi Jogok Európai Egyezménye, amely ezen a területen a világ legjobban kidolgozott garanciarendszere, s amelyet a Strasbourgi Bíróság joggyakorlata olyan kifinomult tudományossággal értelmez, hogy azt össze sem lehet hasonlítani azzal, ahogyan ezeket az ügyeket Romániában kezelik. Nálunk a joggal foglalkozók, a törvény emberei úgy tűnnek fel, mintha szinte semmit nem ismernének ezekből a dokumentum okból – amelyek a belső jogszabályozás részét alkotják! A Román Emberjogi Folyóirat megpróbál alapinformációkat nyújtani mindazoknak, akik a romániai jogrendszerben dolgoznak, s ami ennél is fontosabb: igyekszik befolyásolni az ügyvédek, bírók, jogászok mentalitását, rábírni őket, hogy tulajdonítsanak kellő fontosságot a sajátos jogi eszközöknek.
Véleményem szerint a folyóirat a legjobb szakemberek részvételével készül, akikkel jelenleg ezen a területen rendelkezünk: Valeriu Stoica, Renate Weber, Lucian Mihai, Adrian Vasiliu, Doru Cosma és mások, akiket itt nem nevezhetek meg. Ezenkívül a folyóirat szerkesztőségi munkája közvetlen kapcsolatban van az APADOR-CH (Asociaţia pentru Apărarea Drepturilor Omului din România – Comitetul Helsinki; az Emberi Jogok Védelme Romániában Társaság – Helsinki Bizottság) tevékenységével, más szóval az emberi jogok megsértésének konkrét szakmai vizsgálatával Romániában. A szerkesztőség azt tűzte ki célul, hogy a legmagasabb elméleti szinten közelítse meg az emberi jogok tárgykörét, de közvetlenül kapcsolódva mindahhoz, ami ezen a síkon a román társadalomban történik.
– A folyóirat 3. (1993) számában, A kisebbségek jogai: emberi jogok? című cikkében ön a következőket írja: „Hogyha bizonyos kollektív jogok ebbe a kategóriába (az emberi jogok kategóriájába – a szerk. megj.) tartoznak, akkor nyilván beletartoznak az egyetemes jogok kategóriájába is, amelyeket a nemzetközi közösség – az államkerettől függetlenül – véd, íme egyike azoknak az okoknak, amelyek az erről a kérdésről folyó viták fontosságát és súlyosságát magyarázzák.” Megkérjük, fejtené ezt ki bővebben, tekintettel az azóta bekövetkezett fejleményekre.
– A vitának, hogy bizonyos kollektív jogok emberi jogok-e vagy sem, olyan elméleti vonatkozásai vannak, amelyeket nehéz néhány szóban elintézni. Ebben a kérdésben nincs egybehangzó válasz. Az idézett szövegben én úgy érveltem, hogy az azonossághoz (identitáshoz) való jog – tehát nem általában a kollektív jogok – emberi jog, és ebből következik az azonossághoz való jog nemzetközi védelme. Ami számomra érdekesnek tűnik, az a tény, hogy időközben az Európa Tanács elfogadta a kisebbségekre vonatkozó Keretegyezményt, ami visszalépést jelent a kisebbségek védelmét illető 1201-es ajánláshoz képest. Egyszersmind – az egyensúly érdekében – az Európa Tanács úgy döntött, hogy figyelmét a kulturális jogokra összpontosítja és ebben a tárgykörben protokollt fogad el. Márpedig a kulturális jogok: a nemzeti identitás legpregnánsabb kifejeződése. Ilyen értelemben, úgy érzem, az Európa Tanács opciói a cikkemben használt érvelés irányában haladnak.
– Az APADOR-CU egyik tanulmánya (amelyre lapunkban rövidesen bővebben is kitérünk – a szerk. megj.) kritikai elemzésnek veti alá a nemzeti kisebbségekre vonatkozó törvénytervezet konceptusait, az egyéni jogok egyetemességére alapozva. Történeti szempontból megállapítható, hogy mindenütt. ahol a kisebbségi kérdést „megoldották”, ez „kollektív jogok”, tehát különböző autonómiaformák révén történt. Eltekinthetünk-e ettől a történelmi tapasztalattól?
– A kisebbségek kérdését véleményem szerint valamennyi nyugati demokráciában helyesen oldották meg; különböző módon, természetesen, hiszen a helyzetek is nagymértékben különböznek egymástól. Az Európai Unió keretében, vagyis annak a konföderációnak a keretében, amely ma az európai térség jövőjét jelképezi, jelenti, a törekvés a különböző közösségek/kisebbségek polgári-politikai integrációjára irányul, tiszteletben tartva azok azonosságopcióját, de anélkül, hogy a kollektív jogokat elmélyítené.
– A nemzetközi szabályozás egy konszenzussal elfogadott minimális szintet ír elő. Fel lehet-e használni ezt a kodifikált minimumot a romániai magyar kisebbség egyes már létező, de nem kodifikált, törvénybe nem foglalt jogai ellen?
– Vannak rá próbálkozások. Ám ahogy az Európa Tanács Emberjogi Központjának Igazgatósága ismételten tudtára adja azoknak, akik hajlandóak hallgatni rá, a Keretegyezmény – keret csupán, a biztosítékok , garanciák minimuma. Hogyan lehet a romániai magyar kisebbség helyzetét például a hollandiai muzulmán kisebbség helyzetével azonosítani? A nemzetközi sztenderdek minimumot, nem pedig maximumot írnak elő – íme, egy olyan dolog, amit mindig föl kell említeni és meg kell ismételni.
– Előreláthatjuk-e Románia politikai jövőjét? Vajon több párt lesz, mindegyik a kisebbségek köréből is toborzott tagokkal és kisebbségi programmal? Vajon a pártok rendszere regionalizálódik, és a néhány regionális párt között lesz egy-két magyar párt is?
– A következő évekre nem látok előre ilyesmit. A távolabbi jövőben pedig? Azt hiszem, az emberi jogok egyetemes értékei, ha győznek, Romániában is ugyanolyan jellegű politikai fejlődést határoznak meg, mint amilyen a többi európai demokráciában tapasztalható. Ez pedig a politikai élet de-etnicizálását, az etnikai elv kiküszöbölését jelenti.
– A Moldova Köztársaságról írt legutóbbi tanulmánya kapcsán bírálói nem átallották megemlíteni, mintegy felróni önnek fizikus képzettségét. Mit válaszolna nekik?
– Legyen szó Románia kapcsolatiról a Moldova Köztársasággal vagy egyébről, bármely vitának, ami egy adott kérdésről folyik, a felhasznált információt, a koncepciót, az érvelést kell tárgyalnia, nem pedig a szerző „priuszát”. De azért örvendek a fizikusként szerzett intellektuális tapasztalatnak.
– Február 15-én Atlantában érdekes, jó előre beharangozott találkozóra kerül sor, amely itthon máris heves vitákat, sőt tiltakozásokat váltott ki. Mit vár ön ettől a találkozótól?
– A résztvevők listáján szerepelnek az RMDSZ és a legfontosabb parlamenti pártok politikai képviselői, kormánytagok. Jelen lesznek amerikai elemzők, és felajánlotta védnökségét Jimmy Carter volt amerikai elnök. Ebben az összefüggésben arra számítok, hogy sikerül érinteni néhány alapvető kérdést, és körvonalazódik néhány világos álláspont. Az összejövetel semmit sem fog megoldani itthoni gondjaink közül, de – amint azt más alkalmakkor is tapasztaltam, amikor románok külföldön tartózkodnak – lehetővé teszi egy reális párbeszéd kibontakozását, majd újrafelvételét Romániában racionálisabb alapokon. Az utóbbi hetek hisztériás hangulata közepette ennek a párbeszédnek az ismert – egymás iránt több-kevesebb bizalommal viseltető – partnerek között megvan azért az üzenete: az etnikai problémák megoldása dialógus kérdése. Párbeszéd hiányában a frusztráltság vagy az erőszak lép működésbe.
Megjelent A Hét XXVI. évfolyama 7. számában 1995. február 17-én.
