Ha országok kapnák, akkor a számláló ma is, Karikó Katalin elismerése után is kettőnél tartana.
Két olyan szellemi óriásunk van, akik magyarként és Magyarországon végzett munkájuk után váltak díjazottá. 1937-ben Szent-Györgyi Albert a C-vitamin felfedezéséért, 2002-ben Kertész Imre írói munkásságáért részesült az elismerésben. Szent-Györgyi 1947-ben a pártállami fordulat elől Amerikába emigrált. Kertésznek a „létező szocializmus” után a létező magyar demokráciával is meggyűlt a baja, 2003-ban Berlinbe költözött, vagy inkább menekült.
Ha kissé tágítjuk a kört, máris egy olyan halmaznál vagyunk, amelybe Karikó Katalin is beletartozik: azoknál, akik Magyarországon születtek, a pályájukat is itt kezdték, de már külföldön alkották meg mindazt amire a díjat kapták. Hogy Lénárd Fülöpöt (katódsugárzás) – aki 1882-ben, húszvesen váltott hazát – ide soroljuk, ahhoz kell némi nagyvonalúság, bár az alapokat kétségkívül a magyar iskolarendszernek köszönhette. Békésy Györgynél (a hallás fizikai mechanizmusa) már valamivel egyértelműbb a dolog, ő negyvenhét éves korában költözött a tengerentúlra, és 1961-ben, hatvankét évesen lett díjazott. Gábor Dénes (holográfia) harmincnégy évesen váltott hazát, és hetvenegy évesen érte az elismerés. Wigner Jenő (atommagok és elemi részecskék elmélete) hármincegy éves korában intett búcsút Magyarországnak; hatvanegy évesen díjazták. Harsányi János (játékelmélet) harmincévesen ment el, hetvennégy évesen került a díjazottak közé. Oláh György (pozitív töltésű szénhidrogének) tizenkilenc évesen, 1956-ban menekült el, őt hatvanhét éves korában díjazták. Herskó Ferenc (fehérje-lebontás) huszonhárom évesen ment világgá, és szintén hatvanhét évesen kapta meg a Nobelt. Hevesy György (radioaktív izotópok) húszévesen tette át a székhelyét Berlinbe, és ötvennyolc évesen vált a Nobel-klub tagjává.
Hozzájuk csatlakozik tehát most Karikó Katalin (mRNS-terápiák), aki harmincvesen indult el Amerikába, hogy harmincnyolc évvel később, azaz hatvannyolc évesen Magyarország első, és egyben az USA sokadik női Nobel-díjasa lehessen.
A harmadik, legtágabb körbe azok sorolhatók, akik nem Magyarországon születtek, de legalább az egyik szülőjük magyar származású. Zsigmondy Adolf, Bárány Róbert, Milton Friedman, Daniel Gajdusek, Elie Wiesel, Polónyi János – velük együtt vannak tizennyolcan mindazok, akik valamilyen mértékben magyarok, és részesültek a szellemi teljesítmény alapján adható, talán legnagyobb presztízsű nemzetközi elismerésben.
Mint láttuk, több halmaz, több kör is van – a magyar „teljesítményt” más országokéhoz mérni azért is fölösleges, mert lehet ugyan örülni – már akit az ilyesmi örömmel tölt el –, hogy mondjuk Szlovákiának egy Nobel-díja sincs, de azért ha mindenki olyan gavallérosan számolna, ahogy mi, magyarok szoktunk, a végén az eddig kiadott összes, vagyis több mint kilencszáz díjazottnál lényegesen magasabb szám jönne ki. Meg mit kezdjünk az olyan információkkal, hogy a technológiai iparban, a félvezető-gyártásban és a biotechnológiában is óriásnak számító Dél-Koreának ugyanúgy egy díjazott jutott eddig, mint a Feröer-szigeteknek? Hogy Kínának összesen nyolc van (és abból is az egyik a Dalai Láma), jóval kevesebb, mint Norvégiának? Vagy hogy az egyetemi rangsorokban fényévekkel Magyarország előtt járó Spanyolország neve mellett csak egy 7-es szám szerénykedik? A földrészek, kultúrák, nyelvek közötti kiegyenlítettséget ezek után szóba sem érdemes hozni. A nemeket pedig pláne: az eddigi díjazottak alig öt százaléka nő, ami még annak tudatában is fájóan igazságtalan, hogy a díj első évtizedeiben a nők gyakorlatilag el voltak (és számos országban ma is el vannak) zárva a tudományos pályáktól.
Visszatérve a magyar eredményekhez: ha a legkisebb, vagyis a 2-es számot vesszük alapul, az regionális összehasonlításban reális, minden más pedig ránk nézve kifejezetten hízelgő, alátámasztva azt a tudományosan nem bizonyított, de tapasztalatokon alapuló tételt, hogy sok tehetség születik nálunk, de rosszul gazdálkodunk velük. Különösen fájó azok elvesztése, akik nem objektív okokból – ilyennek tekinthető, hogy Magyarország lényegesen kevesebbet tud költeni bizonyos magas eszközigényű tudományágak infrastruktúrájára, mint mondjuk az USA, Németország vagy Franciaország – távoztak, hanem a demokráciahiány illetve a fajüldözés következtében. S hogy történt-e paradigmaváltás e téren 1990 után? Minden úgy folytatódott, mintha mi sem történt volna – Karikó Katalin elismerése hatalmas öröm, de sajnos trendfordulót nem jelez.
Karikó Katalin az első Nobel-díjas magyar nő – A tudományos felfedezése után alig két évvel kapta meg a Nobel-díjat Karikó Katalin, ez pedig nagyon gyors reakció a…
Karikó Katalin: arra kell koncentrálni, amin tudunk változtatni – A biokémikus azt tanácsolta a fiataloknak, élvezzék azt a munkát, amit végeznek, mert ha így tesznek,…
Karikó Katalin kapta a 2023-as orvosi Nobel-díjat! – Az elismerést az amerikai kutatótársával, Drew Weismann-nal azokért a szabadalmakért nyerték el, amelyek lehetővé…
Megjelent a Népszava Belföld rovatában 2023. október 2-án.
